A Népszabadság átnézte az Operaház és igazgatóinak elmúlt 22 évét. Időközben tízszeresére nőtt az állami támogatás és ötszázzal csökkent a létszám – állapította meg a lap.
Jelentősen emelkedhet jövőre a Magyar Állami Operaház költségvetése - derült ki a dalszínház szeptemberi társulati ülésén. L. Simon László kulturális államtitkár bejelentette, ha megszavazza a parlament a költségvetést, 8,3 milliárd forintból gazdálkodhatnak. A lap utánaszámolt az Operaháztól kapott adatok alapján, és úgy tűnik, nem is olyan sokkal gyarapodik ez a támogatás. Ha megnyílik a felújított Erkel Színház, akkor két helyszínt és repertoárt kell működtetniük, és a 8,3 milliárdban benne van a rekonstrukcióra szánt 1,7 milliárd is.
Az elmúlt huszonkét évben több mint tízszeresére nőtt a dalszínház állami pénze. Kezdték 1990-ben 446,458 millió forinttal, az idén pedig a rendelkezésre álló támogatási előirányzat 5,36 milliárd volt. Ez nagyjából fedi is az elmúlt 22 év infl ációmértékét.
Azt ugyancsak érdekes megfigyelni, hogyan változott az intézmény közalkalmazottainak száma. Míg 1990- ben 1169-en várhatták havonta innen a fizetésüket, mostanra 668-ra morzsolódott le ez a szám, bár többeknek rendszeres munkát jelent a szerződéses munkaviszony is.
(…) Az idén 5,6 milliárddal tervezték a költségvetési támogatást, és egy jelentős létszámleépítésre is sor került, amely szintén nem volt botránymentes. Megszüntették - többek között - az összes magánénekes közalkalmazotti státuszát, így összesen 217-en váltak meg tagságuktól. A létszámleépítés fedezetére a tavalyi pénzmaradványt vehették át: 856,5 milliót. (Ez nem minősül költségvetési támogatásnak.) A zárolás az Operát sem kerülte el: ez 1,721 milliárd forintnyit jelentett. De rendkívüli és többféle egyszeri többlettámogatásnak köszönhetően nem lehetetlenült el a működés (az ügyviteli rendszer működtetésére és fejlesztésére 3,3 millió forintot kaptak, a pénzügyi információs rendszer üzemeltetésére is 900 ezret, a foglalkoztatottak 2012. évi bérkompenzációjára 56,4 milliót). A rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből 1,4 milliárdot fordítottak a dalszínházra, amelynek javát, 840 milliót dologi kiadásra költhetik.