Bodor Johanna Erdélyi származású, Budapesten élő koreográfus, egyetemi tanár. Legutóbbi munkája a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban látható Kőműves Kelemen rockballada. Őt kérdezte a manna.ro a bemutatóról és a szakmai közállapotokról.
A kérdésre milyennek látja a párhuzamos világokat, a koreográfus úgy felelt: “Teljesen más ízlésvilágból, energiákból dolgoznak itt, Romániában a színészek, de ez természetes, mert minden országban másból fogalmaznak a művészek. Ez engem inspirál. Szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik más szakmai rugókból dolgoznak” – vallotta Bodor Johanna, aki a Somogyi Szilárd rendezővel közös munkájáról, a Kőműves Kelemenről is mesélt.
“Én nagyon fontosnak tartom ezt a történetet. Már gyerekkoromban is megrázó élmény volt ez a legenda. Kislányként az ütött szíven, hogy milyen fantasztikus lehet úgy szeretni egy férfit, hogy fel is áldozd az életedet azért a hitért, amit ő képvisel. Azon túl, hogy ezt kik dolgozták fel (Novák Ferenc nevét semmiképpen se felejtsük el), nekem nem volt szabad gondolni arra, hogy Novák Tata mit vitt színpadra. Muszáj volt elszakadnom a korábbi produkcióktól. Ez is egy energia forrást jelentett: arra gondolni, hogy gyerekkoromban mit gondoltam a Kőműves Kelemenről. Szakmailag nem érvényes, hogy mit mondok, de a gondolkodásmódot illetően igaz. Nekem alkotóként az a fontos, hogy önazonos legyen, amit csinálunk. Muszáj, hogy személyes legyen az, amit koreografálok. Hogy ez egy rockopera? Hogy ez bármire is kényszerít? Nem szabad sablonokban gondolkodni. A rockopera nem azt jelenti, hogy rock'n'rollt fogunk táncolni. Ebben az előadásban minden egyes mozdulat olyan energiákból táplálkozik, amelyek férfiaknak jól állnak. Amelyekbe az indulataikat és az érzelmeiket bele tudják ölni. És ezek kísérik a történetet, szolgálják a sztorit, és remélhetőleg felzaklatják a nézőket” – fejtette ki Bodor Johanna.
A koreográfus egy interjúban nemrég úgy fogalmazott, “mostoha gyermekei lettünk az országnak”. Arról, hogy még mindig így érzi-e, így nyilatkozott: “Ez egy kegyetlen kijelentés, nagyon jól tudom. (…) Most azt érzem, hogy nem jön vissza semmi abból, amit áldozatként meghoznak az emberek. És ettől dühös leszek. (…) Engem csak az érdekel, hogy mennyire érvényesülnek az emberi szempontok. Mennyire tudjuk megtartani az emberségünket. Mit tudunk építeni abból a kevésből, amink van. (…) Ha áldozatai vagyunk a megosztásnak, akkor mi vagyunk hülyék, megérdemeljük. Bennünket a szakma kellene összetartson, mert nem a politika, hanem a nemzet kultúrájának vagyunk a szolgái” – vélekedett Bodor Johanna.
A kérdésre, mi a vészforgatókönyve, úgy felelt: “Nincs ilyenem. A gőgmentes méltóságban bízom. A méltóságunkat kellene megtartani. Értelmesen, civilizáltan ki kell állni a szakmáért. Kikérem magamnak, hogy megzavarják a szakmai szempontokat. Nem hiszek a harag hangnemében, a veszekedés hangjában, a szakmai terrorban, a képmutatásban. Nagyon pontosan kell tudni fogalmazni, és sokat kell dolgozni, még akkor is, ha nincsen pénz. Lassan lakásszínházakat fogunk működtetni, de az is nagyon fontos, hogy azok meglegyenek. Fontos, hogy ne adjuk fel, ne menjen el a kedvünk, ne sajnáljuk magunkat. A problémák megfogalmazásával rengeteg energiát pazarolunk el mindannyian. De jó lenne kitalálni, mi az a stratégiai trükk, amitől egyszercsak helyreáll valamilyen egyensúly” – fogalmazott Bodor Johanna.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.