Denevér - Mundruczó darabja siker Varsóban

Hangos siker a Mundruczó rendezte Denevér Varsóban, Szégyen című rendezése pedig hamarosan újra a Trafóba érkezik.

„Ha ezt mondjuk, hogy Mundruczó előadása a varsói TR-ben tökéletes, akkor keveset mondtunk. A Denevér borotvaélen lejtett tánc, szakadék szélén pörgő piruett, versenyfutás a komolysággal és kompromittációval. A színészek csodálatra méltó sokoldalúsággal váltogatják a realista színjátszást a konvencionális operett mesterséges eszköztárával. Távirányító gombnyomására változtatják a hangulatot játékos komolyságról, komoly tréfára sikeresen hatva a közönség érzelmeire.” (Gazeta Wyborcza, Warszawa)

Nemrég mutatta be a Grzegorz Jarzyna igazgatta TR Warsawa színház Mundruczó legújabb rendezését a Strauss operettjére épülő Denevér, az én kis temetőm című darabot. Az előadás szövegváltozatát a rendező ezúttal az eddig színésznőként ismert, de most íróként debütált Wéber Katával készítette. Mundruczó magyar alkotótársai voltak még az előadás díszlet- és jelmeztervezője Ágh Márton és zenei vezetője Szemenyei János. Legközelebb december elején tűzik műsorra az előadást Varsóban öt alkalommal.

Mundruczó visszatérő rendezője az európai színházaknak. Külföldön készült előadásai több német városban is műsoron vannak, mint például Hamburgban, Hannoverben, Obenhausenben, de Lengyelországban ez volt első rendezése.

A Proton Színház szintén Mundruczó rendezte Szégyen című előadása novemberben Berlinben és Rómában turnézik, januárban pedig újra Budapesten, a Trafóban lesz látható.

Részlet a kritikákból:

„A Denevérben Mundruczó Kornél az eutanázia különböző aspektusait jeleníti meg, amelyen keresztül mintegy a lengyel színház helyzetére is rámutat. A Marszałkowska utcai színház ismét égető társadalmi kérdéseket feszeget. Egy halálosan komoly témát boncol egy groteszk előadás kereteiben. Az előadás azonban egyáltalán nem mondható cinikusnak, még kevésbé banálisnak.

A darab Strauss Denevér című operettjén és leghíresebb áriáin alapul, ám a magyar rendező a straussi műfajt keserű iróniával jeleníti meg. Strauss operettje az életet dicsőíti, ám szőnyeg alá söpri a halálfélelmet. Mundruczó előadása a gyógyíthatatlan betegek és hozzátartozóik elviselhetetlenül nehéz egzisztenciáját tárja elénk, ugyanakkor nem válik a halál apoteózisává. A fekete komédiák műfajához közel álló színházi konvenció és a pánikérzésből fakadó nevetés nem süketíti el az eutanáziáról szóló diskurzust. A szereplők megkérdőjelezik a vallásos érveket, amelyek az isteni tervbe való beavatkozásként értelmezik az eutanáziát, és kikiabálják, hogy senki sem használja ugyanezeket az érveket, amikor újszülötteket kell megmenteni vagy állatokat elaltatni. A magyar rendező ugyanakkor elénk tárja az eutanáziát választó főhős magára hagyott leányát is, akinek kétségbeesése édesapja halálának pillanatával egyenértékű.

Egy istennel vitázó vallásos színház kortárs megvalósulásának vagyunk a tanúi, a haldoklók ágyait körbevevő függönyök a középkori misztériumdrámák díszletét idézik.”

Rzeczpospolita, Warszawa, 2012. szeptember 24.

„Mundruczó kivételes dolgot művel. A zenés-színházi életenergiákat felszabadítva eléri, hogy a halál egy idétlen operettben tükröződik. A magyar rendező előadása olyan, mint egy kalapácsütés. A Denevérben ugyan Mundruczó visszafogja vérbő temperamentumát, ám az előadás még így is hihetetlenül felrázó. Régen nem volt már lengyel színpadon olyan előadás, amely ennyi kérdést tenne fel, és ugyanakkor konzekvensen megtagadja a válaszadást.

Mundruczó nem akar tabukat döntögetni. Éppen ellenkezőleg. Egyszerűen nem érti, miért is ne lehetne ilyen hangon beszélni a halálról. A Denevér közönsége azért is reagál olyan élénken az előadásra, merta Marszałkowska utcai színpadon még sosem látta a színészeket ilyen szerepekben. Lehet, hogy Mundruczó Kornél kinyitotta a lengyel színház résmentesre zárt ajtajait, amelyek azon komoly témákat rejtik, melyekről lehet távolságtartóan, vonzó formában ugyanakkor komolyan beszélni.”

Wprost, Poznań, 2012. október 7.

„Kezdettől fogva tudni lehetett, hogy a Mundruczó Kornél által a varsói TR-ben készülő Denevér a kezdődő színházi szezon leghangosabb premierjei közé fog tartozni. Először is, mivel a TR premierjei ritkán visszhangtalanok. Másodszor, Mundruczó kiérdemelte, hogy az utóbbi évek legkülönlegesebb európai művészek közé sorolják – mind a film, mind a színház terén. Harmadszor egyértelmű volt, hogy, az erőszakos színpadi nyelvezetéről, erőteljes kifejező módjáról, valamint nehéz, nyugtalanító, szinte ránk nehezedő témáiról híres magyar rendező és a straussi operett könnyű, frivol és felszínes műfajának „összeházasítása” legalábbis nagy érdeklődésre, hacsak nem fergeteges sikerre számíthat.

Mundruczó felveti az alapvető és nagyon aktuális kérdéseket: hol húzódnak a szabad akarat korlátai? Az ember dönthet-e önmaga haláláról? Kell vagy lehet-e segíteni a másik embert, aki meg akar halni? Lehet-e pénzt csinálni a másik ember halálvágyából? Az emberi élet bármilyen áron történő megmentése miért dicséretes dolog, az eutanáziát viszont miért értelmezzük úgy, mintha Istent játszanánk? És hogyan haljunk meg, amikor Isten már meghalt?

Mundruczó kivételes koncepciója, amely az emberség definíciójára vonatkozó kérdéseket egy operett köré építi –, ráadásul egy szándékosan nem tökéletes, befejezetlen, szinte amatőr, hakniszerűen előadott operett köré – nem csupán megvédi a Denevért a mesterséges operettes hangnemtől, de egy sereg újfajta értelmezéssel gazdagítja, ráadásul hipnotizáló dinamikát ad az előadásnak. Mundruczó a nézők érzelmeivel játszik, és figyelmüket tapsvihart érdemlően mesteri módon irányítja. Elkerüli a moralaizálást, és az eutanázia egyértelmű támogatását vagy elítélését.”

Nowa Siła Krytyczna, 2012. szeptember 30.

„A Denevér Mundruczó Kornél rendezésében az operett-műfaj egy új minőségét képviseli. A rendező filmes tapasztalata egyértelműen tetten érhető a színpadon. Az abszurd groteszkkel keveredik, az intelligencia örömmel. A rendező elkerüli a pátoszt, amikor létezésről, halálról beszél, és magával ragadja a hallgatóságot, leköti, „megeteti” – szó szerinti értelemben is: színes tablettákkal, amelyeket akkor kell bekapni, amikor a feszültség elviselhetetlenné válik. A szintetizátorokon játszott, színészek által közösen előadott áriák álomkép-szerűek, a mindennapok elől való elmenekülés, a levegőhöz jutás eszközei.”

Przekrój, Warszawa, 2012. október 1.

A kritikákat fordította: Pászt Patrícia

Naprakész információk a társulatról a facebookon:
http://www.facebook.com/protontheatre