November 3-án, szombaton 11 órás kezdéssel tartja következő bemutatójának nyílt próbáját a Katona József Színház a nagyszínpadon.
Gothár Péter rendezésében november 17-én mutatja be a Katona József Színház Ion Luca Caragiale vígjátékát, a Farsangot, mely egy szerelmi ötszög történetét meséli el Bodor Ádám fordításában és átdolgozásában.
Gothár Péter, Jordán Adél, Nagy Ervin és Dankó István az olvasópróbán (fotó: Dömölky Dániel)
A szerzőről:
A XIX. század végi román irodalom kiemelkedő alakja, Ion Luca Caragiale (1852-1912) maga is olyan, mint vígjátékainak esendő figurái; hajszolt és örökös anyagi gondokkal teli életéből számtalan anekdota maradt fenn. A legváltozatosabb mesterségeket űzte, hogy az írás mellett a megélhetését biztosítsa, volt könyvtáros, iktató, tanár, tanfelügyelő, újságíró, súgó, színigazgató és kocsmáros.
1902-ben plágium vádjával perbe fogták, tisztázta ugyan magát, de két év múlva kiábrándultan elhagyta Romániát, Berlinbe költözött, és ott is maradt a haláláig. Drámaíróként a Zűrzavaros éjszaka című darabjával tűnt fel 1879-ben, ezt nemsokára Az elveszett levél című politikai komédia, a korrupt képviselőválasztások szatírája követte. Műveiben a nagyvárossá fejlődő Bukarest remekül jellemzett alakjai hűtlenkednek, hazudoznak és keverednek korrupciós ügyekbe. A Farsangot 1885-ben írta.
Forrás: katonajozsefszinhaz.hu