Pataki András: "Ilyennek szeretem Sopront"

Nem csupán azért a legkedvesebb épülete a Petőfi Színház, mert az a munkahelye, hanem mert fiatal korában egy fellépés szép és mély nyomokat hagyott Pataki András színházigazgatóban. A Kisalföld sorozatában Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója mesélt.

- Sokkal inkább szeretem a kicsit szeles, kicsit esős Sopront, mint egy meleg, mediterrán várost - vallja Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója. - Az is érdekes, hogy úgy sétálhatok az erdőben, hogy el sem kell hagynom a várost. Tetszik az is, hogy különböző a klíma például Brennbergbányán, és a belvárosban.

2

Pataki András számára a legkedvesebb hely a Petőfi Színház immár száz éves, szecessziós épülete. Igaz, a teátrum építészeti stílusa ismerős lehetett neki. A színidirektor ugyanis Veszprémből érkezett Sopronba, s a két épületet ugyanazon tervező tervezte...

3

A soproni színház fontos számomra, s nem csupán azért, mert ez a munkahelyem - folytatta Pataki András. - 1988 áprilisának végén, egy diáktalálkozó keretében felléphettem itt. S az a produkció szép és mély nyomokat hagyott bennem. Itt Sopronban, szakemberként szerencsésnek is érezhetem magam, ugyanis az épület szépen fel van újítva. Nagy örömömre van itt fogószínpad, amelyet a jövőben még inkább szeretnénk kihasználni. Hozzátette, nyaranta nem ritkán két hetet is eltöltött itt és a Fertő tó partján.

- Akkoriban az itteni vendéglátás színvonala az országos átlag feletti volt - mondta el. Jól eső emlékeket ébreszt benne egy-egy városi séta a belvárosi műemlék épületek övezte utcákban, vagy amikor elfogyasztja menü ebédjét az ugyancsak patinás Perkovátz-házban.

Forrás: kisalfold.hu

süti beállítások módosítása