Puccini másként: Bohém Casting a Tháliában

A Thália Színházban, az Operettel együttműködve, a formabontás, a kísérlet és a klasszikus mű iránti tisztelet jegyében mutatják be Puccini örökzöld operáját –mai szemléletben - Bohém Casting címen.

A Bohém Casting ősbemutatója június 9-én a Miskolci Operafesztiválon volt. November 4.-én a Thália Színházban is színpadra kerül a színdarab. „Bohémélet mai szlengben!” – olvasható a darab Facebook oldalán. A napjainkban, Budapesten játszódó történet zenéje Puccini eredeti partitúrája, Zsoldos Béla rockosított hangszerelésében, Müller Péter Sziámi magyar szövegével. Az előadás rendezője KERO®, akinek a librettó, a mai történet megírásában Anger Ferenc volt partnere.

Történet

Az egykori párizsi bohémek ebben a változatban mai magyar fiatalokká változnak. Rudi, Marci, Virág, Kálmán, Tamás és Anettka álma közös: első filmjüket akarják leforgatni Boris Vian stílusában. A művészet tüzesen csapongó birodalmában egymással izgatottan kergetőző ifjonti lelkesedésük azonban szembesülni kényszerül a mindennapok jeges valóságával. A két világ témája azonos; de ami az egyik oldalon a művészi önmegvalósítás örökké hálás motívuma, az a másikon az elmúlás könyörtelen törvénye. A darab a film és a valóság ütközésének kegyetlen pillanataival ajándékozza meg a nézőt. Az előadásban az Operettszínház fiatal tehetségei lépnek fel. Főbb szerepekben: Bordás Barbara, Boncsér Gergely, Kocsis Dénes, Brasch Bence, Kádár Szabolcs, Kelemen Dániel, Molnár Ágnes, Szabó P. Szilveszter. A szombati és vasárnapi előadásokat Balassa Krisztián vezényli, aki a napokban nyerte el az Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny harmadik díját.

bohm_casting2

Crossover

Még nyáron, a Miskolci „Bartók + Puccini 2012” Operafesztivál alkalmával megrendezett kerekasztal-beszélgetésen, melynek témája az volt, halott-e az opera, a Bohém Casting rendezője Kerényi Miklós Gábor kiemelte, hogy fontosnak tartja az „átjárásos” műfajok létrehozását, népszerűsítését. A műfaji változtatás illetve átjárás 21. századi kísérlet – véli Kerényi, aki szerint az átdolgozásoktól nem sérülnek az eredeti művek, így a Bohém Castingban is megmaradtak a Puccini-mű értékei. Az átdolgozások célja – magyarázta –, hogy bejöjjenek a színházba a nézők, akiknek érdeklődését a Bohém Castinghoz hasonló „átjárásos műfajok” megteremtésével is fel lehet kelteni. A műfaji nyitásra szerinte azért van szükség, mert a mai szerzők még nem találták meg a közönséget megérintő mitikus történeteket, az Operett direktora szerint ugyanis az opera, az operett és a musical – a zenés színházi műfajok – mélyén mítoszok lakoznak, és ezek érintik meg a néző lelkét. A Bohém Casting egyfajat iskolapéldájává válhat a „crossovernek”, vagyis a műfajok keveredésének egy zeneművön belül: darab zenei alapja a Puccini-mű (Bohémélet) és az erre készült rockos-musicales átirat, amelynek cselekménye jelzésszerűen még idézi az eredeti történetet, a szövege (librettója) viszont már egyáltalán nem. Zsoldos Béla rockosított hangszerelésében megtartja a nagyszerű virtuozitással komponált zene dallamvilágát; a történet pedig úgy tér el az eredeti műtől, hogy megőrzi annak szellemiségét.
A film - mint "formai elem" - és a mai szleng - mint folyamatosan változó-átalakuló nyelvünk megkerülhetetlen jelensége – használata, napjaink aktuális problémáira világít rá.

bohm_casting4

Szereplők

Kerényi Miklós Gábor, a darab rendezője élvezettel mesélt a produkció hátteréről: "A Bohém Casting alapötlete Kesselyák Gergelyé volt, akivel nagyon sok éve vagyunk harcostársak. Mindketten mindent megteszünk azért, hogy az opera egy közönségbarát, imádott műfaj legyen. Úgy látom, hogy a darabban játszó fiatal művészeink - Boncsér Gergely, Bordás Barbara, Kocsis Dénes, Brasch Bence, Kelemen Dániel, Molnár Ági, Kádár Szabolcs és a velük játszó Szabó P. Szilveszter - mind-mind nagyon szeretik a történetet. Elárulom, hogy amikor belefogtunk, egy érdekes feladatnak tűnt, most viszont halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba, és remélem, a közönség is így lesz vele."

bohm_casting3

Boncsér Gergely, aki Rudit, az írót játssza, nem most találkozott először a Bohémélettel, hiszen "Ez volt az első főszerep az életemben 2009-ben, Szegeden. A mostani verzió lendületesebb, fiatalosabb megfogalmazás, és mivel a szöveg átírásra került, egy-két helyzet drámaiságában erősebb lett. Nagyon várom a miskolci bemutatót, illetve a következő évadban a Thália Színházas premiert is."

Brasch Bence Marcellt, a tervezőt alakítja az opera-musicalben. "Eddig még sosem énekeltem operát, ez az első alkalom. Nagyon nehéz és komplikált feladat, folyamatos lüktetés és feszültség jellemzi a darabot. Ritmikailag is pontosnak kell lennünk, mert egymásra énekelünk. Úgy érzem, sikerül megbirkózni a feladattal." Kocsis Dénes sem játszott még korábban operában, a Bohém Castingban Tamást, a zeneszerzőt alakítja. "Úgy érzem, ez egy nekem való szerep, nem kell nagy magasságokat énekelnem, viszont mivel az opera nem könnyű műfaj, hatalmas odafigyelést igényel. Fontos az ívek megéneklése és hogy minden hang a helyén legyen. Érdekes és új dolog ez számomra, de úgy érzem, egyre jobban megy. Természetesen ez egy hosszú tanulási folyamat, jelenleg szeretem és élvezem, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy 10-15 év múlva akár az opera irányába is nyissak komolyabban. A próbák alatt Boncsér Gergő nagyon sokat segített, mivel ő nagyon otthon van a műfajban. Örülök, hogy együtt dolgozhatunk. S köszönet illeti másik nagy segítségünket, a csodálatos Frankó Tündét, aki megannyiszor énekelte már Mimit az eredeti verzióban."

bohm_casting1

Bordás Barbara, aki az új verziójában Virágot alakítja, nagy kihívásnak tartja az előadást. "Új szövege van a darabnak, új szituációk jöttek létre, ezért nem elég egyszerűen az opera kliséit elsajátítani és alkalmazni, fontos szempont az érthetőség is. Nem könnyű a dolgom, mert majdnem végig színpadon vagyok, nagyon sűrű a játék, nekem egy életvidám, castingra jelentkező lányból kell eljutnom a leukémiás beteg állapotába, mindössze kétszer 50 perc alatt. Nagyon összetett feladat. Eddig csak áriákat énekeltem, de most egész másképp tekintek az operára. A Bohéméletet nagyon szeretem, a konzervatóriumban volt egy év, amit annak szenteltek, hogy megszerettessék velünk az operát, és ez volt az első, amit megnéztünk, mégpedig a New York-i Metropolitanban játszott előadást. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy aki megnézi ezt a produkciót, másképp fog majd nézni erre a műfajra. Egyébként mostanság annyira ez tölti ki a mindennapjainkat, hogy a minap moziban ülve azon gondolkoztam, hogy nekem is úgy kéne őrültet alakítanom, mint a filmben játszó színésznek..."

„Szeretném, ha a műfaj(opera) közelebb kerülne a fiatalokhoz és erre tökéletes megoldás ez a darab. Ez azonban a mi felelősségünk is. Az operafesztivál óta jó pár hónap eltelt, de egy szerep akkor is érik, amikor épp nem játsszuk és nem dolgozunk rajta, mert közben a saját életünk is folyik, és ettől csak gazdagabb lesz a darab, amikor majd az ősszel újra hozzányúlunk." – mondta Bordás Barbara, még az évad kezdetén. Hogy mivé érett a Bohém Casting a miskolci bemutató óta, kiderül november első hétvégéjén a Thália Színházban.

bohem

Bohém Casting

musical opera

Szereplők
Rudi, író - Boncsér Gergely
Virág - Bordás Barbara
Marcell, tervező - Brasch Bence
Kálmán, filmrendező - Kelemen Dániel
Tamás, zeneszerző - Kocsis Dénes
Anett, marketinges - Molnár Ágnes
Bence, menedzser - Kádár Szabolcs
Ákos, producer - Szabó P. Szilveszter

Zeneszerző: Giacomo Puccini

Hangszerelés: Zsoldos Béla

Librettó: KERO® - Kerényi Miklós Gábor

Szövegíró: Müller Péter Sziámi

Dramaturg: Anger Ferenc

Karmester-zenei vezető: Balassa Krisztián

Zenei konzultáns: Frankó Tünde

Rendezőasszisztens: Angyal Márta

Vetítés: Bori Tamás

Díszlet- és jelmeztervező: Zöldy Z. Gergely

Világítástervező: Somfai Péter

Rendező: KERO® - Kerényi Miklós Gábor

Előadások:

2012. 11. 03. 19:00

2012. 11. 04. 19:00

 

Forrás: operettszínház.hu

süti beállítások módosítása