'Eddig csak a szerelem volt' - Villáminterjú Dicső Dániellel

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett televíziós szakon, de színházi rendezőként már a harmadik bemutatóját tartotta. A Thália Színházban színre vitt Álmodozók és Equus után most Béres Ilonával és Lazók Mátyással Az asszony a fronton történetét dolgozta fel. Dicső Dánielt kérdeztük.

Hogy kezdtél el rendezni?

Már egész fiatalon tudtam, hogy színházában szeretnék dolgozni és az is nagyon hamar kiderült, hogy a rendezés érdekel. Nagy szerencsém volt, hogy olyan fontos előadásokat láttam tizenegy-két évesen, mint például a Marton László rendezte Mesterkurzus, amiből nem „csupán” Kútvölgyi Erzsébet fantasztikus játéka, hanem az egész előadás világa maradt meg, maga a rendezés is meghatározó élményt jelentett. (Terence McNally darabja "az opera egyik legfényesebb csillagának", az 1977-ben elhunyt Maria Callasnak állít emléket. A színpadon a nagy művésznő mesterkurzusa elevenedik meg: Callas már nem tud énekelni, de miközben a tanítványait hallgatja, lepereg előtte az egész élete. A szerk.) 

Miért nem tudtad kiverni a fejedből a színházi munkát az egyetem alatt, ahol televíziós rendező-szerkesztő szakra jártál?

Ez szóba se jött. A tévés szakon rengeteg olyan dolgot tanultam, amit a színházban is tudok alkalmazni. Az egyik tanárom például sokszor emlegette, hogy a televízió fény és ritmus. Ez fontos a színházban is, hiszen tudni kell hatni a közönségre, élményt kell nyújtani, ez elengedhetetlen. Azt is megtanultam, hogy nincsenek előre kitaposott utak. Magunknak kell mindent kijárnunk, önállóan is tudni kell teljesíteni és ehhez helyzetet kell teremteni. A televíziós szaknak köszönhetően ma már másként közelítek a színházhoz.

Dicső Dániel

Először a Tháliában rendezted az Álmodozókat, majd az Equust, most pedig a Rózsavölgyi Szalonban az Asszony a fronton című adaptációt mutattátok be Béres Ilonával és Lazók Mátyással. Hogy tudtad megteremteni a munka lehetőségét?

Az egyetem után egy évet Eszenyi Enikő mellett dogoztam a Vígszínházban, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Azt gondolom, hogy a sikerhez minőség, a minőséghez pedig tehetséges alkotótársakon kívül pénz kell. Tudtam, hogy nem elég egy jó ötlettel beállítani egy színházhoz, ennél többet kell felmutatnom. Ezért készítettem egy üzleti tervet az Álmodozók című előadáshoz és elkezdtem tárgyalni különböző cégek vezetőivel a szponzorációról. Hosszú hónapok után sikerült előteremteni azt az összeget, ami már jelentős részét képezte a tervezett költségvetésnek. Így vettem a bátorságot és leültem Zimányi Zsófiával, a Thália Színház és a Tavaszi Fesztivál akkori igazgatónőjével egyeztetni a darabról. Majd 2010 márciusában a Tavaszi Fesztivál és a saját művészeti cégem közös produkciójaként bemutattuk az első „nagyszínházi” rendezésemet. Az Álmodozók sikere után Zimányi Zsófia felajánlotta, hogy újra dolgozzak a Tháliában. Tizenhat éves korom óta meg akartam rendezni az Equus című darabot, így egyértelmű volt számomra, hogy ez következik. Az újabb próbafolyamatot szintén megelőzte a szponzorkeresés, ami ekkor már könnyebben ment, hiszem mögöttem állt a színház. Azt külön megtiszteltetésnek tartom, hogy ezek után Zsófia meghívott a saját művészeti vállalkozásába, a Rózsavölgyi Szalonba is rendezni, úgy hogy bármit csinálhattam, azzal, akivel szerettem volna. Így bemutattuk az Asszony a frontont Béres Ilonával a főszerepben.

Mennyi küzdelemmel járt a három rendezés?

Az Álmodozókkal vesztettem el a „szüzességemet”, minden szépségével és nehézségével együtt. Az Equus sokkal nagyobb küzdelem volt, mint amire számítottam, de azt hiszem győztesen jöttem ki a csatából. Az asszony a fronton pedig az első olyan munkám, ahol elégedett vagyok magammal, mint rendezővel.

Equus

Mennyiben felelsz meg annak a képnek, amit általában a rendezőről gondolni szokás, hogy egy határozott, karakán, intellektuálisan sziporkázó, mindenre megoldást tudó alak?

Pontosan tudom, hogy mit akarok és hogy mit fogunk látni a premieren, de ennek ellenére szeretem ha a színészek és nem én vagyok a főszereplő a próbafolyamat során. Legalábbis higgyék csak ezt...

Mennyiben tudod kívülről szemlélni azt, amit eddig rendeztél?

Mindig is megfigyelő voltam. Tisztában vagyok azokkal a kompromisszumokkal, amiket magammal kötök a „nézettség” érdekében. Az idő pedig hozzásegít ahhoz, hogy fél év, egy év elmúltával észrevegyem a hibáimat, tudjam, mit csinálnék másként. Ezeket a tapasztalatokat a következő munkámban mindig felhasználom. Persze a következőben meg mást tanulok, amit ismét viszek tovább. Remélem ez mindig így lesz.

Hogy találtatok egymásra Ilonával, mikor derült ki, hogy “értitek egymást”?

Nem tudtam mást elképzelni az Equusban a bírónő szerepére, mint Béres Ilonát. Egy olyan nőt akartam látni a színpadon, aki már túljutott mindenen, de még pezseg benne a nőiesség és olykor zavarba ejtő szexuális kisugárzása van. A próbák során kiderült, hogy Ilonával egy hullámhosszon vagyunk. Mikor felkértem az Asszony a fronton főszerepére, már olyan természetességgel tettem, mintha csak egy teára hívnám el, ő pedig ennek megfelelően válaszolt.

Béres Ilona és Lazók Mátyás

Miért Lazók Mátyást választottad Ilona partneréül? Ő hogyan van jelen az előadásban?

Már a kezdetekkor is két szereplőben gondolkodtam. Matyi egy klasszikus alkatú, arcú, hangú fiatal színész. Mintha a múltszázadból csöppent volna közénk. Emellett vad, állatias energiákat tud magából előhozni. Ezért ő testesíti meg azokat a szerencsétlen fiatalembereket, akiket belekényszerítettek a katonasorsba.

Polcz Alainé egy nő története. Mi az, ami átélhetővé teheti mindenki számára?

Az Asszony a fronton nem csupán egy nő története, hanem egy nemzeté, hiszen nem csak nőket, családokat, hanem az egész országot erőszakolták meg a németek, az oroszok a háborúban, végül pedig mi magunkat. Nagyon fontos Polcz Alaine saját, személyes története, az az élni akarás, optimizmus és életszeretet, ami a lényéből, létéből árad példaértékű. Az események, amiket elbeszél, hetven évvel ezelőtt történtek. Erről az időszakról sokaknak maradt még valamilyen emlékük, sokan át is éltek hasonló megpróbáltatásokat, mint Alaine, mindannyian hallottunk már családi anekdotákat. Ezért megvan az esélye annak, hogy a nézőkhöz közel férkőzzön ez a produkció.

Van-e olyan részlete a szövegnek, ami különösen kedvessé vált számodra?

Az előadás első néhány sora: „A háború nem könnyű. A házasság sem. Megpróbálom elmondani Neked, hogyan volt, mert egyszer már el kell mondanom." Különösen szeretem azt is, amikor az Esterházy-kastélyról mesél, mert olyan mint egy jó festmény: egyszerű és szép. Ugyanakkor az a részlet valami baljóslatút is hordoz, ahogy időről időre megszólal benne a toronyóra.

Keresed-e a rendezői munka lehetőségét, van-e terved?

Pár évre előre tudom, kikkel, hol és mit szeretnék megrendezni. Igyekszem, hogy ez valóra is váljon. Eddig sikerült. Eddig csak olyan munkáim voltak, amiket szerelemből csináltam. Mondhatni, eddig csak a szerelem volt. Remélem, ez így is marad.

Meddig tarthat ez a szerelem?

Sokáig, amedig egy igazi szerelem tarthat, de azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy egy „klasszikus” rendszerben, „kötelező” rendezésekkel meddig tudnék kreatív maradni.

Az Equus decembertől újra a Thália műsorán látható.

Az Asszony a fronton című produkciót november 7.-én (szerda) 19:30 órakor és november 10.-én (szombat) 19:30 órakor láthatják legközelebb a Rózsavölgyi Szalonban.

A Rózsavölgyi Szalon novemberi bemutatóiról itt olvashatnak.

Színház.hu