Nők - Megnyílik Trokán Nóra és Cseke Dorka kiállítása

Nők címmel tárlat nyílik a Bazilika mellett, a Hercegprímás utcában lévő Trafiqban, ahol Trokán Nóra, kecskeméti színésznő és Cseke Dorka fotós képeit láthatják. A kiállításról Nórát kérdeztük.

kettenTrokán Nóra és Cseke Dorka

Trokán Nórát kérdeztük:

Mikor kezdtél el fotózni?

Gimnáziumban vettem az első komoly gépemet, amivel nagyon sokat fotóztam. Aztán felvettek a Színművészetire, ahol semmi másra nem jutott idő, csak a színészetre, hiszen reggeltől estig dolgoztunk az egyetemen. Néha néha kattintottam egyet, de semmi komoly. Miután megkaptam a diplomám, elhatároztam, hogy gyűjtök egy digitális, tükörreflexes gépre. Egy nyáron, mielőtt Egyiptomba utaztam volna, meg is vettem. Ez a kép az elsők között volt, amit az új géppel készítettem. Azt hiszem itt kezdődött komolyabban:

elso

Hogy jöttél rá arra, hogy van érzéked a fotózáshoz?

Amikor feltettem a Facebookra az egyiptomi képeket, nagy sikert arattak. Ez nagyon jól esett. Akkor még nem gondoltam arra, hogy valaha dolgozni is fogok fotósként, de arra gondoltam, biztosan jól csináltam valamit. Gyakran fotózom a kolleganőimet, és többen azt a visszajelzést adták, hogy egész más arcukat mutatják a fényképeim.

Melyik az első kép, amire büszke vagy?

Ez a kép Párizsban készült és nagyon szeretem:

parizs

Mit jelent számodra a fotózás?

Az életem szerves része, már nem tekinthető hobbinak, 'hozzám nőtt'. Két dolog van, amit mániákusan szeretek: az egyik a lovaglás, a másik a fotózás. 
Milyen munkákat hozott?
Főleg portrékat és színházi fotókat vállaltam eddig, de készítettem már portfóliót is. Legutóbbi munkám, ami egyben az eddigi legkomolyabb felkérésem, a Katona József Színház megújult társulati portréinak elkészítése volt. Három nap alatt fotóztam le 39 embert. Sok pozitív visszajelzést érkezett az alanyoktól és a színház nézőitől egyaránt. Ennek nagyon örültem.

vilibacsi

Kun Vilmos, a Katona József Színház tagja

Hogy született a Dorkával közös fotókiállítás ötlete?
Dorka már hosszú évek óta fotóz, neki is megfogalmazódott már a fejében, hogy szívesen közönség elé tárná a munkáit. Egy este beszélgettünk erről és rájöttünk, hogy közösen szívesebben dolgoznánk egy tárlaton.

Mire számíthat a látogató, mennyiben különböztethető meg, hogy ki, melyik képet jegyzi?
22 fotót állítunk ki, ebből 12 Dorka képe, 10 pedig az enyém. Témájában természetesen hasonlóak, de én bátran mondhatom, hogy nagyon inspiráltak Dorka fotói, így észrevehetők lesznek kisebb utalások egymás képeire. A különbség talán annyi, hogy tőlem több portrét láthatnak az érdeklődők.

Miért a nő a kiállítás témája?
Amikor elkezdtünk gondolkodni, mi is legyen a témánk, rájöttünk, hogy mindkettőnknek nagyrészt női alanyai vannak. Így nem volt kérdés mi álljon a középpontban.noMi ragadhat meg egy nőt egy nőben?
Rengeteg minden. A szépsége vagy épp a szabálytalansága. Egyaránt lehet lenyűgöző a korosodása vagy a kortalansága. Örök és kimeríthetetlen témának gondolom a nőt.

Hogy készültek a te képeid? 
A legkülönbözőbb helyszíneken és módokon. Volt, ami éjszaka a Színművészeti egyik termében, volt ami egy háztetőn és volt ami stúdióban született. Szeretek improvizálni, nem tervezem meg előre mi lesz a képen. Ebben különbözünk Dorkával, hisz ő mindig precízen megtervezi a képeit, sminkessel, stylistal dolgozik. Igazi profi!

Előfordult-e, hogy titokban próbáltál fotózni? Teremtett-e már spontán, intim pillanatot egy idegen és közted a fotózás?
Igen. Ez az egyik legizgalmasabb dolog a fotózásban. Ha utazom szinte mindig akad olyan helyzet, amit nem lehet kihagyni. Előfordult már, hogy észrevettek és elküldtek, volt olyan is, aki rettentő mérges lett, de általában mosolyognak az emberek. Ez tulajdonképpen ajándék.

ul

Trokán Nóra és Cseke Dorka kiállítása szerdán, 20.00-kor nyílik a Trafiqban.

Színház.hu

süti beállítások módosítása