Shakespeare mozgásban - Szentivánéji álom az M Studiónál

November 8-án és 11-én este 7-től kerül sor az M Studio legújabb bemutatójára a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Stúdióteremben, melyet Shakespeare Szentivánéji álom című darabja alapján rendez Uray Péter, a társulat művészeti vezetője.

Az M Studio ajánlója:

Az ösztön az ember működésének remegő, akaratos, folyondárszerű eleme. Testetlen test, örökös szolga, elszakíthatatlan szerető. Egy energia, amely meghatározóan fontos szereplője a Szentivánéji álom mozgásszínházi megfogalmazásának.

A szerelem gyönyörű, nehéz természete, amely ki akar törni a hatalom merev szabályai alól, a Shakespeare-i erdőbe menekíti a szerelmeseket. Körülvéve szellemekkel, elkábítva az éjszaka varázslataitól, az ifjak beavatáson esnek át. A hajnal fénye már másként láttatja őket előttünk, s ami éjjel esett, titok marad már mindörökre.

A sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház negyedik alkalommal készít Shakespeare-műből kiindulva előadást Uray Péter művészeti vezető rendezésében. Az összegző, ugyanakkor új utakat kereső bemutató alapjául ezúttal a Szentivánéji álom című vígjáték szolgált.
Uray Péter rendező elmondása szerint a darab rendkívül izgalmas, réteges szerkezete lehetőséget kínál különféle regiszterek megmutatására. A hatalom, a „felnőttek” világa, valamint az elnyomottak, a fiatal szerelmesek szembenállásából egyfajta generációs probléma is kibontakozik. A fiatalok a Shakespeare-i erdőben beavatáson, alapvető változásokon esnek át. Központi kérdés, hogy ez az erős megrázkódtatás elegendő-e ahhoz, hogy a szereplők az őket körülvevő világon is változtassanak. Az ösztön, az emberi működés akaratos, folyondárszerű eleme szintén meghatározóan fontos szereplője a Szentivánéji álom mozgásszínházi megfogalmazásának.

1418376

Az előadást az erőteljes, impulzív mozgások valamint a csendes, visszafogott történések váltakozása jellemzi, melyek során egy természetfölötti, angyali világot is kibontakozni láthatunk.  A mozgás nyelvén megszólaló előadás a szöveg mögöttesét tárja fel. Megjeleníti mindazt, ami szavak nélkül is érthető és érezhető mindannyiunk számára.
A bemutató időpontja: 2012. november 8., csütörtök, este 7 órától (a Tamási Áron I bemutatóbérlet érvényes), valamint 2012. november 11, vasárnap, este 7 órától (a Tamási Áron II bemutatóbérlet érvényes), a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Stúdióteremben.
További előadás: 2012. november 16., este 7 órától.

plakat_szentivaneji

Az M Studio bemutatja:
Szentivánéji álom
Theseus:    Orbán Levente
Hippolyta:    Nagy Eszter
Lysander:    Veres Nagy Attila
Demetrius:    Györfi Csaba m.v.
Hermia:        Mădălina Ciotea m.v.
Heléna:        Sânziana Tarța m.v.
Egeus:        Szekrényes László
Oberon:        Bajkó László
Titánia:        Polgár Emília
Puck:        Mezei Gabriella m.v.
Mesteremberek:    Bajkó László, Györfi Csaba, Szekrényes László, Orbán Levente, Veres Nagy Attila
Zuboly (Tompor):    Szekrényes László
valamint angyalok, tündérek s egyéb másvilági lények:    a társulat
*
Rendező: Uray Péter
Díszlet-és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu
Szcenikai asszisztens: Szakács Ágnes
Dramaturg: Sándor L. István
A rendező munkatársai: Balázs Nóra, Márton Imola
Ügyelő: Bartók Enikő
Világosító: Szabó Huba
Hangosító: Chirițescu György

süti beállítások módosítása