Titkosították a Játékszín privatizációjának aktáját

A 168 óra szerette volna kikérni a Játékszín vagyonfelmérésének jegyzőkönyveit, de a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közlése szerint az tíz évig nem nyilvános. A színházat októberben Németh Kristóf színész és három társa vásárolta meg 3,1 millió forintért.

A 168 óra tudósítása szerint Németh Kristóf színész és három társa - Bank Tamás színész, Szűcs Attila, a Budapesti Kamaraszínház egykori gazdasági vezetője, és Metz Alexandra jogtanácsos - 3,1 millió forintért vásárolták meg a Játékszínt.

A lap szerette volna megismerni az adásvétel körülményeit, ezért megkérték az MNV-t, hogy belenézhessenek a Játékszín vagyonfelmérésének a jegyzőkönyveibe. A vagyonkezelő válaszában azonban azt közölte, hogy „a vagyonértékelést nem áll módunkban rendelkezésre bocsátani, mert a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.”

kristof

Németh Kristófék október elején jelentették be, hogy megvették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a százszázalékos állami tulajdonban lévő Játékszín Kft.-t 10 millió forintos adósságállományával és a jogosultságokkal együtt, ugyanakkor a színház terei jelenleg is a Terézvárosi önkormányzat tulajdonában vannak. A Játékszínt magánszínházként kívánják tovább üzemeltetni, és szeretnék átmenteni a Játékszín és a szintén megszűnt Budapest Kamaraszínház repertoárját.

Németh Kristóf ügyvezető igazgató a Játékszín első előadására maga vezette be Orbán Viktor feleségét, Lévai Anikót, akinek -a 168 óra szerint- nagy szerepe lehetett abban, hogy az új tulajdonosok áron alul vegyék meg a színházat.

Arról, milyen anyagi helyzetben vásárolták meg a Játékszínt működtető Kft.-t, Németh Kristóf a Színház.hu-nak nyilatkozott.

Forrás: 168 óra

süti beállítások módosítása