David Lynch táncban - Nincs ott semmi a Trafóban

November 13-án (kedden) 19 órakor ismét látható a Trafóban a Tünet Együttes Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadása. A The Guardian kritikusa azt írta az előadás londoni vendégjátékát követően, hogy annak tablói David Lynch világát idézik fel.

Az előadásról:

Az előadásban használt real-time videotechnika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Így alakítja a hat táncos mozdulatait szorongásaik és fantáziáik kivetített képévé, kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festménnyé. A tudomány segítségével kifejlesztett interaktív technológiának köszönhetően a táncosok és árnyaik egyformán élő szereplőként lehetnek jelen a színpadon, akár táncolhatnak is egymással, az előadók mozdulataikkal, hangjukkal vezérelhetik a vetített képet.

    

Az előadás 2010-ben az újvidéki INFANT fesztiválon, az új színházi formák nemzetközi fesztiválján, elnyerte a színházi nyelv valamely rétegét legeredetibb módon vizsgáló előadás díját.

A társulat 2010-ben mutatta be az előadás alapján készült Árnyékfilm című kísérleti táncfilmet, „rajzfilmet élő szereplőkkel”, amely a 42. Magyar Filmszemlén és a temesvári Timishort Filmfesztiválon a legjobb kísérleti filmnek járó díjat kapta, emellett szerepelt számos nemzetközi filmfesztivál programjában.

Kritikus szemmel a darabról:

„A dübörgő jazzre előadott darab egy bizarr rettegésekkel megtűzdelt, éber álom. A David Lynch Radírfej című filmjére emlékeztető, egy-egy pillanatra éppen csak felsejlő tablókból szürrealista, úszódresszben és kamásliban előadott báltermi mozgássorok alakulnak ki, hódolattal adózva Pina Bausch-nak. Fájdalommal, félelemmel és szomorúsággal telített jeleneteket lebegnek révetegen a megdöbbentően különös világítástechnika fényjátékában. Rendkívüli.”

(Luke Jennings, The Guardian)

„Szabó Réka minden ízében újító munkájának alapötlete lehengerlő. A táncosegyéniségek nagyszerűek. Márkos Albert dzsesszkompozíciója elsőrangú. Nagy Fruzsina jelmeze, Szirtes Attila tér- és fényterve megkapó. (…) Körvonalazódni látszik egy – nem csupán a vegetáló, honi kortárs táncéletben – kiugróan eredeti, intellektuális, játékos, okos, rafinált opus.”
(Horeczky Krisztina, Népszabadság)

nincs_ott_semmi_dusa_gabor_1Fotó: Dusa Gábor

Tünet Együttes: Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok

Rendező: Szabó Réka

Táncosok: Dózsa Ákos, Furulyás Dóra, Góbi Rita, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre

Dramaturg: Peer Krisztián

Interaktív technológia: MTA SZTAKI Médiatechnológia

Csoport Zene: Márkos Albert

Fény és tér: Szirtes Attila

Kosztüm: Nagy Fruzsina

Produkciós vezető: Paizs Dóra

Külön köszönet: Gideon Obarzanek

Koprodukciós partnerek: MTA SZTAKI, Trafó Kortárs Művészetek Háza

2012. november 13. (kedd) 19:00

Trafó Kortárs Művészetek Háza

süti beállítások módosítása