Drámát visznek az iskolákba Fehérváron - Milliókat nyert egy projekt

Tizenhárom fehérvári, megyei oktatási intézménynyel kötöttek megállapodást a tanórán kívüli kulturális foglalkozásokra.

A Köfém Oktatási és Közművelődési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. 30 millió forintot nyert azon a pályázaton, amelynek keretében 13 oktatási intézménnyel kötöttek együttműködési megállapodást. Köztük olyanokkal, amelyek hátrányos helyzetű, illetve megkülönböztetett figyelmet igénylő gyermekek nevelését végzik. A program már elkezdődött.
A pályázatról és a programról csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a Köfém Művelődési Házban. Simon József, az intézmény igazgatója elmondta, hogy az iskolák számára ezek a tanterven kívüli foglalkozások ingyenesek, és a program célja, hogy minél több helyre eljuttathassák a kultúra különböző részterületeit. Elsősorban személyiségfejlesztő drámafoglalkozásokat tartanak, de a programban helyet kaptak a zene, tánc, a fotózás, sőt, a Vasvári gimnáziumban az angol nyelvű drámaórák is.

image.aspxA program egyik előkészítője, Póta Beáta, Quintus Konrád szakmai vezető

és Simon József igazgató, a projekt vezetője (Fotó: Nagy Norbert)

A szakmai vezető Quintus Konrád színművész, drámapedagógus, aki elmondta: elsősorban a drámapedagógiára, személyiségfejlesztésre koncentrálnak, de lesznek színházi előadások is. Összesen 35-40 szakember vesz részt a programban, köztük Póta Beáta táncpedagógus, aki nagy szerepet vállalt az előkészítésben. A 13 intézményben 337 alkalommal jelennek meg egy év alatt, és 2 ezer diákhoz jutnak el. Orbán Eszter, Tűzkő Sándor, Kozáry Ferenc, Láposi Réka, Resetár Dániel is vezet foglalkozásokat.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap

süti beállítások módosítása