Otello és Rigoletto nemzetközi sztárokkal az Operaházban

Karmesteri pályafutása során szerdán este először vezényli Verdi Otellóját Héja Domonkos, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója. A címszerepet a Kolozsváron született világjáró tenor, Marius Vlad énekli.

A vendégénekes háromszor lép az Ybl-palota színpadára, pénteken és vasárnap lép még fel a Desdemonát éneklő Rost Andreával, illetve Létay Kiss Gabriellával - közölte az MTI-vel Várkonyi Judit, a dalszínház sajtófőnöke. 
„A nemzetközi porondról érkező művészek érezhetően más vonalat képviselnek, más munkatempóval dolgoznak, mint amit a mieink megszoktak, ezért mindnyájunk számára építő az a kölcsönhatás, ami ilyenkor kialakul köztük. A külföldi vendégművészek meghívásának legfontosabb célja azonban, hogy a közönség számára különleges élményt nyújtson a dalszínház" - idézi Héja Domonkost a közlemény. 
A megbízott főzeneigazgató diákként látta a produkció 1994-es bemutatóját Lamberto Gardelli vezényletével. "A későbbiekben nagyon szerettem Lukács Ervinnel, akinek tudomásom szerint egyik kedvenc darabja volt.” A legfontosabb karmesteri indíttatásként húszas éveinek felfedezését említi: „Addig nem igazán hallottam meg Verdi zenéjének szépségét, csak az egyformaságot. Amikor azonban rájöttem, hogy szó sincs sablonokról, előttem is világossá vált a számtalan finomság, amely egytől-egyig Verdi zsenijének bizonyítéka – az érzések és a szerelem fogalomrendszerének megfestése zenei hangokkal.”
A ház másik kiemelkedő vendége a világhírű bariton, Leo Nucci, akit elismert Verdi-énekesként tart számon az operavilág. Rigoletto szerepének legendás tolmácsolója a darab december 21-i és 23-i előadásában lép színpadra Budapesten. 
A mantuai herceg szerepében Ivan Magri mutatkozik be. Az olasz tenor 2006-ban kezdte pályafutását. Az elmúlt években Olaszország, Írország, Franciaország és Japán színházainak közönsége már megismerkedhetett vele.

otello

Héja Domonkos így ajánlja az Otellót

Az Operaház mb. főzeneigazgatója, Héja Domonkos pályafutása során először dirigálja az Otellot. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Diákként feliratoztam az Operaházban, ebben a minőségemben láthattam a darab 1994-es bemutatóját Lamberto Gardelli vezényletével.  A későbbiekben nagyon szerettem Lukács Ervinnel, akinek tudomásom szerint egyik kedvenc darabja volt.” Az Otellót az említett karmestereken kívül is rengetegen vezényelték az Operaházban, a kottában ennek megfelelően sok bejegyzés van. Héja Domonkos a próbafolyamat során nem egyszer szembesült azzal, hogy kérései megegyeznek valamelyik nagy elődje instrukcióival. A legfontosabb motívumként azonban azt a húszéves kori felfedezését említi, amikor az addig sablonoknak vélt zenei szövetből érzések rajzolódtak ki. „Addig nem igazán hallottam meg Verdi zenéjének szépségét, csak az egyformaságot.  Amikor azonban felfedeztem, hogy szó nincs sablonokról, előttem is világossá vált az a számtalan finomság, amely egytől-egyig Verdi zsenijének bizonyítéka – az érzések és a szerelem fogalomrendszerének megfestése zenei hangokkal.”

otello2

A darab címszerepében most Otello-alakításaival Európa-szerte számon tartott művészt láthat a Magyar Állami Operaház közönsége: Marius Vlad november 14-én, 16-án és 18-án lép színpadra. „Vlad jelenléte – annak ellenére, hogy a mi énekeseink számára nem újdonság a külföldi vendégszereplés – nagyon jót tesz a műhelymunkának” – emeli ki Héja Domonkos. „A nemzetközi porondról érkező művészek érezhetően más vonalat képviselnek, más munkatempóval dolgoznak, mint amit a mieink megszoktak, ezért mindnyájunk számára építő az a kölcsönhatás, ami ilyenkor kialakul köztük.” A külföldi vendégművészek meghívásának legfontosabb célja azonban, hogy a közönség számára különleges élményt nyújtson a dalszínház. „Vendégeink, akár egy általuk jól ismert darabban, rendezésben olyan nagyságokkal találkozhatnak, mint Marius Vlad, vagy Leo Nucci, akiről elmondhatjuk, hogy immár két századon hagy pecsétet művészetével.” – mondja a főzeneigazgató. Leo Nuccit a huszadik század végén is elismert Verdi-interpretátorként tartotta számon az operavilág. Rigoletto legendás tolmácsolója a darab december 21-ei és 23-ai előadásában lép színpadra Budapesten, olyan partnerekkel, mint Miklósa Erika és a magyarországi bemutatkozására érkező fiatal olasz tenor, Ivan Magri. „A mantuai herceg szerepében fellépő Magri 2006-ban kezdte pályafutását. Az elmúlt években Olaszország, Írország, Franciaország és Japán színházainak közönsége már megismerkedhetett vele – itt az ideje, hogy a budapesti operabarátok körében is debütáljon. Hazai művészeinkkel és a hazánkba látogató külföldi fellépőkkel már karácsony előtt szép ajándékokat készülünk átadni a közönségünknek” – invitál Héja Domonkos.

Forrás: Operaház, MTI

süti beállítások módosítása