Ahogy azt az apám elképzelte - Hodworks-bemutató a MU-ban

November 16-án és 17-én látható a MU Színházban a Hodworks társulat legújabb bemutatója, Ahogy azt az apám elképzelte címmel.

Ajánló:

Csupasz tér, alig látható fényváltások, a csöndbe másodpercekre beúszó zene.

Négy test és mi, a nézők, teljes kivilágításban. Nézünk és néznek.

A Hodworks legújabb előadása a Műhely Alapítvány Jardin d`Europe nevű programjában, nemzetközi koprodukcióban valósult meg. A darabot három alkotótárs jegyzi: az olasz Marco Torrice, a szlovákiai Molnár Csaba és a társulatvezető Hód Adrienn.

Hármójuk eltérő mozgásvilágát közös felvetés foglalja keretbe: rákérdezni a tánc, a test és a tér kereteire - ki-ki a maga sajátos eszköztárával.
Közös munkájuk eredménye egy élő környezet, amely intenzív megtapasztalással, de mindennemű didaxis nélkül születik. A pszichoszexualitás megjelenítése, a testek elhelyezése térben és időben, illetve a csend és a hangok világának modellezése a színház hagyományos gesztusnyelvét és dramaturgiáját szisztematikusan az `itt és most` pillanatának végtelenségébe transzponálja. Az ebből megszülető állapot a színpadi valóság egyszeri és megismételhetetlen dekonstrukciója azáltal, hogy azt a maga teljességében magunkévá tesszük. A sokrétű szétszedés-elszabadulás egy új, érzékien absztrakt mozdulat-metanyelvet teremt, amely a néha önfeledt, néha elidegenített, ugyanakkor rendkívül hatásos művészi játékkal terel bennünket legbelső és legelső élményünkhöz: a valóság megéléséhez - átrendezett és újraéledt formában. A Hodworks legújabb produkciója a lét költészete, a láthatatlan újrateremtés alkímiája. Érzékelhető, de a tudatos elme elől rejtve marad.

hod

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Ahogy azt az apám elképzelte

alkotók: Hód Adrienn, Molnár Csaba, Marco Torrice

előadók: Cuhorka Emese, Garai Júlia, Molnár Csaba, Márcio Canabarro

zene: Mizsei Zoltán

jelmez: Artista stúdió

fény: Wil Frikken

2012. november 16. és 17., 20 óra

MU SZÍNHÁZ

1117 Kőrösy J. u. 17.

süti beállítások módosítása