Jordán Adél Sally lesz - Újra Cabaret a Centrálban

Jordán Adél főszereplésével, Földes Eszterrel és Vári-Kovács Péterrel, mint új beállókkal tér vissza a Cabaret a Centrál Színház színpadára november 25-én.

„A tavalyi évadban hívott fel Bozsik Yvette telefonon, és nagyon boldoggá tett, amikor megtudtam, hogy rám gondolt. Már nyáron elkezdtem foglalkozni a szöveggel és a dalokkal, mivel úgy éreztem, hogy egy ilyen jelentős szerep átvételéhez elengedhetetlen, hogy az ember felkészülten menjen a próbákra – meséli Jordán Adél, aki Sally Bowles szerepét veszi át. Férje, Keresztes Tamás a Konferanszié szerepét játssza az előadásban. Jordán Adél kíváncsian és izgalommal várja, hogy ismét együtt álljanak színpadra. „Nagyon tetszett Tamás ebben az előadásban, és szeretnék neki is és a többi kollégámnak is méltó partnere lenni. Tamás igen kritikus velem, ami engem inspirál, segített a szövegtanulásban, és együtt gondolkodtunk a dalok megfogalmazásán.”

6530581447_7927b3c02d_zItt még Marozsán Erika volt Sally, Fotó: centralszinhaz.hu

Adél a Katona József Színház tagja, és viszonylag ritkán lép fel másutt. „Érdekes helyzet hosszú idő után egy másik színházba csöppenni, kicsit belülről feltérképezni... Eddig az öltöztetőkkel és a fodrásszal találkoztam, mert már egy ruha- és hajpróbán túl vagyok, és nagyon szimpatikusak, segítőkészek voltak. Egy ilyen helyzetben, mint ez a szerepátvétel, megnyugtató azt tapasztalni, hogy körülöttem mindenki érti a dolgát.”

Forrás: centralszinhaz.hu

süti beállítások módosítása