1 bukás, 1 kitűnő - értékelték az intézményvezetők munkáját Székelyudvarhelyen
Értékelték a székelyudvarhelyi kulturális intézményvezetők hároméves munkáját - számolt be az uh.ro.
A város négy kulturális intézményének menedzserét, azaz a Művelődési Ház, a Városi Könyvtár, a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Táncműhely igazgatójának a 2009-2012 közötti hároméves időszakra vonatkozó tevékenységét vette górcső alá a fenntartó polgármesteri hivatal.
A hatályban levő jogszabályok értelmében a felsorolt kulturális intézmények jelenlegi vezetőinek – Elekes Gyula, Szabó Károly, Nagy Pál, Miklós Levente – kinevezése 2012. december 31-ig szól, de a három éves periódusra vonatkozó tevékenységi beszámolójukat már a határidő lejárta előtt, október 23-ig be kellett nyújtaniuk.
Az intézmény tevékenységére, pénzügyi helyzetére vonatkozóan is részletes információkat tartalmazó dokumentációkat október 23–26. között elemezte a helyi önkormányzat által szeptemberben kinevezett és tanácsi határozattal is megerősített, háromtagú bizottság.
A bizottságok tagjai első körben 1-10-ig osztályozták a beszámolókat. Az értékelés során hat, előzetesen meghatározott szempontot vettek figyelembe, többek közt azt, hogy az illető igazgató vezetése alatti időszakban az intézmény hogyan töltötte be szerepét, miként javított tevékenységén, milyen stratégiát követett, milyen anyagi forrásai voltak és a gazdasági, pénzügyi helyzete tükrében milyen fejlődést tud felmutatni.
Elekes Gyula (Fotó: Csedő Attila)
A szóbeli értékelésen 8,66-ot ért Elekes Gyula, 7,83-at Szabó Károly és Nagy Pál beszámolója.
Miklós Levente nem kapott átmenő jegyet, interjúra sem hívták. Hároméves tevékenységét az Udvarhely Táncműhelynél csupán 4, 93-ra értékelte az őt elbíráló bizottság.
Elekes Gyulát, Nagy Pált és Szabó Károlyt november 6-án hallgatták meg és értékelték a bizottságok. Az interjúra szintén Elekes kapta a legnagyobb jegyet (9,43), Szabó 9,33, Nagy Pál pedig kereken 9-est érdemelt. Az értékelések eredményeit összesítve Elekes Gyula kapta a legmagasabb jegyet, 9,04-el biztos, hogy még három évig marad a Művelődési Ház igazgatói székében.
Mivel Nagy Pál 8,41-es, illetve Szabó Károly 8,58-as átlaga nem éri el kilencest, a színház és a könyvtár igazgatói tisztségére versenyvizsgát hirdetnek meg, amelyen joguk van részt venni.
Miklós Levente (Fotó: Csedő Attila)
A legjobbnak értékelt Elekes Gyula és az elégtelenre minősített Miklós Levente igazgatók tevékenységét elbíráló bizottság elnöke, illetve tagja volt Kulcsár-Székely Attila színművész dicsérte a szigorú kritériumrendszer megalkotóját, szerinte "használatával nem lehet mutyizni ebben a korrupt országban, különösen egy olyan kisvárosban, mint Székelyudvarhely, ahol különféle pletykák keringenek" - fogalmazott.
András Mihály, a Hargita Néptáncegyüttes igazgatója vezetésével döntött a Táncműhely igazgatója fölött a bizottság. Sajnálja a kialakult helyzetet, amelyben része van annak, hogy a városvezetés anno néptáncműhelyt hozott létre. „Szakemberként úgy látom, hogy az utóbbi években a táncműhely elhervadt, a társulat elfogyott" – mondta András, aki aggódik, hogy az igazgatóváltás az együttes megszűnését, másik kulturális intézménybe való beolvasztását eredményezheti. Szerinte "nem kéne a bokrot nyulastól kivágni". Úgy véli, Székelyudvarhelyen nemcsak közönségigény van rá, de minden feltétel adott egy székely népi együttes létrehozására, működtetésére.
Az igazgatókkal az eredményeket november 8-án, csütörtökön közölték. Az óvásokat november 9-12. között nyújthatták be, a tevékenységek értékelésére vonatkozó végleges eredményt november 16-án teszik közzé.
Az érintetteket reakciója:
Miklós Levente
Az Udvarhely Táncműhely igazgatója nem elégedett a jeggyel, úgy érzi, megalázták mind őt, mind pedig az általa vezetett Táncműhely munkaközösségét, közös munkájukat is. Úgy érzi, hogy a munkája a kapott jegynél sokkal többet ér.
Törvénytelenségeket is felfedezett az értékelésben, ugyanis a jogszabályok szerint joga lett volna részt venni az elbírálás következő fázisán, az interjún, ahol megvédhette volna a dolgozatát. Mindenképp élni fog a fellebbezés lehetőségével – közölte az igazgató.
„Számítottam rá, hogy félre akarnak tenni, de arra is, hogy ha pusztán formaságból is, de legalább megadják az esélyt arra, hogy újra pályázhassak. Nem kaptam még indoklást senkitől" – nyilatkozta Miklós Levente, aki egyelőre csak találgatni tudja az általa vezetett intézmény, és az általuk szervezett nagyszabású rendezvények, a Tánc tavasza és az Össztánc ősszel további sorsát.
Szabó Károly
A könyvtár igazgatója rendben találta a munkáját értékelő bizottság összetételét, és nem érzi úgy, hogy többet vagy kevesebbet érdemelt volna, hiszen jegyei azt tükrözik, a törvény szabályozta szempontok szerint a fenntartó városi tanács mennyire értékeli a tevékenységét. A procedúrát is teljesen törvényesnek találta Szabó, aki nem kívánja intézményvezetői munkáját folytatni.
Szabó Károly (Fotó: Kakasy Botond)
Helyette a 2010-ben megszüntetett, és most újra létrehozott Látvány- és hangzóanyag részleget szeretné menedzselni: „újra szeretném szervezni a részleget, hogy az korszerű és jól működő legyen, szeretnék újabb lendületet vinni a stagnáló digitalizálási programjainkba" – nyilatkozta.
„Úgy érzem, jelen körülmények között nem vagyok alkalmas erre a tisztségre. Számomra eddig is a könyvtár volt a fontos, nem a szék, nem akarok semmiféle ellentámadást. Legyen a fenntartó által támogatott igazgató, ezáltal a fenntartó támogassa a könyvtárat is" – indokolta döntését az igazgató.
Nagy Pál
A színház igazgatója tisztában van azzal, hogy a közintézmény-vezetők teljesítményének kiértékelése kapcsán rengeteg pletyka kering, ezért csak a fellebbezések eredménye után tartja érdemesnek nyilatkozni az ügyről. Azt is tudni véli, hogy egyesek szeretnék, maradjon a színház élén, mások nem, ezt jelzi a kapott osztályzata is.
Nagy Pál (Fotó: Kakasy Botond)
„Ismerve a többi intézmény teljesítményét is, tudva azt is, hogy a mi kis közösségünk mit tett le az asztalra, elégedetlen vagyok az osztályzattal, ezért fellebbezni is fogok. És ha ezek után is szükséges lesz, megpályázok, és pozitív döntés esetén el is vállalok még egy mandátumot amennyiben a társulat is így akarja" – nyilatkozta Nagy Pál.
Elekes Gyula
A Művelődési Ház igazgatója marad a helyén. Elekes reálisnak tartja mind a jegyét, mind az interjún elhangzott kérdéseket. „Próbáltam összefoglalni a három év tevékenységét, azt, ami itt, kulturális tevékenységként történt, illetve az épület fenntartójaként elvégzett javításokat, állagmegőrzéseket" – közölte Elekes, aki a közművelődést szolgáló tevékenységet a megfogalmazódó igények, és az eddigi irány mentén szeretné folytatni. Az elapadó pályázati forrásokra helyi és nemzetközi intézményekkel közös szövetség alapítását tartja megoldásnak, mivel azt tapasztalta, hogy utóbbiak könnyebben tudnak pályázni közös kulturális programokra, mint egyetlen intézmény.