'Véletlenül' lett zeneszerző - Cári Tibor mesélt

Valamikor a Palló Imre Művészeti Szakközépben kezdte, de már akkor kacsintgatott a zeneszerzés felé. Jókor volt jó helyen és nem középiskolai tanár lett belőle, hanem elismert zeneszerző. Cári Tibor életútja, elbeszélve.

“Négy éves koromban láttam a tévében egy zongoristát s az volt az én kérésem, hogy én is olyat akarok, apu” – mesélte Cári Tibor, akinek az volt az elképzelése, hogy elvégzi az egyetemet és hazamegy tanítani.

tibor

“A megfelelő helyen, a megfelelő időben voltam a megfelelő ember mellett. Ő Victor Ioan Frunză rendező volt, aki egy eseményen hallotta a szerzeményeimet és azt mondta, hogy még írjak zenét, mert nagyon jók. Aztán egy fél évre rá Balázs Attila (a Temesvári Csíky Gergely Színház igazgatója) segítségével, akivel közben megismerkedtem, felkért, hogy egy előadásához írjak zenét. Ez Ionesco Lecke című darabja volt a temesvári magyar színházban” – árulta el Cári Tibor, aki több mint tíz éven keresztül mindig “ott volt” Frunzăval, de közben dolgozott Bukarestben, Nagybányán, Nagyváradon, Brăilan, Târgovișteben, Aradon, Temesváron, Budapesten és Dunaújvárosban is. “Nagyon fontosak a benyomások, én hangulati ember vagyok, hazamegyek, leülök a zongorához, sőt már a próba alatt is hallom belülről, hogy milyenszerű kell legyen, milyen világa kell legyen a zenének. (…) Nagyon sok zenésznek a betegsége az, hogy analitikus szemmel hallgatja a zenét, hogy használják a zenét a jeleneteknél, hogy használják a hangszereket, hogyan éri el azt a bizonyos hatást. Főleg azért, hogy tanuljak” – fejtette ki Cári Tibor.

A kérdésre, mikor ír jó zenét egy színházi zeneszerző, úgy felelt: “Akkor, amikor van egy kölcsönös találkozás. Amikor megtalál a történet, ami találkozik az én zenei világommal. Mert néha ez is problémát okozhat, hogy egy olyan típusú előadáshoz írok zenét, aminek nem hat rám a története, nem mond semmit vagy maga az a zenei stílus nem tetszik, amit kérnek. Ilyenkor meg is esik, hogy vagy a zene marad meg csak, vagy nagyon különválasztódik. A zeneszerzőnek az a jó, ha emlékeznek a zenéjére, de néha az a jó, hogy észre sem veszik, hogy volt-e zenéje, annyira szerves részévé válik az előadásnak” – magyarázta a zeneszerző.

A teljes interjút itt olvashatják.

Forrás: uh.ro

süti beállítások módosítása