Csáki Judit kritikus, a Revizor főszerkesztője a Klubrádió vendégeként nyilatkozott a Nemzeti Színház pályázatáról.
A kérdésre, valóban biztos-e, hogy Vidnyánszky Attila nyeri a Nemzeti Színház pályázatot, Csáki Judit úgy felelt: “Persze. A legutolsó tényező, ami eldönthette ezt, az maga Vidnyánszky, nem a kormányzat. Vidnyánszky Attila több helyen nyilatkozta, hogy hosszú gondolkodási folyamat volt, amíg úgy döntött, hogy indul. Ez igaz. Miért is? Számos oka van erre. Vidnyánszky ebben az egész, főleg általa gründolt jobboldali színházi csapatban nagyon kevés, -egy kezem túl sok hozzá-, a szakmailag méltatható figurát talál. Vidnyánszky pontosan tudja azt is, bármit nyilatkozik erről, hogy a Nemzeti Színház egy erős, nagyon jó periódusát futja. Ez egy objektív helyzet, gyakorlatilag bárki menne oda, aki nem Alföldi, az megbolygatja. A színháznak van svungja, kell néhány év amíg pályára áll, szakmailag jól teljesít. Ebbe óhatatlanul bele kell nyúlnia Vidnyánszkynak, ezt tönkre kell tenni, ugyanis nem tud mást csinálni, le kell bontania” – vélekedett Csáki Judit kritikus, a Revizor főszerkesztője.
“Négy év egy színház életében kevés, ahhoz elég, hogy startot vegyen. Nézd meg a Katonát. Nagyon hosszú ideig volt az igazgató Zsámbéki Gábor és ő maga találta meg és idézőjelben nevelte ki a saját utódát, hogy folytatható legyen a munka. Itt egy egész színház fog megzakkanni. Vidnyánszky ezt tudja és azt is tudja, hogy egy romhalmazon könnyebb valamit csinálni, ott gyorsabban megmutatkozik az igazgató. (…) Ez az egyik dolog, amiért Vidnyánszkynak gondolkodnia kellett. A másik dolog, hogy ez a színház most lakottan kiadó neki. Orbán Viktornak van egy járókája, ebben a járókában van néhány kulturális személyiség. Ebben a járókában ott gőgicsél Kerényi Imre, Eperjes Károly, most épp Markó Iván is és a Nemzeti Színházba Orbán Viktor Eperjest már odarakta kvázi. Ez nyílt titok, hogy az, aki most a Nemzeti Színházat megkapja – ezért volt most nehéz helyzetben a kulturális vezetés- annak Eperjest el kell vinnie a hátán. Na most, Vidnyánszky – bár együtt dolgozunk Kaposváron, de ez most csak az én tippem- körülbelül azt gondolja Eperjesről, amit én. Ettől nem boldog és egyszer már lenyomták a torkán, hogy valakivel együtt kellett mennie, emlékszünk, Debrecenben Csányi Jánost kellett lenyelnie, nem is tartott a dolog sokáig, Vidnyánszky maradt a boltban. Meglátjuk, itt mi lesz. Mindenesetre ez is elgondolkodtathatta Vidnyánszkyt” – fogalmazott Csáki Judit, aki úgy látja, Vidnyánszky igyekszik előre gesztust tenni, hiszen azt ígéri, sima lesz az átmenet Alföldi Róbert igazgatóval. "Vidnyánszky tudja mibe nyúl" - szögezi le Csáki Judit.
A kritikus úgy vélte, az is töprengésre késztethette a debreceni igazgatót, hogy most “több lovon ül”, és “ezek közül az egyik a Kaposvári Egyetem, ahol van egy elsőéves osztálya, ami pokoli felelősség és ezt a felelősséget Vidnyánszky pontosan tudja és érzi”. Csáki szerint ezzel “valamit kezdenie kell”, félbe kell hagynia dolgokat.
Csáki Judit a függetlenek helyzetéről is szót ejtett. Szerinte ez a terület egy időre el fog csöndesülni, meg is szűnik, de később, ha teheti, visszatér. "A kormányzat rettenetes cinikus a függetlenekkel. Ez vissza fog ütni. Én remélem, hogy túl fogják élni a függetlenek. (...) Kultúrabarát vállalkozóknak is fel kéne hívni a figyelmét arra, hogy amire szükség van, nagyon kis összeg. Azzal a pénzzel, amit Orbán Viktor Markó Iván zsebébe dugott, nagyot lehetne segíteni a függetleneken" - fejtette ki Csáki Judit.
A Klubrádió beszélgetése itt meghallgatható.
Forrás: Klubrádió, Színház.hu