Legkésőbb januárban megkapják a pályázaton elnyert támogatásaikat a független színházak. A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága a napokban kezdi kiküldeni az értesítőleveleket, a folyósításra a szerződések aláírása után kerülhet sor.
"Bízunk benne, hogy idén meg tudnak történni a kifizetések, de legkésőbb 2013 januárjában mindenki hozzájut a szerződés szerinti összegéhez" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI kérdésére.
Arra a felvetésre, hogy miként fognak tudni ezek a szervezetek elszámolni 2013-ban az idei támogatásokkal, az államtitkárság kiemelte: a támogatott tevékenység "megvalósulásának időszaka" 2012. január 1. és december 31. között van, tehát csak az idén kiadott számlák szerepelhetnek az elszámolásban. A számlák kifizetéseinek határideje 2013. január 15. A kormány október 8-án döntött az idei "költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedésekről", aminek értelmében a kulturális államtitkárságnak több mint 2,4 milliárd forintot kellett zárolnia költségvetéséből.
A tárca döntése értelmében az úgynevezett II-es és VI-os kategóriába tartozó, mintegy száz független szervezet egységesen, a korábban jelzett támogatás kétharmadát, összesen mintegy félmilliárd forintot kap meg. A pályázati felhívásban korábban a VI-os kategória támogatására 660,7 millió, a II. kategóriába sorolt zenekarok, énekkarok támogatására szánt keret 119,9 millió forint volt.
Ebből a VI. kategóriába sorolt szervezetek számára 419,5 millió forint jut. Ezen belül a színházművészeti szervezeteknek 143,5 millió, a táncművészeti szervezeteknek 134,5 millió, az előadások infrastrukturális hátterének biztosítására 131,4 millió, egyéb célokra pedig mintegy 10 millió forintot szán a tárca. A II. kategóriába sorolt szervezetek támogatására 76,1 millió forint fordítanak. A kiemelt művészeti célok megvalósítására kiírt két pályázat keretösszege 215 millió forint volt, ebből a színházaknak 190,2 millió, a zenekaroknak, énekkaroknak 24,8 millió forint jutott volna. Ezeket teljes egészében érintette a zárolás, amely tehát a négy pályázat esetében 500 millió forintot tesz ki - közölte az államtitkárság. (A zárolásokról szóló táblázatok és a tájékoztató szöveg megtekinthető a kormany.hu oldalon.)
Az MTI kérdésére, miszerint az idén a későn kiírt pályázatok miatt különösen nehéz helyzetbe kerültek a társulatok, a tárca hangsúlyozta: az előadóművészeti törvény rögzíti, hogy február 15-ig meg kell jelennie a pályázatoknak, ennek szellemében jövőre a lehető legkorábban kiírják őket. "Az államtitkárság törekszik arra, hogy a mostani intézkedés által a kultúra területét érintő forrásokat a jövőben pótolják" - írták.
Az államtitkárság közlése szerint addig, amíg nem történt meg a kulturális ágazatra eső zárolás pontos elosztása, nem tudtak volna hiteles tájékoztatást adni a pénzek sorsáról.
A független előadóművészeti szervezetek videoüzenetére adott válaszról úgy fogalmaztak: azt gondolták, "hasonló technikával" reagálnak. Mint írták, videójukat eddig tízezernél többen látták a világhálón, és a sajtó érdeklődését is jobban felkeltette, mintha írásban válaszoltak volna. Arról, hogy az államnak a jövőben mekkora arányban lenne ideális szerepet vállalni a független társulatok finanszírozásában, az államtitkárság közölte: az előadóművészeti szervezetek támogatásáról szóló törvény egyik célja, hogy ösztönözze az államháztartáson kívüli források bevonását a szervezetek működésébe, például a társasági- és osztalékadó kedvezmény igénybevételének lehetőségével. Mint írták, a számadatok alapján például a VI. kategóriába sorolt pályázók tevékenységük összköltségeinek mintegy 50 százalékát kívánták e pályázati támogatásból fedezni. "Hogy mekkora keretösszeg áll valóban rendelkezésre, az a mindenkori költségvetési kondíciók függvénye" - áll az államtitkárság válaszában.