La Mancha lovagja Szegeden

Pénteken mutatja be Dale Wasserman, Mitch Leigh és Joe Darion Cervantes története alapján írt La Mancha lovagja című zenés színművét a Szegedi Nemzeti Színház Keresztes Attila rendezésében.

Ajánló:

„La Mancha egyik falujában – a nevét említeni sem akarom – élt nemrég egy nemesember, olyasféle, akinél a fogason dárda, régi pajzs függ, van egy girhes paripája meg egy nyughatatlan agara. Hidalgónk életkora közel járt az ötvenhez, testalkata izmos, termete szikár, arca csontos volt, ő maga rendesen igen korán kelt, s a vadászatot különösen kedvelte. Hanem azt már fel kell említenünk, hogy a nemes lovag, valahányszor üres órái valának (s az egész esztendő legnagyobbrészt üres órákból állott), lovagregények olvasásával foglalkozott, mégpedig oly mohó vággyal és gyönyörködéssel, hogy miattok utóbb teljesen elhanyagolta a vadászat élvezeteit, de még tulajdon gazdaságát is; kíváncsisága s balga mohósága úgyannyira elhatalmasodott rajta, hogy holdat hold után adogatott el szántóföldjéből, csak hogy olvasni való lovagregényeket vehessen.

kicsi01_12-11-15_0

Egyszóval, lovagunk annyira belegabalyodott az olvasásba, hogy reggeltől estig, estétől reggelig mindig csak olvasott, s így a kevés alvás és sok olvasás úgy kiszárította agyvelejét, hogy végre elvesztette józan ítéletét. Midőn elméje így teljesen megháborodott, olyan különös gondolata támadt, hogy túltett minden eddig látott bolondságon: illendőnek és szükségesnek látta mind a saját dicsősége öregbítésére, mind a közjó érdekében, hogy beálljon kóbor lovagnak, s lóháton és fegyveresen járjon szerte a világban, kalandokat keressen, s véghezvigye mindazt, amit olvasmányai szerint a kóbor lovagok véghezvittek: megtoroljon mindennemű sérelmet, belerohanjon minden elképzelhető veszedelembe, mert ha mindent szerencsésen kiáll, örökké fennmaradó hírnévre és dicsőségre tehet szert.” (Cervantes: Don Quijote)

kicsi02_12-11-15_0

A drámarendezéseivel az elmúlt években Szegeden komoly szakmai és közönségsikert arató Keresztes Attila szerint a rendezőnek is jó, ha nem pusztán egy profilban próbálkozik. A jelenleg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatát vezető rendező úgy véli, hogy a színházban a dolgok összefüggnek, a komikum és a tragikum kézen fogva jár: ahhoz, hogy az egyik érvényesüljön, kell a másik is.

kicsi03_12-11-15_0

"Don Quijote az emberiség egyik legfontosabb története, olyan karakterről mesél, akiben él a jobbítás szándéka. Bár úgy érezzük, távol áll tőlünk ez a figura a maga páncélos lovag kinézetével, de a lelkünk mélyén mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk: megvan a magunk szélmalomharca és szívünk Dulcineája. Így éljük meg a párkapcsolatainkat, a társadalomhoz való viszonyunkat" - fogalmazott a rendező.

kicsi05_12-11-15_0

Az előadás - amelyben a bús képű lovag szerepében Rácz Tibort, hű szolgájaként Gömöri Krisztiánt láthatja a közönség, Aldonzát pedig Szilágyi Annamária formálja meg - a szellem nyílásától egészen 99 éves korig mindenkinek szól. A gyerekek azért fogják szeretni, mert színes és mozgalmas, az idősebbek pedig felfedezhetik a történet tanulságát, elrejtett finom gondolatait is - mondta Keresztes Attila.
la_mancha_lovagja_szinlap_0

La Mancha lovagja
zenés színmű
Írta: Dale Wasserman
Zene: Mitch Leigh
Dalszövegek: Joe Darion
Fordította.: Blum Tamás

Cervantes, Don Quijote    Jakab Tamás
Cervantes, Don Quijote    Rácz Tibor
Aldonza    Szilágyi Annamária
Sancho    Gömöri Krisztián
Kormányzó, Fogadós    Pálfi Zoltán
Herceg, Dr. Carrasco    Rédei Roland
Padre    Somló Gábor
Házvezetőnő    Vajda Júlia
Antonia    Csorba Kata
Inkvizíció Kapitánya    Szívós László
Pedro, összvérhajcsár főnök    Poroszlay Kristóf
Anselmo, borbély    Lazók Mátyás

Juan    Bánvölgyi Tamás
Díszlettervező: Fodor Viola
Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias
Koreográfus: Fejes Kitty
Karigazgató: Kovács Kornélia
Súgó: Almási Gyöngyi
Ügyelő: Stefanik Sándor
Zenei asszisztens: Herczeg Ágnes, Kovács Gábor
Rendezőasszisztens: Czene Zoltán
Vezényel: Koczka Ferenc, Kardos Gábor
Rendező: Keresztes Attila
Közreműködik: a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának és énekkarának művészei
valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Bemutató: 2012. november 16. 19 óra

Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínpad

Forrás: szeged.hu

süti beállítások módosítása