Négyen indulnak a Nemzetiért - Felállt a szakmai bizottság

Négy pályázat érkezett a Nemzeti Színház vezérigazgatói álláshelyének betöltésére a beadási határidőig - értesült az MTI pénteken, aki arról is ad hírt kik fogják elbírálni a pályázatokat.

Eddig két pályázó, a Nemzeti Színházat jelenleg is vezető Alföldi Róbert, valamint Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke hozta nyilvánosságra, hogy pályázik az intézmény vezetésére.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI megkeresésére csak annyit közölt, hogy a pályázók számáról a pályázatok bontása után adnak információt. Az MTI úgy tudja, hogy a pályázatok bontása hétfőn lesz.
Az államtitkárság az elbírálás menetéről írásban azt a tájékoztatást adta, hogy "a pályázatok véleményezésére a munkáltatói jogok gyakorlója - jelen esetben Balog Zoltán miniszter - szakmai bizottságot kér fel, amelynek tagjai: a Színházművészeti Bizottság négy, a miniszter egy, a munkáltatói jogkör gyakorlójának két, az előadó-művészeti szervezet üzemi tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy képviselője".

nemzetiFotó: csillagpor.hu

Arra a kérdésre, hogy kik a szakmai bizottság tagjai és megerősítik-e azt a sajtóban megjelent információt, hogy Kerényi Imre, Nagy Viktor, Szigethy Gábor és Ókovács Szilveszter is a tagok között van, az államtitkárság azt a választ adta, hogy "a bizottság tagjainak felkérése folyamatban van, a tagok személyéről csak a felkérés elfogadását követően tudunk információt kiadni". A Színházművészeti Bizottság elnöke jelenleg Vidnyánszky Attila.
A pályázatokat a bírálatra felkért testület 30 napon belül véleményezi, majd a miniszternek újabb 30 napja lesz arra, hogy döntsön, ki vezeti 2013. július 1-től öt éven át a Nemzeti Színházat.

MTI

süti beállítások módosítása