November 30-án búcsúznak Gombos Katalintól

Gombos Katalin színésznő temetése november 30-án, pénteken 14 órakor lesz az Óbudai temetőben. 

A gyászmisét 17 órakor tartják az Óbuda-újlaki plébániatemplomban - tudatta a család az MTI-vel. Az érdemes művész életének 84. évében hunyt el. Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze özvegyét hosszan tartó betegség után november 6-án kedden érte a halál.

Gombos Katalin 1929. február 12-én született Hódmezővásárhelyen. A helyi színháznál kezdte pályafutását 1945-ben, 1950-ben a Petőfi (később Jókai) Színházhoz szerződött. Diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben szerezte meg. A Vidám Színpad társulatának tagja volt 1956-57-ben, majd a következő években a Fővárosi Operettszínház Kamaraszínházában lépett fel. A Madách Színház tagja 1958-ban lett. 1995 végén úgy döntött, hogy visszavonul a színpadtól.

gombos-katalinFotó: Kovács Attila, MTI

Számos színpadi szerepe mellett - köztük Szomory Dezső Hermelinjében, Shaw Tanner John házasságában, Szabó Magda Régimódi történetében, Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais Figaro házasságában - az Iszony, a Változó felhőzet és a Galilei című filmekben is játszott. 1985-ben érdemes művész címet kapott, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át.
Sinkovits Imrével 1951-ben kötött házasságot, két gyermekük született: Sinkovits-Vitay András és Sinkovits Mariann, akik szüleik hivatását választották.

MTI

süti beállítások módosítása