Nyit az Átrium Film-Színház

Az évtizedes bezártság után összművészeti közösségi térként nyílik meg újra az Átrium, ahol színház, mozi, táncszínház, koncerthelyszín és kávézó várja egy helyen a budapestieket. Az Átrium Film-Színház elnevezés is ezt az összetettséget hivatott kifejezni, amelyen belül különös hangsúlyt kapnak a vizuális művészeti ágakat ötvöző, kísérletező előadások.

Az eredetileg Kozma Lajos tervei szerint épült Margit körúti bérházban, a máig nagyjából eredeti állapotát őrző térben az Átrium Mozi működött, egészen 11 évvel ezelőtti bezárásáig. Azt ezt követően csak alkalmanként használt teret augusztus 10-én vették birtokba az új tulajdonosok, akik ezt követően közösségi tatarozásba kezdtek. A felújítás mostanra célegyenesbe fordult, és bár már néhány napja zajlanak a programok, kitűzték a nyitás időpontját is: november 26. 19 óra.

011-2h-k

Az Átrium befogadó színházként működik majd, s ez nem csak a műfaji határok feszegetésére alkalmas, de a nemzetköziség is különös hangsúlyt kap a programok kialakításában. Mindezt az Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány végzi, amely részben az elmúlt években a Merlin színházban kialakított struktúráját ültei át az új helyszín keretei közé. Vagyis a továbbiakban is lehetősége lesz a fővárosi közönségnek, hogy angol nyelvű előadásokat lássanak, akár külföldi társulatok előadásában.

A filmes rendezvények alapvetően a filmklubok és egyéb különleges vetítések számára nyújt lehetőséget, ezek bonyolítását két fiatalokból álló vizuális brigád, a Mikrokino és a VJ Centrum Budapest végzi. Ugyanakkor az Átrium Film-Színházban működik majd az alternatív filmforgalmazással nevet szerzet Magyarhangya, illetve filmklubot rendez a Heti Válasz, és a környékbeliek örömére az épületben az Odeon videotékát is üzemeltet majd.

020-2h-k

Az előtérben a reggel 7.30-tól zárásig nyitvatartó kávézó majdhogynem egy önálló kulttérként funkcionál. Az Anker csapata, amely a fővárosban több hasonló, fiatalok által sokat látogatott vendéglátó és szórakozóhelyet is működtet, a színház szerves részeként szolgálja ki a kávéház betérő vendégeit.

Az Átrium Film-Színház a törzsközönség és a támogatói klub felépítése érdekében saját programot dolgozott ki. Ennek része az Átrium Klubkártya, amellyel annak tulajdonosa nem csak vendégként lép be a színházba, de egy közösség tagjaként vesz részt a műsorstruktúra és a működés alakításában. A kártya kategóriájától függően beazonosítja tulajdonosának kulturális preferenciáit, azokat a stílusokat, társulatokat, amelyeket a leginkább kedvel. Ezzel az Átrium Film-Színház a tulajdonos felé való kommunikációját (pl. heti hírlevelek tartalma stb.) is meghatározza, hiszen nem kap számára felesleges információkat. Emellett természetesen a kártyatulajdonos kategóriától függő mértékű kedvezményre is jogosult, valamint elővásárlási lehetősége van különleges előadások esetén. Továbbá az „Angel” program keretein belül a tulajdonos előadásonként limitált mennyiségű szék sorsáról is dönthet, így ajándékba adhatja a jegyeket, esetleg jótékony célra ajánlhatja fel.

Panorama_2-2

A különböző kategóriák az átlagembertől a mecénásokig ölelik át a preferenciákat: ilyenformán aki „Szereplő” kategóriájú kártyát vásárol 5000 Ft/évad összegért, 10%-os kedvezményre jogosult a személyre szabott hírlevél és az elővásárlási jog mellett; míg a „főszereplő” és a „címszereplő” kategóriák 15% (10.000 Ft), ill. 20% (20.000 Ft) kedvezményt jelentenek. A legmagasabb támogatói formát „producer” kártya néven vezeti be az Átrium Film-Színház, ennek birtokosa egy Produkciós Zrt. tagjaként részt vehet az évi közgyűlésen, ahol a művészeti vezető beszámol az elmúlt évad eredményeiről, valamint a jövőbeni tervekről, mind anyagi, mind tartalmi szempontból. Egy részvény 100.000 Ft értékben kerül kibocsátásra, tulajdonosa a közgyűlésen természetesen szavazati joggal bír a beszámoló elfogadásáról, a döntések meghozataláról. Mindemellett társproduceri kreditet kaphat „az est mecénása”, aki minimum 300.000 Ft-tal támogatni tud egy adott előadást, ezzel biztosítva, hogy a fellépő társulat teljes egészében megkaphassa a jegybevételt.

A fotókat Gulyás Attila készítette az Átriumban, november 7-én.

Forrás: Színház.hu, hg.hu

süti beállítások módosítása