Vidnyánszky: Eperjes Károlyra komoly feladat vár

Nemzetközi mércével mérve is jelentős Nemzeti Színházat szeretnék, olyat, amelyet az egész nemzet sajátjának tekint - mondta Vidnyánszky Attila rendező szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón, ahol bejelentette: délután beadta a pályázatát a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára.

"Hosszú és nehéz döntési folyamat végén vagyok" - mondta a Csokonai Színház jelenlegi igazgatója, hozzátéve, hogy fontos számára az, amit Debrecenben hagy, ahol az utóbbi években felépítettek "egy igazi, nagy színházat".
"Remek emberek dolgoznak körülöttem, itt született három gyermekem, debrecenivé váltam, nehéz döntés volt elpályázni" - hangoztatta.
Vidnyánszky Attila emlékeztetett korábbi kijelentésére, amely szerint van egy színház, amiért elhagyná a Csokonai Színházat, ez pedig a Nemzeti Színház. "Hiszem, hogy tudok nagyot alkotni a Nemzeti Színház igazgatójaként" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nemzetközi mércével mérve is jelentős színházat szeretne, ahol a repertoár egyharmadát a vidéki és határon túli színházak vendégjátéka adja.
Vidnyánszky Attila olyan Nemzeti Színházat szeretne, amelyet az egész nemzet sajátjának tekint, és ott lesznek a Csokonai Színház fontos előadásai éppúgy, mint a többi vidéki színház, köztük az öt nemzeti státuszú vidéki színház bemutatói. Reálisnak nevezte, hogy a harmadik évadra az előadások egyharmada vendégelőadás legyen. Hozzáfűzte, amennyiben megnyeri a pályázatot, a Nemzeti Színház utazni fog, jelen lesz az országban. "Nemzetközileg is szeretné pozícionálni a Nemzetit" csakúgy, mint tette a Csokonai Színházzal, amelynek társulata kilenc országban járt az elmúlt 5-6 évben.

"Hiszem, hogy meg tudom szólítani a budapesti színházba járó közönséget", ahogy az Debrecenben is sikerült - mondta az igazgató, emlékeztetve arra, hogy a korábbi 5200-zal szemben ma már 13 ezer bérletese van a Csokonai Színháznak. Szerinte ez Budapesten is sikerülni fog.
Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy "a Nemzeti Színház: ügy. Nem pusztán egy színház, hanem a nemzet ügye, stratégiai intézmény, szakrális jelleggel bír a nemzet érdekében, amiről a nemzet beazonosítja, megfogalmazza magát".

attila Közölte azt is, hogy tervez személycseréket, de ez kényes kérdés, amelyhez óvatosan kell nyúlni. Hosszú átmenetre számít, de bizonyos abban, hogy az átmenet időszakában nem lesz gond a jelenlegi igazgatóval, Alföldi Róberttel való együttműködésben. "Szót tudunk érteni" - tette hozzá.
Az MTI felvetésére közölte: Eperjes Károlyra komoly feladat vár "az egész nemzet színházává válási folyamatban"; Eperjesre nem csak színészként, hanem helyetteseként is számít a Nemzeti élén.
A társulat esetleges átalakításával, a rendezőkkel való együttműködéssel kapcsolatos kérdésre Vidnyánszky Attila azt mondta: az egész szakma megszólítható, bár lesznek feszültségek, de azok lecsillapodnak. "Nem sok színész van, akit hamar megszólítok" - fűzte hozzá.
Az MTI kérdésére, hogy miként tudja majd összeegyeztetni esetleges új feladatát többi funkciójával - a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetésével, a Magyar Teátrumi Társaság elnöki posztjával -, az igazgató azt válaszolta: a Nemzeti Színház vezetése egész embert kívánó feladat. Emlékeztetett arra, hogy az említett pozíciókat akkor vállalta el, amikor a debreceni Csokonai Színház "beállt", és ehhez igazgatói kinevezése után másfél-két évre volt szükség.
Vidnyánszky Attila utalt arra, hogy az elmúlt öt évben komoly kultúrpolitikai csatározásokban vett részt, és ez most olyan helyzet, amely nem lesz csatározásoktól mentes. Büszke a színházi törvény módosítására, mint arra is, hogy a Csokonai Színház a magyar színházi élet "zászlóshajójává" vált. Szeretné, ha ez a munka folytatódna, hogy a felhalmozott érték ne tűnjön el - hangoztatta Vidnyánszky Attila.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása