Egyenlőség - Bemutató a Karinthy Színházban

 J. M. Barrie Egyenlőség című vígjátékát mutatta be a Karinthy Színház pénteken: a Pán Péter című mese szerzője ezúttal felnőtt kérdésekkel foglalkozik vitriolos humorral.

Buda egyetlen folyamatosan játszó teátrumában J. M. Barrie művét Karinthy Márton állítja színpadra. Mint a rendező-igazgató elmondta, az idei évad harmadik premierje lesz a felnőtteknek szóló, szellemes társadalmi vígjáték. Kiemelte, hogy bár a skót szerző számára a Pán Péter hozta meg a világsikert, csak mellékesen foglalkozott gyerekirodalommal, elsősorban sikeres vígjátékíró volt.
Hozzátette: Barrie darabjait az angol színházak rendszeresen játsszák. Egyenlőség című - Magyarországon ritkán játszott, ám az angolszász területen ismert - műve azt vizsgálja, mi történik egy olyan családban, ahol a társadalmi különbségekről nem vesznek tudomást.
A történet szerint egy előkelő társaság, a társadalmi elit tagjai két cseléddel - egy inassal és egy konyhalánnyal - egy lakatlan szigetre kerülnek. A mű alaptémáját és egyben a humorát is az adja, ahogy a társadalmi viszonyok a londoni helyzethez képest megváltoznak az új körülmények között. Vajon működik-e a demokrácia egy lakatlan szigeten is? - teszi fel a kérdést a szerző.
"Mindez szatirikus, vitriolos, szellemes, kicsit Bernard Shaw-i stílusban zajlik" - jegyezte meg Karinthy Márton.

cultura-karinthy-egyenloseg.pngKarinthy Színház: Egyenlőség - olvasópróba (forrás: cultura.hu)

Karinthy elmondta, hogy a főszerepeket elsősorban a megszűnt Budapesti Kamaraszínház színészei játsszák: Németh Kristóf, Horváth Lili, Verebes Linda, Bozsó Péter és Dózsa Zoltán. Mellettük Schlanger András, Pásztor Erzsi, Sallai Nóra, Szirtes Balázs és Kiss Ramóna is fellép az előadásban.
Az igazgató kitért arra, hogy egy már megkezdett utat folytatnak a darab színrevitelével, hiszen szövegét ugyanaz a Deres Péter dolgozta át maibb nyelvezetre, akivel már több ízben dolgoztak együtt, például a Tanner John házassága, a Szent Péter esernyője és a Büszkeség és balítélet című előadások alkalmával.
Karinthy Márton kitért arra is, hogy a színházban megkezdődtek a következő, december 14-i premier, a Janika előkészületei is. Békeffi István művét Honti György rendezésében, a főbb szerepekben Bíró Krisztával, Mihályfi Balázzsal, Bodrogi Gyulával, Voith Ágival és Margitai Ágival tűzik műsorra.
Tovább játsszák november végén a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában az Anna Frank naplója című beavatószínházi produkciójukat, amelyet júniusban már két alkalommal láthatott a közönség - fűzte hozzá az igazgató.
Karinthy Márton beszámolt arról is, hogy megnyitották novemberben a színház stúdiószínpadát, ahol kisebb szereplőgárdával, főleg irodalmi anyagokat feldolgozó műsorokat mutatnak be.

MTI

süti beállítások módosítása