Bocsárdi lett a legjobb rendező - Véget ért az IFESZT

Vasárnap a díjátadó ünnepséggel, illetve a debreceni Csokonai Színház Scapin, a szemfényvesztő című előadásával véget ért a 6. Interetnikai Színházi Fesztivál Nagyváradon.

Az öttagú szakmai zsűri döntése alapján több különdíjat, illetve hat szakmai díjat adtak át a következő kategóriákban:  a legjobb férfi és női fő-, illetve mellékszereplő, valamint a legjobb látványtervért és a legjobb rendezésért járó elismerést.

A szakmai zsűri tagjai: Darvay Nagy Adrienne színháztörténész, író, teatrológus, színházművészeti tanácsadó, Forgách András író, műfordító, forgatókönyvíró, Jászai Mari-díjas dramaturg, Ştefan Iordănescu rendező, művészeti tanácsadó, Zsehránszky István újságíró, lapszerkesztő, kritikus, András Lóránt színész, koreográfus, rendező.

1

Szakmai díjak:
 - A zsűri döntése alapján a legjobb  női mellékszereplő díját Török Olga, a temesvári állami német színház színművésze kapja, a CUPLUtoniu című előadásban nyújtott alakításáért.
 - A legjobb férfi mellékszereplő díját Szakács László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze kapja, a Bánk Bán c. előadásban nyújtott alakításááért.
 - A legjobb női főszereplő díját Blénessy Enikő, a Temesvári Állami Német Színház színművésze kapta, a CUPLUtoniu című előadásban nyújtott  alakításáért.
 - A legjobb férfi főszereplő díját Kardos M. Róbert, a nagyváradi Szigligeti Színház színművésze kapta, a Jelenetek egy kivégzésből című előadásban nyújtott alakításáért.
 - A legjobb látványtervért járó elismerést Velica Pandurunak ítélték oda, a Temesvári Állami Német színház CUPLUtoniu című előadása játékterének kialakításáért.
 - A szakmai zsűri a legjobb rendezésért járó díjat Bocsárdi Lászlónak ítélte oda, a sepsiszentgyörgyi  Tamási Áron Színház Bánk Bán című előadásának  színreviteléért.
Különdíjak:
A Várad folyóirat és az Erdélyi Riport által felajánlott különdíjat  a szakmai zsűri Dimény Leventének, a nagyváradi Szigligeti Színház színművészének ítélte  oda a Jelenetek egy kivégzésből című előadásban nyújtott alakításáért. A díjat Simon Judit újságíró, a Riport kiadó igazgatója adta át.

A Román Rádió kisebbségi szerkesztőségének különdíját a Sebestyén Aba rendezte Bányavakság című előadás kapta.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által felajánlott különdíjat Barabás Árpád színművésznek adták át  a székelyudvarhelyi  Tomcsa Sándor Színház A fösvény című előadásában nyújtott alakításáért.

Az Atlantis Travel utazási iroda által felajánlott  díjat Sebestyén Aba színművész, rendező kapta, A makrancos hölgy című előadásban nyújtott alakításáért és a Bányavakság című előadás rendezéséért.

süti beállítások módosítása