Már lehet jegyet kapni a Szegedi Szabadtérire

Hétfőtől már jegyekért is sorban állhatnak a jövő évi Dóm téri produkciókra kíváncsi vásárlók. Bérleteket továbbra is árusít a szabadtéri – többek között a három előadást kombináló, karácsonyi konstrukciót kínálják.

szesza_02Hétfőn megkezdődik a jegyek értékesítése a Szegedi Szabadtéri Játékok 2013-as előadásaira. Eddig csupán bérleteket vásárolhattak az érdeklődők az öt, jövő nyári produkcióra, november 19-én, pénztárnyitástól azonban már azok is sorba állhatnak, akik egy-egy darabot szeretnének megnézni a Dóm téri kínálatból.

Ahogyan az elmúlt pár évben, úgy idén sem emelkedtek a jegyárak. Az egyik legnépszerűbb előadásra, az akrobatikus táncszínházként aposztrofált, A Kung-fu legenda című pekingi vendégjátékra már 2900 forinttól is lehet belépőt kapni. Ugyanígy akár a Verdi és Wagner legszebb műveit bemutató Operagálára is.

Szintén hatalmas az érdeklődés az István, a király rockoperára, melynek koncepciójából néhány gondolatot már el is árultak a szerzők és a rendező, Alföldi Róbert a nagyközönségnek. A Leányvásár operettről sok mindent egyelőre nem tudni, de egy biztos: garantált a már jól megszokott, magas szintű szórakoztatás. Erre a két produkcióra akár már 3300 forintért is vásárolható szóló jegy. A Budapesti Operettszínházzal közös, Elfújta a szél című, nagyszabású musical-bemutatóra – mely Magyarországon először lesz látható – 4100 forint a legkedvezőbb helyár.

Bérleteket természetesen továbbra is árusítanak. Az ünnepi időszak igen kedvelt a karácsonyi bérlet. Idén három darabra kapható ez a kombinált bérlettípus: a Leányvásár, az Elfújta a szél és az István, a király előadásokra.

Jó hír azoknak, akik epekedve várják az újabb és újabb információkat a produkciókról, hogy a következő hetekben számos érdekesség derül ki három bemutató kapcsán is. Érdemes követni a fesztivált a facebook.com/szegediszabadteri közösségi oldalon, ahol hamarosan videóüzenetekkel, backstage fotókkal, hírmorzsákkal készülhetnek a lájkolók a nyári évadra.

A Szabadtéri 2013-as előadás jegyárait itt találja.

süti beállítások módosítása