Teljes a Nemzetire pályázók névsora

Négyen pályázták meg a Nemzeti Színház igazgatói posztját. Ketten – a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila – ezt nyilvánosságra is hozták. A nol.hu információja szerint a másik két pályázó: Szennyai Mária színésznő és Hidvégi Miklós színész-rendező. Korábban mindketten pályáztak már más igazgatói mandátumra.

Június 30-án jár le Alföldi Róbert ügyvezetői mandátuma a Nemzeti Színházban. Alföldi szeretné folytatni azt az utat, amin eddig elindult – ez a nyilvánosságra hozott pályázatából is kiderült.
Vidnyánszky Attila rendező, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetője, a Színházi Bizottság elnökének nyilatkozata szerint igazgató-helyettesnek Eperjes Károlyt kérte fel, aki jelenleg a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója.

Nemzeti-SzinhazFotó: hdw.eweb4.com

A nol.hu úgy tudja, a további két jelölt: Szennyai Mária, aki az elmúlt évben a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói székére is beadta dolgozatát, valamint Hidvégi Miklós színész-rendező, aki az Operettszínház élére jelentkezett 2008-ban, előző évben pedig a veszprémi Petőfi Színház vezetői posztjára.

Az elbírálás metódusa: Balog Zoltán miniszter javaslattevő szakmai bizottságot kér fel, amelybe a Színházművészeti Bizottság négy, a miniszter egy, a munkáltatói jogkör gyakorlójának két, az előadó-művészeti szervezet üzemi tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy képviselője vesz részt. Meg nem erősített hírek szerint a grémiumban Kerényi Imre rendező, Nagy Viktor rendező, Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter, az Operaház megbízott főigazgatója is helyet kap.

Forrás: nol.hu

süti beállítások módosítása