(A)politika - Kezdődik a Desiré Fesztivál Szabadkán

Pénteken kezdődik a IV. Desiré Central Station fesztivál Szabadkán, a november 30-ig tartó eseményen 15 produkciót láthat a kortárstánc- és színházi fesztivál közönsége.

 

Az első Desiré Central Station fesztivált 2009-ben tartották meg. Az idei rendezvénysorozat középpontjába a politika kerül, két színházi produkció is foglalkozik a 2003-ban meggyilkolt Zoran Djindjic szerb miniszterelnökkel.

A fesztivál november 23-án a belgrádi Atelje 212 Színház Zoran Đinđić c. előadásával kezdődik Oliver Frljić rendezésében. A megnyitó a montenegrói Rambo Amadeus koncertjével folytatódik a Kosztolányi Dezső Színházban. 

urban_andras

Urbán András a fesztivál alapítója

November 24-én három előadásra válthatnak jegyet a nézők. A ljubljanai Glej, Jure Novak társulat az Ezért vagyok boldog című előadást játssza. A darabot további három alkalommal is bemutatják, mivel az előadásnak nagyon csekély a befogadóképessége, mindössze tizenkét néző számára szól. Az est folytatásában az ugyancsak ljubljanai Slovensko Mladinsko Gledališče Nigel Williams Osztályellenség c. produkcióját adja elő. Ezt követi a szegedi Metanoia Artopédia társulat előadása Mutatványosok az Alkimisták utcájában – meditációs objektum a „karton varrónő” címszó alatt. 
A ljubljanai Slovensko Mladinsko Gledališče és a Glej, Jure Novak színház játszik 25-én is. Előbbi Oliver Frljić rendező szerzői darabját És legyen átkozott, ki elárulja saját hazáját című produkciót, utóbbi pedig az Ezért vagyok boldog című előadást játssza. 
Egy performance-szal kezdődik a fesztivál negyedik napja. A belgrádi Dragana Bulut Pass It On című produkcióját a zagrebi Kazalište Hotel Bulić i Tvornica kulture társulat követi. Antonin Artaud Istenítélettel végezni elnevezésű darabja Senka Bulić és Tomislav Ćurković koncepciója alapján készült. 
A budapesti Katona József Színház mutatkozik be a szabadkai közönségnek november 27-én. A társulat Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk c. előadását játssza Máté Gábor rendezésében. 
Nagy József Jel Színház társulata Georg Büchner Woyzeck, avagy a szédület karcolata c. produkcióját adja elő november 28-án. Ezen a napon játssza Pass-port trilógiájának első részét, a Szabadka – A démonok városa c. előadást a KDSZ is. 
Az Újvidéki Egyetemista Kultúrközpont szerepel 29-én. Rajko Đurić-Zlatko Paković Megölni Zoran Đinđićet c. darabját mutatják be Zlatko Paković rendezésében. Ezt követi a KDSZ Pass-port trilógiájának a második része Szeged, avagy Maga az Ördög címmel. 
A trilógia, és egyben a Desiré Central Station Fesztivál záróakkordjaként november 30-án a Pass-port Európa című előadás premierje lesz látható. Az előadást záróbuli követi, melyen egyúttal a KDSZ 18. születésnapját is együtt ünnepelheti a fesztivál közönsége. 
A Desiré Central Station Színházi Fesztivállal párhuzamosan zajlik majd a Desiré Akadémia, melyen az előadók szakmai fórumót kívánnak teremteni a színházzal kapcsolatos tevékenységek műveléséhez, mint a zene, a fotó, vagy a kritikaírás. 
A jegyek a tavalyi árakhoz képest nem változtak

A teljes programot itt elérheti.

Forrás: MTI, vajma.hu

 

 

süti beállítások módosítása