Az "Otello" Marius Vlad-dal a címszerepben a Magyar Állami Operaházban. Kritika.
llóját: Marius Vlad énekelte a címszerepet. Az előadást követően csalódottan kellett távoznom.
Otello az olasz operairodalom egyik legnehezebb tenorszerepe, a drámai és hőstenorok szerepálma, amit általában a legkiválóbbak is csak pályafutásuk csúcsán kezdenek el énekelni. Érett színészi játékot és hatalmas vivőerejű, már-már wagneri volumenű, baritonális színezetű, de biztos és fényes magasságokkal is bíró tenorhangot kíván meg, amellyel kevesen rendelkeznek (az olaszok tenore robusto vagy tenore di forza névvel illetik ezt a hangfajt).
Marius Vlad nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, így csak sajnálhatjuk, hogy "külföldi sztárként" ezúttal rá esett a választás. (A másik szereposztásban egyébként Bándi János énekli a címszerepet, akinek hangja ugyan vesztett fényéből az elmúlt évek során, de még most is sokkal jobb Otello, mint Marius Vlad).
Az Operaház honlapja szerint Vlad "eddigi karrierje során végigénekelte szinte az összes fontos Mozart tenorszerepet, egyik legsikeresebb alakítása Tamino..." Ez sok mindent megmagyaráz, még akkor is, ha az életrajz szerint "az utóbbi években főként drámai szerepekkel szélesítette repertoárját...". Mozart tenorszerepei és Otello szólama aligha fér meg egymás mellett egy tenorista repertoárján (nagyon ritka kivételtől eltekintve, mint amilyen például a legendás Helge Rosvaenge volt harmincas években).
Mindez már Otello belépőjekor is nyilvánvalóvá vált. Vlad hangja Otello szólamához erőtlen, fakó és meglehetősen jellegtelen. A magas lágéban a hang elvékonyodik és erősen nazálissá válik, ami egy kellemetlen hangszínt eredményez.
A véleményem a későbbiekben sem változott, jóllehet, a román tenoristának voltak szebb pillanatai is. Ezek azonban inkább a líraibb részeknél mutatkoztak meg, leginkább az első felvonásbeli Otello-Desdemona duett végén kitartott pianója, illetve a "Dio mi potevi" című ária maradt számomra emlékezetes, utóbbiban a tenorista kellemesen baritonális színezetű hangjai a mélyebb lágéban.
Az egyébként jó megjelenésű Marius Vlad színészi játéka sem fogott meg. Az interpretáció egysíkú volt, gyakran egyenesen kifejezéstelen, olykor pedig majdnem paródiaszerű. Utóbbi jellemezte többek között a harmadik felvonás végét: az "A terra!..." jelenet alatt például az énekes zavarbaejtően gesztikulált, az arca furcsán rángatózott. "Vlad nem volt hiteles..." Otello persze itt már szinte önkívületi állapotban van, de ezt is lehet rosszul és lehet hitelesen játszani, Vlad pedig nem volt hiteles. Nem volt az a fináléban, Otello halálakor sem, mozgása, mimikája ekkor is oda nem illő és hiteltelen volt.
(A tavalyi évben, az Operaház Májusünnep nevű eseménysorozatának keretében rendezett Otello-előadáson is egy külföldi vendég, Vlagyimir Galuzin énekelte a címszerepet. Sokkal inkább őt hallgattam volna meg újra, ha már külföldi énekest hívtunk vendégszerepelni.)
Ezúttal Rost Andrea sem azt nyújtotta, amit vártam tőle, ezen az estén indiszponáltnak tűnt. A szerelmi duettben szokatlanul éles hangjai zavartak, a harmadik felvonás fináléjában pedig a magas hangokat kissé forszírozta, sőt, olykor egyenesen alacsony volt. A negyedik felvonás nagy áriáját viszont szépen, átéléssel énekelte, összességében így is színvonalas produkciót nyújtott (a kritikai észrevételek az ő esetében a vele szembeni nagyon magas elvárások fényében értelmezendők).
A három főszereplő közül a legjobb teljesítményt a Jagót megszemélyesítő Fokanov Anatolijtól hallhattuk. Az immár 20 éve Operaházunkban éneklő orosz származású baritonista gyönyörű színű hang birtokosa, igazi Verdi-bariton és megbízható énekes. Hangi produkcióját tekintve ezúttal sem okozott csalódást, minden regiszterben kiegyenlítetten, magabiztosan és kellően árnyaltan énekelt. Fokanovval kapcsolatban elsősorban nem is a hang minőségével szemben szoktak fenntartásaim lenni, sokkal inkább kissé darabos színészi játékát, avítt gesztikulációt illetően. Az intrikus Jago karaktere nagyon összetett, a szerep igen komoly színészi játékot követel meg, ezért tartottam kissé Fokanov játékától. Kellemesen csalódtam, ezúttal ugyanis az előadásmódot tekintve is egy igen aprólékosan kidolgozott, kiérlelt produkciót láthattunk, Fokanov nagyon jó Jago volt.
Ha már a színészi játéknál tartunk: ismét csak elismeréssel tudok szólni Nyári Zoltán produkciójáról, aki ezen az estén Cassiót formálta meg. Tenorunkat kizárólag a színpadi teljesítménye miatt is érdemes megnézni (ami azért nem túl gyakori operaénekesek esetében), jóllehet, Nyári Zoltán kitűnő tenor hang birtokosa is. Egy Otello mellett Cassióként nem könnyű érvényesülni és emlékezetes alakítást nyújtani, Nyári Zoltánnak ez sikerült, minden egyes mondatának és gesztusának értelmet, jelentést tudott adni.
Héja Domonkos egyébként magabiztos kézzel dirigálta a zenekart, ezúttal (az első felvonás elején) a férfiak kórusa is kellő hangerővel szólt, összességében tehát nem is lett volna olyan rossz ez az előadás.
Az Otellót azonban egy megfelelő kvalitású Otello nélkül nem lehet sikerrel színre vinni.
Csák Balázs
(fotók: Tomas Opitz)
2012. november 16., Magyar Állami Operaház
G. Verdi:
Otello
Opera négy felvonásban, három részben
Szövegíró: Arrigo Boito
Magyar nyelvű feliratok: Romhányi Ágnes
Rendező: Vámos László
Színpadra állította: Palcsó Sándor
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Vágó Nelly
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Héja Domonkos
Szereplők:
Otello - Marius Vlad
Desdemona - Rost Andrea
Jago - Fokanov Anatolij
Emilia - Pánczél Éva
Cassio - Nyári Zoltán
Roderigo - Kiss Tivadar
Montano - Egri Sándor
Lodovico - Szüle Tamás
Herold - Somogyi Zoltán