Homokjátszótér - Polgár Péter látványtervező mesélt

A színházrajongók csodát szeretnének látni a színpadon, de háttérmunkások nélkül nem jöhet létre a produkció - vallja Polgár Péter, aki 2010-ben elnyerte az év díszlettervezője címet Szlovákiában.

A színházi történet úgy válik kerek egésszé, ha a díszlet, a jelmez, a világítás párhuzamos a darabbal, és vizuálisan is megmutatja mindazt, amit az író beleszőtt a dramaturgiába - fogalmaz Polgár Péter látványtervező. A huszonnyolc éves fiatalember alig egy évvel ezelőtt szerzett diplomát, de alkotásaival már számos díjat nyert el. 2010-ben az év díszlettervezője lett, egy évvel később pedig a legjobb díszlet- és jelmeztervező díját vehette át Szlovákiában, a nemzetközi színházi fesztiválon (Divadelná Nitra).

polgar

A csillagos ég volt a felső határ 
Az Alföldi Róbert vezette Képzett társítások-esthez egy ódon írógépet varázsolt a színpadból, Szlovákiában a nyitrai színházstúdiótermében pedig homokkal telt serpenyő szolgált díszletül. A színházi előadásokon készült fotókat nézegetve sorra vetődnek fel a kérdések: mit lehet megtanulni az iskolában, mi a különbség az elmélet és a gyakorlat között?
- Az alapokat szülővárosomban, a zalaegerszegi Ady Endre Vizuális és Művészeti Gimnáziumban tanultam meg, majd a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán szereztem látványtervező diplomát - kezdi a történetet. - A kaposvári egyetem elég rögös út volt. Tizenketten kezdtük el az első évfolyamot, és mindössze hatan fejeztük be az egyetemet. A tanáraink arra törekedtek, hogy jó szakembereket neveljenek belőlünk, ezért a követelmények is szigorúak voltak. 

kepzett_tarsitasok Mint mondja, elismert szakemberek voltak a mesterei: a díszlettervezést Menczel Róbert, a jelmeztervezést pedig Gyarmati Ágnes tanította.
- Az egyetemen fiktív munkákat végeztünk, amelyek soha nem valósulhattak meg, de mindig volt rá idő, hogy aprólékosan elemezzük a színpadra állítandó műveket - idézi fel. - Fantasztikus álmok, képzeletbeli víziók megvalósításához készítettünk terveket. Nem volt költségvetés, a csillagos ég volt a felső határ, így szabadon szárnyalhatott a fantáziánk. Csak a későbbi munkáim során tapasztaltam, hogy a látványtervezés a valóságban nem így zajlik.
- Melyik színpadi tervet sikerült először megvalósítani?
- Elsőéves egyetemista voltam, amikor adódott egy pályázati lehetőség. A Bárka Színházban, a Képzett társítások című irodalmi estre kellett megtervezni a díszletet és a látványt. Akkor még fogalmam sem volt a gyakorlatról, a rendező, Alföldi Róbert viszont a maximumot várta el. Éppen vonaton ültem, amikor felötlött bennem egy gondolat: mi lenne, ha a történet egy ódon írógép belsejében játszódna? Elképzeltem, hogy a kör alakú színpadot írógépszalagot szimbolizáló anyag veszi körül, és a nézőtér lesz a billentyűzet. A tervet sikerült megvalósítani, a papírcsévélő lett a háttérfal, a nézőtéri székekre - billentyűkre - betűkkel jelzett párnákat helyeztünk el. 

 cseresznyeskertA tervezés folyamata mindig gyűjtéssel kezdődik 
Az "írógépháttérrel" bemutatott írói est sikere után, friss diplomásként Arnold Wesker Kitchen (Konyha) című művének látványtervére kapott felkérést Polgár Péter. A drámát Szlovákiában, a nyitrai Andrej Bagar Színházban mutatták be Balázs Zoltán rendezésében. 
- A munkához minden dokumentumot, szövegkönyvet, költségvetést megkaptam, pontos információm, fotóim voltak a színpadtechnikáról és a szlovák színészekről is. A díszlethez mindenképpen "játékos anyagot" akartunk felhasználni, és erre a homok tűnt a legalkalmasabbnak - meséli lelkesen. - Lengyelországból hozattunk finom szemcsés homokot, ebből alakítottunk ki egy hatalmas tányért, így a darab helyszíne, a konyha végül egy nagy homokjátszótér lett. A konyhai eszközöket, cintányérokat "lebegő világgá" formáltuk át, közöttük a szakácsokat alakító színészek majdhogynem zsonglőrmutatványokat hajtottak végre. Jelmezként dervisszoknyákat viseltek, a tisztaselyem anyag lenyűgöző látványt nyújtott a szinte hófehér homokháttérben. 
Beszél arról is, hogy a tervezés folyamata mindig gyűjtéssel kezdődik. A szövegkönyv átolvasása után könyvtárakban, interneten kutatja az adott kor jellemzőit, sajátosságát, építészeti, öltözködési stílusát. A fotókat, fénymásolatokat, újságcikk-kivágásokat, firkálmányokat, vázlatrajzokat, akvarelleket albumba rendezi, azok alapján próbálja meg elképzelni azt a látványt, formavilágot, amelyet a színpadon szeretne megvalósítani.

medeia  

- Hogyan valósul meg az "álom", a papírra vetett vázlatból miként lesz színpadi díszlet?

- A következő munkafolyamat a makettkészítés, amely valójában egy háromdimenziós festmény. A kicsinyített színpadon magam előtt látom a tér előnyeit és hibáit, úgyhogy új ötleteim támadnak.
A legnehezebb feladatnak a terv elfogadtatását tartja, amikor a rendezővel, színészekkel, világosítókkal, tűzvédelemi és munkavédelemi szakemberekkel kell egyeztetni a terveket. A színpadon menekülő útvonalat kell kijelölni, de figyelni kell arra is, hogy milyen súlyos a díszlet, és hány ember kell az elemek elmozdításához.

- A díszlet- és jelmeztervezésben ma már nincsenek mindenre vonatkozó aranyszabályok, minden az adott színháztól, az adott körülményektől függ - szögezi le. - Utolsó percig a színházban vagyok, a műhelyben végigkövetem a díszletkészítést, nap mint nap bejárok a próbákra, szeretem látni a díszlet, a jelmez egységét, ha kell, az utolsó pillanatban változtatunk.

plakatok

A közönség dönti el, mennyire lenyűgöző a látvány 
Kitér arra is, hogy a látványtervezőnek sok emberrel, rendezővel, színészekkel, háttérmunkásokkal, varrónőkkel kell együttműködnie, ami nem mindig könnyű.
- Előfordult, hogy a színészek (vagy inkább színésznők) előnytelennek tartották az általam tervezett jelmezt, és nem akarták viselni - említ egy példát. - Ha úgy érzem, hogy csak egy pillanatnyi idegenkedés van az elutasítás mögött, akkor megvédem a jelmezemet, és meggyőzöm a színészt az igazamról. Ha viszont az derül ki, hogy a ruha a színpadi környezetben tényleg előnytelen, vagy a szabása miatt gátolja a színészt a mozgásban, akkor azonnal átalakítom.
- Azt pedig, hogy mennyire lett sikeres a jelmez vagy a díszlet, mennyire lenyűgöző a látvány, a közönség dönti el, amit a tapsból mindig meg lehet érezni - húzza alá meggyőződéssel. 
Polgár Péter jelenleg Kaposváron A cigánytábor az égbe megy című darab díszletein dolgozik. Az Emil Lotjanu filmje alapján készült, igazi roma hagyományokkal kapcsolatos zenés játékot februárban láthatja a közönség Szőcs Artúr rendezésében a kaposváriszínház nagyszínpadán.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása