Meghalt Koroknai Tamás

Meghalt Koroknai Tamás, a Nemzeti Színház hangtárának vezetője.

Azt szerintem mindenki tudja, hogy a hangszerek össze vannak kötve egy kábellel, és egy bizonyos berendezéssel. Hogy hogyan lettem hangosító? Egy nap kihúztam a kábelt a gitáromból, és egyszer csak a másik oldalon találtam magamat. (Koroknai Tamás)

koroknai_tamas_2

Temetésére december 6-án 11:15-kor kerül sor az Óbudai Temetőben.

Koroknai Tamás 1947-ben született, műszerészként végzett, 1973 óta dolgozott színházban, a Budapest Bábszínház után a Paulay Ede utcai teátrumban tevékenykedett. 2000-től, már az épület megnyitása előtt a Nemzeti Színházban dolgozott, részt vett az intézmény hangtechnikai rendszerének kialakításában.

A Nemzeti Színház így búcsúzik munkatársától:

Amikor lemegy a fény a nézőtéren, elhallgatunk: csönd lesz. Izgatottan várjuk az előadás kezdetét. Megszólal egy hang és a színház varázsa rabul ejt minket.

Megyünk a sötét utcán hazafelé, előadás után, fejünkben képek, az előadás élményei, hangok zakatolnak. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy az aznap esti élményt nem csak a szerzőnek, nem csak a rendezőnek és nem csak a csodálatos színésznek köszönhetjük, hanem mindazoknak is, akik érzékeinket szakértelmükkel, odaadó tudásukkal, „a láthatatlan tartományból” segítették.

Koroknai Tamás színházi háttéralkotó volt, a létrejövő előadások hangmérnöke, később a Nemzeti Színház hangtár-vezetője. Ehhez a munkához a színház megátalkodott szeretete, alázat kell és valami huncut derű – ilyen volt Tamás –, hogy akkor is, amikor éppen a próbákon nem úgy sikerül valami, amikor éppen minden a feje tetejére áll, amikor az alkotás még a termékeny zűrzavar állapotában van, szóval ekkor kell az a huncut derű, a hit, hogy minden nagyszerű lesz a végén, hogy az előadás olyan lesz, amilyennek elképzeltük. A Nemzeti Színház új épületében a hangtechnikai rendszer kialakítása, megépítése az ő elévülhetetlen érdeme. Sokéves szakmai tapasztalatával nagyban segítette a nemzet színháza kiváló hangosító csapatának megteremtését és tanítását.

Koroknai Tamás nagyon sok előadás létrehozásának volt láthatatlan, de nélkülözhetetlen alkotótársa. Temetése 2012. december 6-án 11:15-kor lesz az Óbudai Temetőben (1037 Budapest, Bécsi út 365-371.).

A Nemzeti Színház egész társulata búcsúzik. Emlékét őrizzük.

 

Egy korábbi, vele készült interjút ITT olvashatnak.

süti beállítások módosítása