Támogatták az MMA feladatkörének kiterjesztését

Általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kultúrstratégiai szerepének megerősítését célzó módosító indítványt hétfői ülésén az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által beterjesztett törvénymódosítási csomaggal a kormányzat az újonnan alakult, országos közfeladatokat ellátó köztestület, azaz az MMA hatékonyabb működését akarja biztosítani. Másfelől egyértelműen szükségessé vált, hogy a kultúráért felelős tárca és az MMA együttműködése megerősödjék és ennek részleteit rögzíteni tudják - adott indoklást a bizottság előtt a kultúráért felelős helyettes államtitkár.
Hammerstein Judit hozzátette: nagyon fontos kormányzati cél, hogy az MMA-t olyan jogosultságok illessék meg, amelyekkel a Magyar Tudományos Akadémia is rendelkezik, az előterjesztés javaslatokat fogalmaz meg továbbá a köztestület működési kereteinek ésszerűbbé tételére is.
Az MMA elnöke ennek megfelelően részt vehet majd az Országgyűlés Szent Korona Testületének munkájában, az akadémia pedig tagot delegálhat a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanácsba. Ez nem jelenti a tanács létszámbővülését, mert a megyei önkormányzatok intézményfenntartó szerepük megszűntével már nem képviseltetik magukat a testületben - emlékeztetett a helyettes államtitkár.

Több pontos módosul az MMA-ról szóló törvény is. A köztestület rendes tagjainak számát például 50 fővel 250-re tervezi megemelni az indítvány, amelynek célja, hogy az MMA tagsága lehetőség szerint lefedje a magyar művésztársadalom egészét - hangsúlyozta Hammerstein Judit.
Az MMA tagjai a javaslat szerint ezentúl - az MTA analógiájára, ám egyelőre kisebb összegben - művészeti életjáradékban részesülnek, az MMA elnöke és főtitkára pedig az MTA elnökével és főtitkárával hasonló státussal és juttatással rendelkezhet. Az MMA öttagú felügyelő testületébe a kormány a jelenlegi három helyett a jövőben egy tagot delegálna.

mma Hammerstein Judit Hiller István (MSZP) kérdésére válaszolva elmondta: a Műcsarnok vonatkozásában mindenféle vagyonjogi döntéssel kapcsolatos jogszabály-módosítás felelőse a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A bizottság által tárgyalt előterjesztés ezért a Műcsarnok sorsáról nem rendelkezik, de a kormány át akarja adni az épület tulajdonjogát - közölte.
Hiller István "rossz és ostoba" döntésnek nevezte a Műcsarnok átadását; mint fogalmazott: "a tulajdonjog átruházása megnyithat egy olyan sort, amely a magyar kulturális életben teljesen rossz irányba visz", és véleménye szerint akár precedenst teremthet a Magyar Állami Operaház vagy a Szépművészeti Múzeum átadásához is. Ráadásul "az MMA teljesen egyértelműen egy olyan kör által létrehozott akadémia, amelynél az összetartó erő a művészet szeretetén kívül egy bizonyos politikai nézetrendszerhez való tartozás" - kifogásolta.
Gyimesi Endre hozzászólásában emlékeztetett arra, hogy a módosító javaslat az MMA tagságának bővítéséről is szól. "Közös felelősségünk, hogy ez ne egy irányú utat járjon be" - fogalmazott a fideszes képviselő, hozzátéve: a kulturális bizottság számára jelentős pluszlehetőség, hogy tagot jelölhet az MMA felügyelő bizottságába.
A javaslatot a kulturális bizottság 14 igen szavazattal 3 nem ellenében általános vitára alkalmasnak találta.
Hammerstein Judit az ülést követően az MTI-nek elmondta: a múlt héten a kormány döntést hozott a művészeti díjak rendszerének átalakításáról is, az MMA-t megbízva a létrehozandó Nemzet Művésze elismerés odaítélésével; az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozások kidolgozása későbbre várható.
Szintén később születik döntés a Műcsarnok átalakulásával kapcsolatos olyan kérdésekben, mint például a Műcsarnok Nonprofit Kft. által üzemeltetett Ernst Múzeum sorsa vagy arról, hogy ki felügyelje a jövőben a velencei biennálén a magyar nemzeti kiállítást.
Kucsera Tamás, az MMA főtitkára az MTI kérdésére úgy vélte, a Műcsarnok átadása hosszabb folyamat lesz és várhatóan nem valósul meg 2013. január 1-ig. Az ingatlannak például nincs önálló helyrajzi száma sem - hozott példát a megoldandó nehézségekre. Mint hozzátette, a Műcsarnok Nonprofit Kft. ugyan az Emmi fenntartása és felügyelete alatt marad, de az MMA hosszabb távú célja, hogy a 2013-as átmeneti évet követően egy kézbe kerüljön az ingatlan fenntartása és működtetése.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása