Jön a Kungfu legenda - Kísérő rendezvények Szegeden

A kínai kultúrát népszerűsítő rendezvényeket szervez a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Konfuciusz Intézet a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi, a Kungfu legenda című előadásaihoz kapcsolódóan.

Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetője a két intézmény közötti együttműködési megállapodás aláírása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta: már hagyomány, hogy a Dóm téri fesztiválon páros években a nemzetközi néptánc-találkozó tematikus műsora, páratlan években pedig külföldi táncszínházi produkció szerepel. Közlése szerint a fesztivál szervezőinek már 2008 óta vágya, hogy Szegeden is láthassa a közönség a Kungfu legenda címet viselő, kivételes színházi előadást.
A produkciót 2004 óta játsszák a pekingi Vörös színházban, és a külföldi turnékkal együtt több mint félmillió néző látta már. A kungfu filozófiáját és különleges technikáját bemutató produkció ötvözi a balett, a modern tánc, az ének, a zene elemeit a harcművészet mozgásvilágával. A több mint hatvanfős társulatot professzionális harcművészek, táncosok és akrobaták alkotják.

Chun-Yi-The-Kung-fu-legend

Szentmártoni Lívia, az SZTE Konfuciusz Intézet vezetője emlékeztetett arra, hogy az októberben létrejött intézmény kiemelt feladata a kínai nyelv oktatása mellett az ország kultúrájának bemutatása. Ezért az intézet a jövő augusztusi előadásokhoz kapcsolódóan a kínai kultúrát népszerűsítő kísérő rendezvényeket szervez, ezeken az érdeklődők megismerkedhetnek a kungfu harcművészettel és a kalligrafikus kínai írásmóddal éppúgy, mint a teakészítés művészetével.
Ujhelyi István, az országgyűlés alelnöke, az intézet tanácsadó testületének a vezetője hangsúlyozta, hogy a kínai gazdasági és oktatási kapcsolatok erősítése szempontjából kiemelkedő fontosságú a kulturális kötelékek szorosabbra fűzése. A politikus reményei szerint a jövő nyári táncszínházi bemutatót újabb kínai produkciók vagy éppen kiállítások követhetik Szegeden.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása