Randevú Párizsban - Együtt a régi Vidám Színpad csapata

A Fogarassy András által alapított Fogi Színház berkein belül működik az egykori Vidám Színpadosokat tömörítő B. Bulvárszínház. A Randevú Párizsban című vígjátékuk egyik főszerepében láthatjuk Várkonyi Andrást, akinek szakmai élete egyik legfontosabb állomása Kaposvár volt. December 1-jén újra kaposvári színpadon játszik a színész.

- 16 évesen került be a Pince Színházba, ahol közel tíz darabban szerepelt, sokszor főszerepben, majd színház-történetileg kiemelkedő színészi alkotóműhelyekbe nyerhetett bepillantást...

- Egész fiatalon, 18 évesen sokat jelentett az akkor Várkonyi Zoltán vezette Vígszínházban néhány mondatos szerepeket eljátszani, olyan meghatározó színészegyéniségek mellett, mint Páger Antal, vagy Ruttkai Éva. Fontos állomás volt az életemben, már a színművészeti után Békéscsaba, majd Kaposvár. Nagyon jó szerepek vártak rám. Részese lehettem a kaposvári csodának. A híres Szép Ernő Patika-előadása Ascher Tamás diplomarendezése volt. Máig fantasztikus élmény. De említhetném a Babarczy László rendezte Koldusoperát is, és így tovább, mindezt a hetvenes évek elejéről. Igazi, nagy műhely működött akkor Kaposváron, nagy szeretettel gondolok vissza arra a két évre, amit ott töltöttem.

- Aztán megtalálta a humor...

- Tizennégy évre a Vidám Színpadhoz szerződtem. Kevesebb színészi erőfeszítést követeltek azok a darabok, amiket ott játszottam, főleg kabarék, de ne gondoljuk azt, hogy a humort olyan egyszerű megformálni. Azt tartom, hogy egy jó színészben a humor és a véres drámaiság együtt kell, hogy lakjon.

varkonyi_andras

- Újra együtt játszik a régi vidám színpados kollégáival: Csala Zsuzsával, Straub Dezsővel, Harsányi Gáborral, Böröndi Tamással, Sáfár Anikóval, Beleznay Endrével, Fogarassy Andrással. A társasághoz csatlakozott Farkasházi Réka. Milyen újra színpadon?

- Egy színész számára azért mindig a színpad az igazi helytállás terepe. S valljuk meg, összességében több időt töltöttem színházban, mint a televíziós stúdiókban. Nem is lehet összehasonlítani a két műfajt, mert a színházban azonnali visszacsatolás van, ami egy színész számára elengedhetetlen, egyben motiváló tényező. Az, hogy most a korábbi kollégákkal játszhatok együtt olyan, mint hab a tortán. Mindannyiukat a komédia nagymesterének tartom, a poénokat adjuk-vesszük egymástól, szinte alig bírjuk nevetés nélkül végig csinálni az előadást. Rékával pedig tíz évig dolgoztunk a televízióban, most pedig először szerepelünk együtt színpadon, tehát igazi csemege számomra az új szerep.

- Louis Velle francia színész, színműíró Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain című vígjátékáról van szó, melyben egy papot játszik...

- Még 1968-ban, a Vígszínházban játszottam utoljára papot, de közel érzem magamhoz ezt a szerepet, váratlan helyzetek, rengeteg komikum ad lehetőséget ebben a darabban a játékra. A történet egy párizsi, békés kegyszerárus otthonában zajlik, amikor is betoppan egy diákruhába bújt író. Az ő megleckéztetéséről szól valójában az előadás, ám sok-sok fordulattal, szerelemmel. A darab végére az is kiderülhet, hogy én valójában nem is az vagyok, akinek látszom... 

- Hol láthatják a nézők legközelebb?

-  December 1-jén Kaposváron, 5-én Csepelen, 10-én Vásárosnaményben, 12-én Debrecenben, 15-én Mohácson, 27-én Ózdon.

Az interjút készítette: P. Tóth Erzsébet

süti beállítások módosítása