Több ezren támogatják Alföldit a Facebookon

'Támogatom, hogy Alföldi Róbert maradjon a Nemzeti Színház igazgatója' elnevezéssel hoztak létre csoportot a Facebookon, amelyet eddig több mint 7600-an lájkoltak.

A hozzászólásokból kiderül, hogy Alföldi Róbertet mindenképpen szeretnék megvédeni rajongói, ugyanis a Facebookon történő párbeszédből az is kiderül, sokan bojkottálni akarják az előadásokat, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretnék.

alfoldi_facebook

Alföldi Róbertért blog is indult. Az alfoldiujra.blog.hu publikációjában arra hívja fel a figyelmet, hogy Alföldire szerteágazó tevékenysége miatt szokás a polihisztor kifejezést használni, Vidnyánszky Attilára viszont a szerző szerint az álláshalmozó illik. "A színháza vezetésén túl ugyanis ő az elnöke a jobboldali színházakat tömörítő Magyar Teátrumi Társaságnak, amely egyébként nemrég tulajdonrészt szerzett a legnagyobb magyar színházi fesztiválban, a POSZT-ban.Továbbá ő a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetője, valamint osztályfőnöke is, ezen felül pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kijelölt Színházművészeti Bizottság elnökeként minden fontos színházi döntésben övé az utolsó szó. (...) A Vidnyánszky Attila által vezetett Színházművészeti Bizottság vele együtt öt tagból áll" - fogalmaz a blog szerzője.

Forrás: Facebook, alfoldiujra.blog.hu

süti beállítások módosítása