Antigoné - bemutató a Gózon Gyula Kamaraszínházban

November 9-én mutatta be a Gózon Gyula Kamaraszínház Szopholész Antigonéját Kiss Diána Magdolna és Kálid Artúr főszereplésével.

Ajánló:

Kreón Théba újonnan megválasztott királya. Két uralkodó testvér egymás gyilkosa lett. Kreón parancsot ad: az egyik testvért eltemetteti, a másikat bűnösnek kiáltja ki, és megtiltja, hogy bárki eltemesse. Ezzel meggyalázza az emlékét. Antigoné, a két testvér húga, Kreón fiának menyasszonya szembeszáll a döntéssel, és eltemeti másik bátyját is. Tettével megkérdőjelezi Kreón hatalmát, tehát meg kell halnia. Még akkor is, ha a fiatal nő nem lázadásból cselekedett, hanem szeretetből. Még akkor is, ha a nép és minden családtag vele ért egyet. Kreón nem visszakozik, nem magyarázkodik. Kreón kemény férfi, kemény apa, kemény uralkodó.
Az Antigoné legújabb feldolgozásában az egyéné a főszerep, személyes történetté, családon belüli harcok sorozatává sűrűsödik az uralkodóház tragédiája. Egy férfiról szól, aki nem lát túl önmagán, aki nem képes észrevenni a körülötte élőket, és csak akkorra tanul meg hallgatni egy nő tanácsára, amikor már túl késő. Bukása elkerülhetetlen. Ettől tragédia.

Képek az előadásból:

ggy121107-19

1.

ggy121107-41

2.

ggy121107-93

3.

ggy121107-103

4.  Fotók: gozon.hu

Szopholész: Antigoné
színmű
A GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZ előadása
Antigoné - Kiss Diána Magdolna
Kreón - Kálid Artúr
Haimón, Őr, Hírnök - Gera Marina
Iszméné, Teiresziász, Eurüdiké - Vasvári Emese
Kar - Turóczi Éva

*
Díszlet-Jelmez: Zöldy Gergely
Dramaturg: Balassa Eszter
Rendező munkatársa: Kabódi Szilvia

Rendező: Berzsenyi Bellaagh Ádám

*

Előadások:
november 23. (péntek) 19:00 (Gobbi Hilda bérlet)
november 29. (csütörtök) 19:00 (Domján Edit bérlet)
december 1. (szombat) 19:00 (Kabos Gyula bérlet)
december 12. (szerda) 18:00 (Páger Antal bérlet)

süti beállítások módosítása