Almási-Tóth András Ludwigshafenben rendez

Szerdán mutatják be a németországi Ludwigshafenben a Hoffmann 2012.com című előadást, amelyet 13-17 éves fiatalokkal állít színpadra Almási-Tóth András és a társrendező, Adorján Éva.

A Jungen Spiel Theater produkciója E.T.A. Hoffmann írásán és Offenbach operáján alapul, a műfaja "irreality show" 12 éven felülieknek. 
"Tavasszal tartottam szereplőválogatást és megnéztem azokat is, akik tavaly a Koldusoperában játszottak. Nagyon aktív ezen a környéken az ifjúsági színjátszás, a próbafolyamat mellett nagy akciókat tartanak, a napokban például voltunk egy villámcsődületen. Ezen a hétvégén Wagner művét, A Nibelung gyűrűjét adják elő sajátságos felfogásban, rajzversenyt kapcsolva hozzá" - mondta el az MTI-nek Almási-Tóth András

almasi_toth_andras "A Offenbach-opera ismert témáit használjuk fel, Jan F. Kurth pedig új muzsikát is kever az eredeti alá. A történet az unalmas hétköznapi valóság és ellentéte, a világháló irrealitása közti kapcsolatról szól. Nem akarjuk azt mondani, hogy a csúf internet tönkreteszi a fiatalokat, inkább arra világítunk rá: a fantáziavilág - ahogy E.T.A. Hoffmann novelláiban - nem rosszabb, mint a valóság és hogy az identitásukat kereső fiatalok, ha csalódások árán is, visszatalálnak a reális kapcsolatokhoz" - fogalmazott a rendező.
Amikor a darabot írta, Almási-Tóth András elbeszélgetett a kiszemelt szereplőkkel, és az internetes szokásaikról összegyűlt anyagot beleszőtte a produkcióba. A projekt alapja egyebek között az a tapasztalat, hogy a fiatalok igen érzékenyek, ha látják, hogy egy magas színvonalon, a kortársaik által játszott mű milyen ismerős problémákat vet fel. 
Már két workshopra meghívta Ludwigshafenbe a társrendező, az ott élő Adorján Éva, a Hoffmann2012.com is ennek indult. A rendező megpályázta hozzá és elnyerte az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány ösztöndíját, emellett a városban működő BASF is "beszállt" a produkcióba, így kerekedik ki a nagyszínpadi előadás, amely a kulturális komplexumban szerdán és csütörtökön a hangversenyteremben, január 17-én és 18-án pedig a színházteremben látható. 
Almási-Tóth András az első két előadás után Kolozsvárra utazik, ahol az Interferencia Nemzetközi Színházi Fesztiválon tart workshopot december 7. és 9. között. "Megkísérlem feltárni, miként függ össze a hétköznapi realitás, a jelenkor világképe az opera absztrakt költészetével, miért nem kerülhető el, hogy az operák a világ részévé váljanak, kilépve a történelmi-muzeális műfaji keretekből" - részletezte a rendező.

süti beállítások módosítása