Bécset is bevette A Szépség és a Szörnyeteg

Bécs közönsége is állva tapsolt a Budapesti Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg című produkciójának a november 30-ai premieren. A Stadthalle hatalmas nézőtere zsúfolásig megtelt. A német-osztrák musicalélet prominens képviselői is elismerően nyilatkoztak az előadásról.

Újabb várost vett be a Böhm György által rendezett A Szépség és a Szörnyeteg csapata. A Budapesti Operettszínház repertoárján 2005. óta szereplő Disney-musical, Alan Menken zeneszerző műve, 300 előadásra kapta meg a játszási jogot német nyelvterületen. München, Köln, Drezda és Mannheim után 2012. november 30-ától Bécsben látható a nagysikerű produkció, az 1800 fős Stadthalléban 22 alkalommal kerül színre a musical.

szepseg1A premier végén álló tapssal ünnepelte a közönség a művészeket és az alkotókat. A nézőtéren helyet foglalt francia és olasz impresszáriókat is lenyűgözte az előadás, s már gondolkodnak egy esetleges jövőbeni turnén. A Stadthalléban megjelentek a német-osztrák musicalélet prominensei, ismert művészek. Például Maya Hakvoort, aki több mint ezerszer játszotta Elisabeth-et Lévay Szilveszter művében világszerte. Az osztrák musicalsztár, aki tavaly a komponistáról elnevezett énekverseny zsűrijében is szerepet vállalt, kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy az Operettszínházon belül működik egy musicaliskola, a Pesti Broadway Stúdió.

szepseg11vag

“Látva a ma esti végeredményt, úgy hiszem, remek fiatal énekesek kerülnek ki innen, s az, hogy A Szépség és a Szörnyetegben együtt dolgoznak az idősebb generációval, rendkívül erős előadást generál” – mondta Maya Hakvoort. A bemutatón egyébként a címszerepeket a PBS-ben végzett két fiatal, Jenes Kitti és Barkóczi Sándor játszották, de az osztrák közönség láthatja még Kékkovács Marát, Füredi Nikolettet, Homonnay Zsoltot, Szentmártoni Normant, Németh Attilát, Magócs Ottót, Sánta Lászlót, Oláh Tibort, Bálint Ádámot, Angler Balázst, Bardóczy Attilát, Földes Tamást, Polyák Lillát, Siménfalvy Ágotát, Sz. Nagy Ildikót, Vörös Editet, valamint a Musical Együttest is. A teátrum zenekarát Makláry László vezényli.

szepseg9Az osztrák fővárosban nemrég mutatták be ismét az Elisabeth-et – az előadásban Luigi Luchenit alakító Kurosch Abbasi is megjelent A Szépség és a Szörnyeteg premierjén. A fiatal színész, aki olyan darabokban játszott még, mint a Grease, A Csárdáskirálynő, a Fame és az Evita, elmondta, a müncheni főiskolán mesterétől, Martin Harbauertől – aki a magyar produkció német betanítója – sokat hallott már az Operettszínház remek társulatáról, de most személyesen győződött meg a kimagasló színvonalról. Hozzátette, szívesen tanulna magyarul: “Ha a magyar kollégák ilyen fantasztikus interpretációban képesek előadni németül A Szépség és a Szörnyeteget, akkor talán én is el tudom majd játszani magyarul Luchenit” – viccelődött, amikor megtudta, hogy Budapesten december 7-étől látható ismét Lévay Szilveszter nagysikerű alkotása.

szepseg10A Disney-musicalt az Operettszínház társulata december 16-ig játssza Bécsben, majd karácsonytól Frankfurtban, 2013. elején pedig Baden-Badenben, a Festspielhausban tekinthető meg. Itt nemrégiben A Csárdáskirálynő aratott sikert, Kálmán Imre operettje legközelebb nyáron indul turnéra a Nagymező utcai teátrum produkciójában – tízszer lesz látható Berlinben, a Seefestspiele hatalmas színpadán, 30 ezer néző előtt. A Szépség és a Szörnyeteg pedig júliusban és augusztusban Lipcsében, illetve Hamburgban turnézik majd.

Forrás: operett.hu

süti beállítások módosítása