István a király - Közönségtalálkozót tartottak Szörényiék

Közönségtalálkozón árultak el kulisszatitkokat az ősbemutató 30. évfordulójára tervezett új István a király produkcióról a készítők pénteken Szegeden, ahol a darabot jövő nyáron eddig még soha nem látott formában állítják színpadra Alföldi Róbert rendezésében.

Ez a darab a nemzeti minimum része, ez egy olyan produkció, amely mindenkié - fogalmazott a producer. Rosta Mária hozzátette: nagy az alkotók felelőssége, hiszen az a cél, hogy a darab jövőjét újabb harminc évre biztosítsák. A rockoperát Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója rendezi, aki elárulta: hisz abban, hogy a darab azért is lett ekkora siker, mert mindenki tudja, ismeri, olyan, mint valami „népdal”.  „Alapvető nemzeti kérdésekről, fájdalmakról szól a darab, arról, hogy képtelenek vagyunk egymás elé állni és egymás szemébe nézni, azonban függetlenül attól, ki mit gondol a világról, miben hisz, mindannyian itt élünk” - fogalmazott. Hozzátette: bár modernizálódik a darab, ez annyit jelent, hogy a konfliktusokat, helyzeteket a mai gondolkodással közelítik meg.  A folytonosságot azonban jelzi, hogy az előadásban játszik majd Varga Miklós és Nagy Feró is, bár nem eredeti szerepében.

Szörényi Levente a darab zenei fejlődéséről elmondta, hogy ilyen hangzásban még soha nem hallhatta a közönség, így ők is nagyon izgatottan várják. A dalok zenéjében és szövegében nem terveznek változást, mert - miután mindenki ismeri a művet elejétől végéig - megzavarná a nézőket.

alfoldi_robert_szorenyi_levente

Bródy János szerint bár a szöveghez nem szabad hozzányúlni, a művészeknek lesz lehetőségük arra, hogy a gondolatok hangsúlyosságán változtassanak. Az mű szövegírója szerint az egykor hanglemezre született rockopera minden feldolgozása izgalmas volt, de ez különös figyelmet igényel, hiszen eddig csak az eredeti hangfelvételekre alapozott produkciók születtek, a színészek eltátogták a dalokat, vagy ráénekeltek a zenei alapra, de élő zenekaros verzió még nem volt.

A produkciót Kesselyák Gergely vezényli majd, aki elárulta, a zeneiség ugyan nem változik, de tempóbeli lehetőségekben azért bízik. A karnagy életében egyébként emlékezetes pontot jelent ez a munka, hiszen jövőre lesz 20 éve, hogy a karmesteri pályára lépett.

Az István a király rockoperát ősbemutatójának 30. évfordulója alkalmából mutatják be jövőre Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperája a Dóm téren 2013 augusztusában két alkalommal kerül színre, utána a Papp László Budapest Sportarénában is látható lesz az elmúlt harminc év egyik legjelentősebb kulturális produkciója. A produkciót hatvantagú zenekarral adják elő, a szimfonikus zenészeket egy rockszekció egészíti ki.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a közönségtalálkozót előtt a Reök-palota előtt mintegy kétszázan tiltakoztak a Szegedi Szabadtéri Játékokat irányító Bátyai Edina tervezett leváltása ellen. A demonstrálók közül sokan aláírtak egy táblát, melyen a „Védjük meg a Szabadtéri Játékokat a politikai önkénytől!” felirat volt olvasható. A tüntetők közül néhányan transzparenseket is magasba emeltek többek között „Nem akarunk Szegeden kultúrharcot!” felirattal.

A Szegedi Szabadtéri Játékok tulajdonosi jogait gyakorló szegedi önkormányzat kulturális bizottsága szerdán 6:2 arányban Bátyai Edina leváltását javasolta. A szegedi közgyűlés szombaton döntött Bátyai Edina menesztéséről, bár a város címzetes főjegyzője szerint az erre irányuló képviselői előterjesztés is törvénytelen volt. Erről bővebben itt olvashat.

"Az elkövetkezendő időszakot tekintve bízom abban, hogy a kialakult helyzet nem érinti a Szegedi Szabadtéri Játékok működését, nem sodorja veszélybe mindazt, amit többek közt Hont Ferenc, Hevesi Sándor, Juhász Gyula és Klebelsberg Kunó óta elődeim és jómagam legjobb tudásunkból, meggyőződésünkből és a szakma iránti elkötelezettségünkből és szeretetünkből fakadóan felépítettünk" - olvasható Bátyai Edina közleményében,

süti beállítások módosítása