Szürreális légyottok fánkkal - Maladype Próbabeszámoló

Németh Mónika, a Mándy Iván Szakképző Iskola tanárának beszámolóját olvashatják a Maladype Színház Egmont c. eőadásának próbáján szerzett tapasztalatairól.

18-21 éves korcsoport
Létszám: 20 fő
Színészek: Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Tankó Erika, Varga Gabriella

Második alkalom. Más társaság, más korcsoport.
A kiindulópont ismét az Egmont név és az előzőekben leírt tér. Bár a keresztnév ismerős volt néhányuk számára: Narnia hercegei közül az egyik (Edmund), a hangadók mégsem mesei, inkább - nyitottan és a valódi igényeiket szabadjára engedve (és persze a tűréshatárt azonnal fölmérendő) - erotikus-fantasztikus történetet képzeltek el, melyben van leszbikus és animal szex is: klasszikus voyeur szerepbe képzelték magukat.

A történetalkotás folyamatában konvencionális és provokatív ötletek eklektikusan váltakoztak, melyeket a színészi ízlés, a fogalmazás pontossága, a jelentésmező segítségével Balázs Zoltán terelgetett kérdéseivel: nem „kérte ki” magának, azaz nem ment bele a hangadók által fölkínált játszmába, hanem komolyan vette a javaslatokat, melyeket a színészek be is építettek a játékba. A véletlenszerű, intuitív ötletek színpadi felhasználásával egy szürreális előadás kerekedik, melyben a változás, átváltozás, átalakulás folyamatosan jelen van – elsősorban a férfiszereplők hasadt személyiségei, s az azokhoz kénytelen-kelletlen alkalmazkodó nő okán, másodsorban a változó-alakuló helyszínek miatt.
Adott egy ember, aki Egmont, Edward, Elemér és Superman egy személyben. Egmont tud Supermanről: fánkot kell ennie ahhoz, hogy az emberfeletti képességei megjelenjenek (a hirtelen és képtelen ötlet bemondása az abszurd dicső hatása!!!). A szereplő Egmontként visszafogott, Supermenként naiv. Edward és Elemér fő jellemvonását a szerepre a diák(lány)ok által kijelölt színész (Lendváczky Zoltán) alkotta meg az improvizáció közben. Eszmeralda, a lusta felesége (Tankó Erika) „lehúzza” s közben persze csalja is férjét, aki éjt nappallá téve dolgozik. Több alternatívából végül a konfliktus alapja ismét egy szerelmi háromszög lett: a harmadik szereplő Ló (Orosz Ákos): Egmont barátja, a feleség szeretője. Ő egy félénk, tudathasadásos ember, aki másik énjében a lóság tulajdonságait hordozza: vakmerő, játékos, szilaj.

Forrás: maladype.hu

A helyszín a hitvesi ágy.
Az előadás első etűdjében a feleség szeretné férjét elküldeni otthonról, mert már leegyeztette a szeretőjével a találkát, de Egmont csak nem akar munkába menni. Érzi, hogy fontos küldetése lesz, ezért okvetlenül fánkhoz kell jutnia. Eszmeraldának azonban semmi kedve lemenni a boltba fánkért. A meddő vita addig fajul, hogy Egmont eltűnik, Edward (a pusztító, kicsit Hulk-os) megjelenik. Kérlelhetetlenül felesége fölé tornyosul és már követeli a fánkot. Önmagát hergelve ismét átvált Egmontba, akivel elhiteti a feleség, hogy már megette a kért fánkot. Szerencsére nem kell repülnie, csak egy égő házból kell egy csinos hölgyet (egyik diáklányunkat) megmentenie. Mivel hazaviszi a munkát, a feleség féltékeny lesz és kikéri magának férje akcióját.
Az előadás legszebb és legdinamikusabb része Eszmeralda és a Ló szerelmi kettőse. Káprázatosan kedves és látványos cirkuszi műlovagláshoz hasonlóan Orosz Ákos a hasán keresztben, majd a háta derékrészén, a bal vállán, az oldalán tartja Tankó Erikát, aki a kitartott pózok után folyamatos hely és helyzetváltoztatásban van. A mozgást Ákos irányítja – szinte dobálja Erikát -: kiválóan összehangolt koreográfiát láttunk. A ló és női lovasa az eredeti elképzelés erotikus műfaját játékosan, elegánsan, metaforikusan megidézi: fogalmi (lovaglás) és látvány (pózváltások) szinten. A kettőst Edward kapja rajta. Mind a férj, mind a szerető a legerőteljesebb - alfa hím – személyiségének az összecsapása félelmetes. A „hímek” státuszharca még izgalmasabbá válik, amikor a személyiségeik váltakozni kezdenek. A két magas státusz után rapszodikusan és dinamikusan változó küzdelemnek a vége baráti megegyezés, és minden probléma eredőjét – a nőt – „kútba” is teszik. Erika-Eszmeralda teljes felsőteste az emelvény közepén tátongó lyukba vész, kiálló fenekén („Jó bőr van rajta!”- jegyzi meg egyikük) egy pergő dobduóval szertartásosan kibékül a két jóbarát; Eszmeralda elhaló hangjait a lyuk mélyéről, az Orosz Ákos által leengedett mikrofonon keresztül halljuk. A két jóbarát fánküzemet hoz létre, melynek malmában (emelvény=malomkő) közösen őrölnek (!) és a nő Kőmíves Kelemennéként a vállalkozás sikeres alapjait – kötőanyagként - adja: emberáldozat a cél és az emberiség érdekében – ráadásul meg is érdemli (?)!
A rendező kérésére az első jelenetet (Eszmeralda szeretne a férjétől megszabadulni, mert a szeretőjével megbeszélte telefonon a randevút) az Egmont című Goethe dráma szövegével ismételjék meg: a mozgás, a szituáció maradjon azonos.
A mozgást sikerült egy az egyben megismételni, azonban a szituáció ellentétessé vált: a nő nem elküldeni szeretné, hanem magával hívni. A fiatalok nem a szövegre, inkább a játékra figyeltek – a ráismerés pillanatait keresték. Varga Gabriella feladata az volt, hogy Evitaként dalban fejezze ki szerelmét Egmont iránt (ezúttal a színészekre bízta Balázs Zoltán, hogy melyikük lesz a jelenetben Gabi partnere). A Don’t Cry For Me Hollandia mindkét lehetséges partnernek szólt, végül Lendváczky Zoltán lépett jelenetbe. A közös éneklés, a mikrofon mint kötelék és kötél használata az együvé tartozás, az összesimulás meghittségét adja „százlábú” játék formájában. A kedves-játékos évődés, melyben a nő a kezdeményező, a férfi a végrehajtó. Eszmeralda és Egmont szerelme valahogy így indulhatott – kerekíti le a történetet Balázs Zoltán.
A beavató szertartás zárásaként közös éneklés, majd tánc következett. A közös dal megtalálása dalidézetekkel a színészek feladata volt. Amint a diákunk bekapcsolódott, a gyakorlat sikeressé vált. A finálé (fesztivál) egy közös dal (Gangnam Style), mely gitárkísérettel és tánckarral kiegészülve szólt Lendváczky Zoltán és Matisz Ferenc előadásában.
A szóbeli visszajelzések alkalmával összegzésképpen az aznapi programban való szerepüket az alábbi szavakkal foglalták össze: színészkedtünk, rendeztünk, írtunk és zsűriztünk - ezzel a befogadói elvárásokat fogalmazták meg, s az értő nézői magatartás alapjai tudatosultak.
Egybehangzó véleményük volt, hogy jól érezték magukat és egészen másra számítottak, hiszen a színház - tapasztalataik szerint – nem lehet szórakoztató. Az egyik fiú a színházat a következőképpen definiálta: „Van a színpad - mi meg alszunk.” A mai napon nem aludt senki… ezt tanúsíthatom. Mind a színészek, mind a diákjaink intenzív és pozitív élményekkel tértek haza: a legképtelenebb ötletet is fölhasználta az előadás, tehát a fiatalok minden szavára odafigyeltek a színészek, komolyan vették őket – társként, partnerként működhettek együtt a társulat tagjaival: a provokáció így alkotó ötletté minősült át. A színészek játékának váratlansága, hitelessége, játékossága, lendülete, nyitottsága, szakmai alázata és tudása ez alkalommal is lenyűgözte tanulóinkat: váratlan ötleteikkel meglehetősen próbára tették a színészek kreativitását. A kommunikatív társaság több verbalitást is elviselt: a színházi jelrendszer elemzésén kívül a komplex befogadói folyamat tudatosítása is történt a jelenetblokkok után.
Köszönjük!