Galambos Péter rendező gondolatait olvashatják a november 30-án a debreceni Csokonai Színházban bemutatott Na' Conxypanban hull a hó című előadásról.
Galambos Péter rendező így vall a darabról:
A Na' Conxypanban hull a hó című előadás már régóta érlelődik bennem. Kovács-Cohner Róbert szerzőtársammal Gulácsy Lajos életrajzából indultunk ki, amely alapján közel húsz évvel ezelőtt írtam már egy darabtöredéket. Azóta sok mindent átéltem, és ennyi idő tapasztalata után egy letisztultabb, metaforikusabb történetté állt össze bennem ez az életmű, így az nem csak Gulácsyról, nem csak a művészekről, hanem minden magyar, hivatását gyakorló, annak nehézségeivel és szépségeivel találkozó emberről szól.
Mondhatnánk úgy is, hogy ez egy „Akárki"-történet, egy passió a Pilinszky által is emlegetett szent, jobb latorról, aki a halála előtti utolsó pillanatban képes volt megbánni bűneit, ezért Jézus megbocsátott neki: „Bizony mondom néked ma, velem leszel a paradicsomban". Az előadás sűrítve mutatja fel a Magyarországon, Ady szavaival élve a „magyar ugarból" kinőtt „ezerszer Messiások", „Muszáj Herkulesek" és „izgága Jézusok" tragikus emberi és művészi sorsát. Nem véletlen tehát, hogy több megzenésített vers is elhangzik Ady Endrétől, illetve József Attilától a Szabad ötletek jegyzékének néhány részlete.
Mottóul Simone Weil szavait választottuk: „Talán az az ember részesül a kegyelemben, aki megtudja, mi is a szépség. A szépség labirintus. Akinek van ereje, az eljut a labirintus közepéig. Ott Isten várja, felfalja, majd kiokádja őt. Ezután kijön a labirintusból, megáll a bejáratánál, és minden arra járót békeszeretően befelé invitál."
Ennek a gondolatnak egyszerűbb, plasztikus megfogalmazása a magyar közmondás: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni". Ennek tükrében egészen más jelentést nyer Gulácsy Lajos pályája, aki halála előtt nyolc évvel megvakult, és aki élete utolsó tizennyolc évét elmegyógyintézetben töltötte. A Jászai Mariról szóló előadást továbbgondolva Gulácsy passiótörténete során azt mutatjuk fel, hogy az elkövetett bűnei miatt a legmélyebb kárhozat útvesztőjébe keveredett ember számára is létezik kiút – létezik megváltás.
A darab írásának, érlelődésének hosszú folyamata során egy művészettörténeti értelemben hiteles, megtörtént esetet alakítottunk át metaforává, sajátos mitológiává, amelyben Bertók Lajosnak, a zseniális és öntörvényű debreceni színésznek szeretnénk emléket állítani. Közelről láttam életét és pokoljárását – 1986-ban, amikor először találkoztunk, az ő főszereplésével terveztem létrehozni egy Gulácsyról szóló előadást.
Hiszünk benne, hogy nincs az a szenvedés, amely hiábavaló – a Na'Conxypanban hull a hó sok más kérdés mellett ezt a gondolatot járja körül. Az ókori mitológiától kezdve a kereszténységen át napjainkig ugyanazon fel¬ismerés felé vezet a spirituális ösvényen járó ember útja: a szellem a fájdalom, a szenvedés útján emelkedik fel.
A fájdalom sosem öncélú, még akkor sem, ha sokszor igazságtalannak, értelmetlennek érezzük. Az ember szellemi útját az határozza meg, hogy mikor képes alázattal fogadni a rá mért megpróbáltatásokat, mennyire képes felvenni és hordozni saját életének keresztjét – ennek mértékében részesül a spirituális értelemben vett beavatásból.
Forrás: csokonaiszinhaz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.