Egy kávéházi alkat - Búcsúzunk Hollósi Frigyestől

A Nemzeti Színház egykori művészétől, a napokban elhunyt Hollósi Frigyestől búcsúzunk összeállításunkkal, melyben saját szavain keresztül megismerhetik pályáját és talán őt magát is. Nyugodj békében Frici bácsi!

Gyerekkor: Csórók voltunk. Háborús gyerek vagyok, 1941-ben születtem, és nem nagyon tudom elképzelni, hogy ott lehet hagyni egy falatot az asztalon. A Várban laktunk, de onnan kibombáztak, de utána is rózsadombi gyerek voltam, ha kérdezték. Csak hát a miénk hihetetlen proliház volt. Szoba-konyha. Folyosónként egy wc. Negyedik elemiben akadt egy tanítványom. Hosszú, vékony gyerek, aki nem evett. Főpincér volt az apukája. Öt forintot kaptam egy óráért, és mondta az anyukája: Fricike, ha Józsikám nem eszik, te edd meg! Ahogy letették a kanalat, én már a Józsiét ettem. A gyerek a harmadik nap után úgy védte a tányérját, hogy őrület.

Mutter: Anyukám 1957-ben meghalt. A nagynénémet nevezem mutternek. Vele élek, 1957 óta, ugyanott. Meg a barátnőmmel is. Kétfele. A lakások nincsenek nagy távolságra egymástól.. A barátnőm húszéves örökség. Még Szolnokról ismerem…

Hollósi Frigyes, fotó: Stekovics Gáspár

Kezdet: Úgy kezdtem a színészi pályámat, hogy kirúgtak a főiskoláról az első félévben. Azt hittem ugyanis akkor, hogy van valami - képesség, titok, nem tudom, mi -, ami nekem nincsen, de kellene lennie - és ezért dobtak ki. Aztán felhívott Ádám Ottó – akit akkor még nem ismertem – a főiskolán tanár, a Madách Színház főrendezője, valamint igazgatója volt. Azt mondta, meg lehet próbálni a pályát anélkül is, hogy az ember elvégezné a főiskolát, ha még nem ment el nagyon a kedvem az egésztől. Akkor talán nem ment el, de nem nagyon hittem a dologban.

Az egyik oldal: Ezt a mai napig nagyon nehezen dolgozom fel. Amikor kirúgtak a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról, akkor én négy évig nem mentem azon az oldalon, a Rákóczi úton, annyira megviselt a dolog. Nem éreztem igazságosnak, hogy kirúgtak, és ez őrületes görcsöt rakott belém. Hosszú éveken, évtizedeken át előfordult, hogy bementem a színpadra és ott egyszer csak azt éreztem, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, mert erre alkalmatlan vagyok, hiszen kivágtak.

Katonaság: Fogalmam se volt, milyen a katonaság, mindenkinek akadt cimborája, aki mesélt róla, nekem nem. Egy sállal és Camus A közöny című könyvével vonultam be - és rám szakadt az egész. Három hétig borzasztó volt. Minden kiszúrást megcsináltak velem. Öngyilkos akartam lenni. Látták, hogy hülye vagyok. Ellopták a sapkámat, és elkezdtem üvölteni, hogy hol van. Ebből mindenki megtudta, egy sapka hiányzik és megfogta a sajátját. Aztán két szolnoki fiú pártfogásba vett, ők mindig megszerezték ami épp kellett. Két percen belül 15 törülközőm lett. Végül el is szemtelenedtem, mint Berija a főtrgyaláson. De a színházban soha nem volt semmi bajom. Szerettek, nem mellőztek.

Szolnok: Szolnokon 17 esztendőt töltöttem. Ott csak a színház létezett, mindent elsöprően. Odakerültem 1962. Február 13.-án, 21 évesen, és amikor 1981-ben eljöttem, akkor lettem 40. Ez az időszak meghatározó az életemben. Nagyon szerettem Szolnokot, igaz, tíz évig azt sem tudtam, hogy hívják a főutcát, csak azt, merre kell menni a vonathoz vagy később az autóúthoz. Egész idő alatt ott tartózkodtunk a színházban. És meg kell mondanom, hogy most a büfében egyáltalán nem láttam az alkoholt meghatározónak. Annak idején még nagyon-nagyon komoly művészi eszközünk volt az előadások megteremtéséhez. Az alkotáshoz…Nem kellett nekem onnan elmenni sehová - hét igazgatóm volt összesen. Mondogattam is, hogy én innen csak akkor megyek el, ha a Nemzetibe hívnak - na, erre annyi esélyem volt, mint Szálasinak a főtárgyaláson. (...) Amióta Pesten vagyok mintha gyorsított felvételre kapcsoltak volna.

Történetek: Nemrég Szurdi Mikivel forgattunk, visszaemlékeztünk A három testőrre, amit ő rendezett. Mindig megcsináltuk a darabtemetést, azaz a balhét az utolsó előadáson. Czibulás Péter, Kovács Lajoska, meg én voltunk a három testőr - ami belefért. A három perces jelenet 15-ig tartott, a közönség is óriásiakat röhögött, bár nem tudta miről szól a mű. Szurdi a kulisszák mögött rosszul lett. Jöttem ki a színpadról, szólni nem jutott ideje, mert rögtön fordultam is vissza, csak ököllel jól vesén ütött. Mondtam, csend, mert ver a rendező. Akadtak ugratások, nem is annyira én találtam ki őket, mint velem csinálták meg őket. Egy darabban meg kellett innom egy nagy pohár málnaszörpöt, mint rumot. Egyszer málnaszörp helyett paprikaolajat öntöttek a pohárba. Két percig nem bírtam beszélni. Az is előfordult egy alkalommal, hogy nem színjózanul léptem színpadra, ez tagadhatatlan. A bál a Savoybant játszottuk, én az első felvonásban végeztem, elkezdtem inni, gondoltam a végén a tapsra csak ki tudok menni. Csupán azt felejtettem el, hogy aznap két előadás van. A másodikon nagyon munkált bennem, hogy teljesíteni kell a dolgom, többen is vissza akartak tartani, de én mindenkin keresztül törtem, elénekeltem a bonviván helyett az áriát. Nagy siker volt. A karmester elejtette a röhögéstől a pálcát - fél évig 800 forinttal kevesebb fizetést kaptam. 

Katona: Azt hiszem Zsámbéki Gábor hívott fel telefonon, de akkor már tudtuk, hogy kiknek szóltak. Az egésznek összeesküvés jellege volt. Hívták az embert telefonon, hogy volna-e kedve jönni a Katonába, mert rá gondoltak. Természetesen ezt a hívást már mindenki várta. Aztán volt egy nagy buli, ahol ott volt fél Budapest színészgárdája és bizakodva néztünk a jövő felé.

A Katona párizsi, Odeonbeli szereplése előtt, amikor felmerült a kérdés, izgul-e: Tájon az ember nem majrézik.

Művész Színház: Amikor megalakult a Művész Színház, azt mondták, hogy nagyobb szerepekre hívnak majd. De nekem abszolút nem volt bajom az addigi szerepeimmel, inkább Törőcsik Mari és Schwajda György (gyerekkori barátom) miatt mentem oda. Hát... nem volt jó, és azt sosem felejtem el, hogy egy év után felhívott Zsámbéki, hogy „Na, jó, most már gyere haza!". Ekkor mentem vissza a Katonába, és minden ugyanúgy folytatódott, mintha el se mentem volna.

Nemzeti: Amilyen rossz ez a színházépület elölről, olyan jó hátulról: az öltözők, a klub, az infrastruktúra. (...) Mindig arra vágytam, hogy a színház mellett ne kelljen sehová szaladgálni, ülhessek itt a büfében, kávé, olvasás... És ez itt megteremtődött. És van még valami. Többen is úgy éreztük, érdemes dolgozni azért, hogy ez a zsigeri ellenérzés, ami a Nemzetit körülveszi, lassan elmúljon - erről már mi is sokat beszéltünk... Szeretnénk, hogy ez egy színház legyen. 

Forgatás: Sokan a sok holtidő miatt nem szeretik, de én a kávéházi alkatommal pont ezt bírom benne. Ücsörgés, dumálás, haverok, sztorik.

Kisváros: Habzsolva zabálok. Ezért a barátok, amikor elkezdték forgatni a Kisvárost, ezt beleszőtték. Kaptam levelet doktor bácsitól, hogy koleszterint eszem. Az evés nagyon nagy glória lett a fejem felett. Sőt! Tányért látok pörkölttel a fejem felett!

Fiatalok helyezete: Ki kell mondanom, nem igazán látom, hogy lenne jövőképük, és ez borzasztó. Az is szörnyű, hogy a mai világban színházakat zárnak be. Ha valamin nem akarunk együtt változtatni, semmi nem fog megmoccanni körülöttünk.

Szerepálmok: Soha nem tudtam volna megmondani, hogy mit szeretnék játszani. Félnék is attól, hogy megmondanám és nem tudnám eljátszani, az sokkal fájóbb lenne, mintha valaki alkalmasnak talál engem valamire és én igyekszem megfelelni neki. Szóval nincsenek különösebb szerepálmaim.

Próbálni vagy játszani: Próbálni. Vajda László - ő is nagyon jó barátom volt - mondta vagy harmincévi színészet után, hogy "tudod, mit nem bírok a színházban? Hát azt, hogyha néznek!".

Darab: Szerintem a jó darab fogalma nem kötődik műfajhoz. Én nagyon szeretek vígjátékokban szerepelni, de legfőképpen olyanokban, amelyek rádöbbentik az embert az életre, értelmére, arra késztetik, hogy meditáljon a kérdésen: hogyan lehetne szebben, jobban élni?

Szöveg: Nem bánom, ha nincs túl sok szövegem, mert szöveget tanulni nem nagyon szeretek. Az előadásra azért megvagyok vele. Volt ugyan néhány "roló" még az elején - amikor fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, se kép, se hang -, ma már nincs ilyesmi.

Állandó: Nekem életformám már az állandó munka. Ha nem lenne, hiányozna.

Utazás: Újlaki Dénessel laktunk mindig egy szobában - a két legtrehányabb, leghangosabb és akkor még legivósabb fickó -, az ő mottóját tettem magamévá: "múzeumot kívülről, hegyet alulról, kocsmát belülről". Üldögéltünk, járkáltunk, nézelődtünk.

Baj: Ha leülök és nincs ott a Bajor, aki a barátom, akkor nem tud beállni a szám. Ha nagyon csöndben vagyok, akkor valami bajom van.

Játszani: Nagyon szeretek játszani. Szolnokról sokat jártunk tájra, akkor szópókereztünk, ötbetűsöztünk, keresztrejtvényeket fejtettem meg. Na, sakkozni azt nem, abban rossz vagyok, nem érdemes annyira megalázkodni. És kártyázni sem. Nem tudok sokáig figyelni.

Otthon: Csakis itthon élnék. Kenyérgondok nélkül, szeretetben, barátokkal, biztonságos háttérrel. Bárhol vagyok, mindig nagyon jó érzés hazajönni. Itthon mindent könnyebben viselek el. Benne lehetek a lüktetésben, érzem a csapatszellemet. Aki itt nem tudja magát elfogadtatni, bárhova kerülhet, gyökértelen marad.

Újság: Az újságot szédületes mennyiségben veszem. Ha jól nekiláthatnék az olvasásnak, alkalmanként ezer forint alatt nem úsznám meg. Nem vagyok az az ember, aki meg tudja fogni a pénzt. Vannak az embernek betegségei! Ezt utálom, mert most lerontom a saját imidzsemet, mert mindenki rávágja majd, ilyen állat nincs!

Zsilett: Pletykás hírében állok, a másiknak rögtön elmondom, mit gondolok. Így aztán az érintett is előbb-utóbb meg fogja tudni. Csak akkorra én már elfelejtem, mi volt, és kicsit csodálkozom, miért is néz rám ferde szemmel. Biztos jobban járnék, ha elsőre neki mondanám meg és akkor túl lennék rajta. Ilyen értelemben vagyok gyáva. Meg hogy nem eszem parazsat, zsilettet.

Oroszlán: Gyáva oroszlán vagyok, ezt játszottam is az Ózban. Tulajdonképpen meglenne a saját erőm, de valahogy nem szeretem a konfliktusokat. Nem szeretem, ha utálnak. Már azt sem, ha nem nagyon szeretnek! Ennyi idős koromra ez életformává alakult. Jópofizom. Az emberek általában szeretnek. Én is szeretem őket.

Népszerűség: Nem esik rosszul, nem mondom, csak sokszor elfelejtem. Megyek, az emberek meg néznek, Jézus Mária, ez én vagyok! Atyaúristen, jobb lenne eltűnni! Úgy szégyellem magam, mert én egy egészen egyszerű kis emberke vagyok a színházon kívül.

Forrás: Színház.hu, Színházi Adattár, Magyar Narancs