Kerényi Miklós Máté az Elisabeth-ben

Az Elisabeth című musical magyarországi szériája 2012. december 8-tól folytatódik az Operettszínházban. A felújított előadásban új szereplők is bemutatkoznak – köztük Kerényi Miklós Máté, akivel Luigi Lucheni szerepéről beszélgettünk.

A próbák közben Junior Príma díjat kaptál.

Kerényi Miklós Máté: Igen, váratlanul ért a hír, hogy Junior Príma díjra jelöltek Színház- és Filmművészet kategóriában – jól meglepődtem, mert sms-ben értesítettek róla. Többször jelöltek már, de eddig még nem kaptam meg, most se éltem bele magam. Amikor keestek, hogy a jelölés kapcsán különböző anyagokat, információkat kérjenek, illetve, hogy kisfilmet forgassanak rólam, már kezdett gyanús lenni a dolog, sejtettem, hogy itt többről van szó. A párom, az Operaház címzetes magántáncosa Felméry Lili két éve megkapta ezt az elismerést, így ő is megerősítette, hogy ezek az előkészületek valószínűleg arra utalnak, hogy díjaznak. Nagyon örültem, hogy igaza lett.

Ezek szerint többször elhúzták már előtted a „mézesmadzagot”...

Kerényi Miklós Máté: Igen, de nem panaszkodhatok, mert el vagyok kényeztetve díjakkal! Megkaptam a Marsallbotot, a Soós Imre-díjat, remek helyezéseket értem el a Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekversenyen és a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyen. Minden díjnak örülök – bár soha nem számítok rájuk. Az embernek nagyon jól esik, ha kap visszajelzést a szakmától vagy a közönségtől, ha biztosítják, hogy érdemes arra, hogy tovább művelje amit csinál. Ez is előre visz.

Nem érzed úgy, hogy egy-egy díjjal még nagyobbak lesznek az elvárások feléd?

Kerényi Miklós Máté: A bizonyítási vágy nem a díjakon múlik. Az ember a közönségért dolgozik. Sok helyzet adódik, ami erre ráébreszt. Például egy vidéki fellépés, amikor kiderül, hogy nem fognak kifizetni bennünket, és mégis színpadra állunk, mert vár ránk 500 ember a nézőtéren. Miattuk mégis eljátsszuk az előadást, az ő szeretetük valóban elég ahhoz, hogy az ember tovább lépjen, még többet akarjon megmutatni magából és a szerepéből. Engem ők inspirálnak. Ha a szakmán belül is elismerik a munkámat, az egy plusz.

A következő előadás, amiben találkozhatsz a közönséggel az Elisabeth. Egy ilyen nagy múltú előadásba fogsz beállni.

Kerényi Miklós Máté: Ez igazán furcsa érzés! 1996-ban mutatták be az Elisabeth-et a Szegedi Szabadtéri Színpadon, ahol én még kis Rudolfként szerepeltem, azután viszonylag gyorsan „kinőttem” ezt a szerepet, elkezdtem mutálni, de továbbra is ott ugrándoztam gyerekszereplőként, minden nyáron a színpadon. Most, 16 év után újra megtalált az Elisabeth, pontosabban Lucheni szerepe, és ez nagy izgalommal tölt el. Volt egyfajta előszele annak, hogy ez a szerep elér, ugyanis a Nemzetközi Musical Énekversenyen a Giccs volt a döntős dalom, Lucheniként nyertem a karakterénekes kategóriában. Akkor hatalmas megtiszteltetést jelentett számomra, hogy Lévay Szilveszter azt mondta, nagyon szeretne látni ebben a szerepben, mert én vagyok az a Lucheni, akit ő elképzelt a darabhoz. Szerintem ő ezzel a kijelentéssel elültette a bogarat a Direktor úr fülébe is. Biztos az is számított, hogy akkor, amikor elkezdtük felújítani az Elizabethet, a társulat egy része A Szépség és a Szörnyeteggel turnézott, ezért mindenképpen új szereposztást kellett készíteni – így kerültem a darabba.

Hogy érzed magad Lucheni bőrében?

Kerényi Miklós Máté: Rettentő jól, ugyanakkor nagyon melós ez a szerep! Mondom ezt annak ellenére, hogy kívülről tudom az egész darabot - csak eddig egy másik szemszögből vizsgáltam. Kívülről nézve nagyon könnyednek tűnt: Lucheni énekel egyet-kettőt, kimegy, megint belibben, mond pár mondatot... A valóságban végig színpadon vagyok, rohangálok föl-alá, kész őrültek háza! (Nevet.) Perzse borzasztóan élvezem: nagyon nagy flash, rengeteg nosztalgikus élmény! Az sem utolsó, hogy egyszer majd leszúrhatom kedves Janza Kata kollegámat. (Nevet) Az egyik szemem sír amiatt, hogy az ember, aki engem, kis Rudolfként leemelt a lépcsőről, Szabó P. Szilveszter, már nem játssza velem a Halált, nem ő fogja odadobni nekem azt a bizonyos reszelőt. A másik szemem viszont nevet, mert Dolhai Attilával - akivel együtt voltunk főiskolások és rengeteget közös munkánk volt már - most együtt fogunk beállni az Elisabethbe, két nagy szerepbe, Attila lesz az én Halálom.

Földes Tamás a kezdetektől játssza Luchenit, a legutóbbi Elisabeth felújításnál állt be Mészáros Árpád Zsolt, veled kiegészülve hármas szereposztásban játsszátok ezt a szerepet – külsőre, habitusra is teljesen különbözőek vagytok. Milyen lesz a te Luchenid?

Kerényi Miklós Máté: Lucheni szerepe azért is különleges, mert olyanná tud alakulni a figura, mint az az ember, aki játssza. Óhatatlanul csengenek a fülemben Johnny (Földes Tamás) hangsúlyai, hiszen az évek során annyiszor hallottam őket. Pont emiatt hatalmas felelősség - saját magam felé is- hogy meg tudom-e mutatni azt, amit a szerepről gondolok. Hogy pontosan miben lesz más az én Luchenim, egyelőre nem tudom kifejteni. A 3. 4. 5. előadást követően, amikor már elérkezett hozzám a nézők, a barátok, a család véleménye, akkor talán szavakba lehet majd önteni.

Lehet azt mondani, hogy egy szerepálmod teljesül?

Kerényi Miklós Máté: Mivel azt gondolom, mindig türelemmel kell várni milyen karaktert dob a gép, és az abban rejlő lehetőségeket kell megragadni, nagyon örülök ennek a kihívásnak. Egyébként ebben a darabban mindenki Halál szeretne lenni – én is! De ahhoz, hogy Halált játszhassak, kellene rám plusz 20 centi és 20 kiló, vagy nagyon pici szereplők mellém. (Nevet.) Komolyra fordítva a szót, nem gondoltam volna, hogy az Elisabeth rám talál, de nagyon vágytam rá. Most boldog vagyok, hogy próbálhatom, játszhatom.

Kodova Michaela / Színház.hu