Bátyai-ügy: a polgármester a határozat visszavonását kéri

December 13-án délután 4 órától tartja rendkívüli ülését a szegedi közgyűlés, amelyen Botka László polgármester azt kéri majd a testülettől, hogy vonja vissza a szabadtéri játékok ügyvezetőjének leváltásáról szóló december 1-jei határozatát.

A Délmagyar cikkéből:

Botka László polgármester élt az önkormányzati törvényben rögzített hatáskörével, és nem írta alá a közgyűlési határozatot. Az ügyben rendkívüli közgyűlést hívott össze december 13-a délután 4 órára. Az ülés meghívójából kiderül: Kohári Nándor fenntartja a Bátyai Edina menesztéséről szóló indítványát. Ugyanakkor Botka László előterjesztésében arra kéri a közgyűlést, hogy vonja vissza december 1-jei határozatát. Szerinte Bátyai Edina jelenlegi visszahívása önkormányzati érdekbe ütközik. „A 2013-as szabadtéri műsortervét már meghirdették, megkezdődött a jegyértékesítés, azonban az évad teljesítéséhez szükséges szerződések megkötése jelenleg folyamatban van.

edina

Az előzmények ismeretét igénylő ügyvezetőre van szükség. A cég a jövő évi fesztivál előkészítési munkálatainak közepén tart, így az évad gördülékeny, határidők szigorú betartása érdekében önkormányzati érdekkel ellentétes lenne egy új ideiglenes, majd pályáztatás utáni új ügyvezető kinevezése" – írja előterjesztésében a polgármester. Szerinte az évad előkészítését, annak hatékonyságát lehetetlenné teszi az a korlátozás is, hogy az ideiglenes ügyvezető 1 millió forintig vállalhat kötelezettséget. Botka úgy véli, ha „az önkormányzat testületei, bizottságai veszik át ez ügyben a döntési jogkört, sérül a kultúra szakmai önállósága, politikai döntések vennék át a szakmai döntések helyét".

Amennyiben Kohári javaslata a rendkívüli közgyűlésen is megkapja a többséget, automatikusan hatályba lép.

Forrás: Délmagyar

süti beállítások módosítása