Színpadi versenylovas - Karcsi azaz Csűrös Karola mesélt

A színházban élte az életét, az esküvője napján is négy előadásban lépett fel a színjátékért rajongó művész, aki nemsokára talán új darabot próbál. Csűrös Karola mesélt.

"Szeretem ezt a ruhát, mert mindig csodás virágcsokrot vehetek át benne" - tréfálkozott boldogan Csűrös Karola a Ne most, drágám! című darabbeli Mrs. Frencham jelmezében azon a nemrégiben megtartott előadáson, amelynek végén ahhoz gratuláltak neki, hogy immár ötvenedik évadját tölti a Madách Színházban. A zsabós felsőrészű, rakott szoknyás fekete-fehér öltözék és a hozzá illő kis tok kalap meg az elegáns bunda volt rajta egy évvel ezelőtt is, amikor hetvenötödik születésnapján köszöntötték a Karcsinak becézett színésznőt.

- Főiskola után kötelezően vidékre kellett menni, ami csak hasznunkra vált - meséli a kezdetekről az MTI-Pressnek. - Győrben játszottam, egyik nap a Sybillben a szubrettet, másnap az Egy pohár vízben Abigailt, aztán az Úri muriban Rozikát, majd a Bernarda Alba házában Adelát. Kihagyás nélkül próbáltam és játszottam.

Fegyveres kíséret
Ráadásul évente százötven tájelőadást tartottak, vagyis egyik településről a másikra vitték a színház repertoárját.
- Nagyon romantikus volt - csillan fel a szeme az emlék hatására -, már csak az echósszekér hiányzott. A nekünk jutott szovjet busz bukóablakait nem lehetett becsukni, pedig sokszor három órát zötykölődtünk benne, miközben mínusz tíz fok volt odakint. Máskor Sopron mellé készültünk, határvidékre, de a hófúvásban eltévedt a sofőr, majdnem áthajtottunk a szigorúan őrzött határon. Gépfegyveres katonák kísértek vissza minket. Kis náthával vagy felfázással túléltük a fűtetlen kultúrházban előadott nyári ruhás szerepeket is, elvégre fiatalok voltunk.
Három év után hívta a Madáchba Both Béla igazgató, de előtte elmentek néhányan Győrbe a társulatból, hogy megnézzék, "ki fia-borja" az a lány, és mit tud.
- Éppen az Úri muri ment, amelyet ráadásul közvetítettek a tévében. Kevés embernek volt még televíziója, de tudtam, hogy akinek van, az a rokonokkal és a szomszédsággal együtt mind nézi az adást. Szerencsére olyan vagyok, mint a versenyló: minél nagyobb a tét, annál inkább teljesítek - mondja.
A Madách Kamarában beugrással kezdett. Mezey Mária és Gábor Miklós oldalán ötvenkét oldalas főszerepet kellett átvennie, és egy hete sem maradt a felkészülésre. Később, amikor Schütz Ila megbetegedett, a Vőlegényben Kornél szerepét három nap alatt tanulta meg. Németh László Az árulójából Görgeyné szövegének memorizálására egyetlen éjszakája volt.
- Később is enyém maradt a szerep, amikor Ádám Ottó tévéfilmet forgatott a drámából - folytatja. - De először csak a rémület segített a megtanulásában. Németh László kacifántos nyelvezete alapos felkészülést követel, mert ha az ember csak egyszer elakad, soha nem tudja folytatni.
Pánik a hintán
Ilyenkor megnyugtató a súgó jelenléte. A Madáchban legendás szakember, Tarr Mari teljesítette a feladatot. Csűrös Karola nem sokszor szorult rá a segítségre, de amikor néha mégis, akkor háromszor kellett súgni neki, mert se látott, se hallott a rémülettől.
- Az Ahogy tetszik volt műsoron a Madách Kamarában - idézi fel a másik sztársúgó, Mágori Mária által megoldott esetet. - Ott nem volt súgólyuk, oldalt, rém huzatos helyen ültek a kollégák. Mária fején, derekán kendő, orrán szemüveg. Nekem, Céliának leeresztenek a zsinórpadlásról egy hintát, amelyet úgy kellett hajtanom, hogy a hetedik sor fölé is kilengjek. Egyszer a lendület kellős közepén felejtettem el a monológomat. Idegességemben izzadni kezdett a tenyerem, már attól is féltem, hogy kicsúszom a hintából. Később mesélték, hogy Mária először súgott, utána kiabált, aztán kitotyogott a sok kendővel a színpadra, és fölordította nekem a szöveget. Csak akkor tudtam folytatni... Vastapsot kapott, meghajolt, és visszament a súgósarokba. Én meg vittem neki egy nagy csokor virágot.
Szamárlétra
Hiába volt a háromévnyi főszerepzuhatag Győrben, a Madáchban újból el kellett indulnia a "szamárlétrán". 
- Mezey Mária hamar megszeretett, mert a példányomba még azt is beírtam, mikor kell figyelnem arra, hogy ne takarjam el előle a rivaldafényt - jegyzi meg. - A fő partnerem Gábor Miklós volt, akit gyerekkorom óta csodáltam. Mindig valami okosat akartam mondani neki, hogy lássa, milyen értelmes vagyok, de soha semmi nem jutott eszembe. Egyszer ő törte meg a csendet: "Karola, maga nem tud bánni a kezével." Mert csúnya, válaszoltam. És tényleg, egész kamasz koromban rejtegettem a kicsi, tömpe ujjaimat. Megmutatta a maga kezét, amelyet én addig gyönyörűnek hittem. Egyáltalán nem volt szép, de mozdulatokkal kecsessé tudta varázsolni. Megtanított a trükkre. Zseniális pedagógus volt, nagy kár, hogy nem oktatott a főiskolán.

A többi "nagy öreg", Kiss Manyi vagy Pécsi Sándor is "isteni" tanácsokkal látta el a Madách újoncát. Egy Gogol-darabban viszont majdnem megbukott, mert annyira rögzült benne, amikor Dayka Margit jó szándékkal megmutatta, ő hogyan alakítaná a szerepet; Márkus Lászlónak kellett folyton figyelmeztetnie, hogy már megint "Daykázik".

Csűrös Karola önszántából ezért inkább csak köznapi tanácsokat ad a kezdő pályatársaknak. Amikor például kurta "jó napottal" köszönnek, az üdvözlési módok gazdagságára hívja fel a figyelmüket, meg a megszólalást kísérő mosoly fontosságára. 
Rossz szokás
Új keletű rossz szokásnak tartja, hogy közzéteszik a színésznők életkorát.
- Ez nem nekem, hanem a mai középgenerációnak hátrányos - fűzi hozzá. - Látja a rendező, hogy milyen jól néz ki, kiosztana rá egy fiatalos szerepet, de tudja, hogy elmúlt harminc, és megbíz egy viszonylag tapasztalatlan huszonéveset. Nem így kellene hitelesnek lenni. Harminc és negyven között sok fiatal lányt játszottam el sikeresen, jó királylányt, meg rosszat, bárónőt, grófnét, cselédlányt.
A színházban élte az életét. Olyan kétszáz-háromszázszor játszott színművekre emlékezik, mint a Bolond lány, Karinthy Szellemidézése vagy a Mégis kinek az élete. Ha jó a darab, nem lehet beleunni, állítja. Ha rossz volt, ki kellett bírnia. Egyszer vissza akart adni egy szerepet, de a titkárnő elállta az útját az igazgató, Ruttkai Ottó ajtaja előtt, és azt mondta neki: "A mai időkben ez nem tehető meg". 
Napi két nyugtatóval vészelte át a színésznő a próbákat, de aztán megszerette Tennessee Williams egyetlen vígjátékának néger hősnőjét, aki egy alkalommal fehér bőrű lett. Akkor, amikor a matiné után, kettőkor volt a művésznő esküvője. Egyébként aznap még három előadásban játszott.
Mostanában is bírna több fellépést, úgyhogy örül a hírnek: talán új darabban kap feladatot nemsokára. Addig meg nézőként jár színházba. 
- Ilyenkor néha hátrány a szakmabeliség - árulja el. - Előfordult, hogy megcsappant a közönségszám a szünet után, de én csak irigykedtem, hogy ők már vacsoráznak valahol. Ez persze ritkaság. Többnyire a nézőtéren is boldog vagyok.

Szerző: Mátraházi Zsuzsa / MTI