'A székelyek kolbásza sem piros' - Józsa Mihály válasza Karsai Györgynek

Válaszfélét olvashatnak Karsai Györgynek Józsa Mihály, színész, a Magyar Teátrum szerkesztőjének tollából.

Az előzményekről:

Kiss József: Vitaindító tanulmány a pesti színházakról

Karsai György válasza Kiss Józsefnek

Józsa Mihály válasza:

Tisztelt Professzor úr!

Először is elnézését kérem, hogy kéretlenül, kérdezetlenül reagálok az Ön Kiss Józsefnek címzett írására, az alcímben ezért sem írtam azt, hogy válasz, csak válaszféle. No, meg azért sem, mert nem tartom szerencsésnek, ha a szerkesztőség, jelen esetben a lapszerkesztő belefolyik a lap hasábjain zajló vitába. Ha ugyan ez egyáltalán vita.

„…ha ugyan ez egyáltalán vers.” – Ló Szerafin (Lázár Ervin: Dömdö-dömdö-dömdödöm, kötetcím: A Négyszögletű Kerek Erdő; A kiadói adatoknak nem néztem utána, mert fejből idéztem). A továbbiakban én Lázár Ervint – Isten nyugtassa! – békén hagynám, mert szerintem ő se örülne neki, hogy ebben a szövegkörnyezetben idézgetjük, egyébként csodálatos, filozofikus értelmű meséjét. Márpedig ez eddig nem vita. Legalábbis az Ön terjedelmes írásának nagy része semmiképpen sem tekinthető vitacikknek, vagy válasznak, hiszen nem cáfolja Kiss József állításainak többségét, még vitába se száll velük, kivéve talán a vidéken játszó színészek felsorolását, illetve azt a félreértését, amikor Kiss Józsefet (egy vidéki színház művészeti vezetőjét) vidékellenességgel bélyegzi meg, később pedig feljelentésírással vádolja meg. Az Ön írása leginkább dolgozatjavítás, amiben elmagyarázza a nebulónak, hogy amit írt, az miért nem tanulmány. A cím-kérdésben igazat kell adnom Tanár úrnak, és be kell vallanom, megfordult a fejemben, hogy Kiss József cikkének alcímét „vitaindító tanulmány”-ról „vitaindító gondolatok”-ra javítom ki, aztán nem tettem. Ha kijavítottam volna, akkor Professzor úrnak nem kellett volna megírnia dolgozatjavítása nagy részét, és koncentrálhatott volna a vitára: a válaszokra, a cáfolatokra, az ellenérvekre. Így azonban úgy tűnik, igazi célja – amiről az elején írt – az „árkok betemetése” volt, de lehetőleg úgy, hogy az árokban Kiss József is legyen benne.

E kis kitérő után visszatérek indító gondolatomhoz, hogy miért is nem válasz ez, csak válaszféle. Azt sem tartom ugyanis helyesnek, ha egy újságíró, vagy újság a saját problémáival traktálja az olvasóit. Telefonon meg is egyeztem Önnel, hogy az eredeti cikk terjedelmének közel kétszeresére rúgó reagálását teljes terjedelmében közzétesszük internetes oldalunkon, de a nyomtatott újságban csak egy akkora részét közöljük le, amit még elbír a papír. Abban is megegyeztünk, hogy elsősorban a lapunkat minősítő részt hagyjuk ki, hogy ne kelljen rá válaszolnom. Ön azonban ezek után egy kissé barátságtalan gesztussal a teljes cikket megjelentette a szinhaz.hu-n, ahol én nem szeretnék rá reagálni. (A Színház.hu és a Magyar Teátrum című lap együttműködési megállapodása értelmében, a Magyar Teátrum cikkeire másodközlésben felhívhatja a figyelmet a Színház.hu. A szerk.)

Sokáig hadakoztam hát magammal, hogy írjak-e, vagy sem, aztán úgy döntöttem, mégse hagyhatom szó nélkül Tisztelt tanár úr lapunkat érintő „dicsérő” szavait:

„A Magyar Teátrum eddigi évfolyamai alapján nem volt színházi szakfolyóiratnak tekinthető: most azonban, a sok bemutató-promotáló, hírdetésszerű írás, alkotó-interjú és alkotó-ünneplés után, a 2012. szeptemberi számban publikált Kiss József-vitaindító tanulmány arra utal, hogy talán már a közeljövőben új folyóirattal bővül a hazai színházi szakfolyóiratok listája.”

Köszönjük, hogy Tanár úr listázni, kategorizálni akarja a Magyar Teátrumot, hogy el akarja helyezni a magyar sajtópiacon, ahol a lap eddigi három éve alatt elég jól elhelyezkedett, miközben újságok jöttek-mentek. Köszönetem mellett hadd kérdőjelezzem meg Tanár úr dicséretbe csomagolt, kirekesztő minősítését. A látszatát is el akarom kerülni viszont annak, hogy én akarnám megmondani mi a színházi szakfolyóirat, ezért inkább csak néhány kérdést teszek föl.

Miért nem színházi szakfolyóirat Ön szerint az a lap, amely a színházi szakma (főleg vidéki) képviselőiről: színészekről, rendezőkről, tervezőkről, koreográfusokról, sőt – szinte egyedülálló módon – színházi háttérmunkásokról szól?

Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amely nem csak a színházi szakemberekről szól, hanem részben nekik is, és havonta értesülhetnek belőle az ország másik végében alkotó pályatársaik, egykori iskolatársaik, kollégáik munkájáról, sikereiről?

Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyben neves színészek, rendezők nyilatkoznak, írnak a szerepformálás útjairól, rendezői, színészvezetési elképzeléseikről, vagy épen családi életük publikus pillanatait osztják meg a színházba járó olvasókkal? (Néhány név, a teljesség igénye nélkül: Valló Péter, Kerényi Imre, Szász János, Mikó István, Gáspár Sándor, Gemza Péter, Csíkos Sándor, Dunai Tamás, Vidnyánszky Attila, Csiszár Imre, Forgács Péter, Eperjes Károly, Szirtes Tamás, Huszti Péter, Szinetár Miklós, Gyarmathy Ágnes, Erkel László (Kenntaur), Nagy Viktor, Koncz Gábor, Keselyák Gergely, Zalán Tibor, Bereményi Géza, Kéri Kitty, Trill Zsolt, Bánsági Ildikó.)

Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyet – részben az újságírásban is jártas – színházi (szak-)emberek, és színházban dolgozó írók, dramaturgok, újságírók írnak, szerkesztenek?

Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyben szinte kizárólag színházi, vagy színházi munkához kapcsolódó cégektől szerepelnek hirdetések?

Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyben még az Ön által „hirdetésszerű” (helyesen így, rövid i-vel) írásoknak nevezett bemutató-ajánlók is (én a promotáló szót nem szeretem, pláne nem egy magyar szóval összekötőjelezve, akkor legyen inkább premier-promotáló, az legalább alliterál) olvasmányos formában jelennek meg, nem szórólapszerű, direkt hirdetésekként?

Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyet a színházba járók olvasnak (nem is kevesen), és amelyet többségükben szeretnek is, mert idegen szavakkal teletűzdelt tudományos értekezések helyett olvasható cikkeket találnak benne kedvenc színészeikről?

Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amely megszólaltatja, sőt néha ünnepli is a színházi alkotókat? Ki ünnepelje őket, ha nem egy színházszakmai és érdekvédelmi szervezet által alapított újság?

Tisztelt Tanár úr!

Önnel ellentétben a Magyar Teátrum című színházi magazin többünk véleménye szerint színházi szakfolyóirat, mert szerintünk így is lehet színházi szakfolyóiratot csinálni. Másként is lehet, de így is. És most jutottunk el a székelyek kolbászához, ami nem piros.

A székelyek ugyanis nem tesznek pirospaprikát a kolbászba, mi anyaországiak teszünk, mégse illene a székelyeket azzal az intoleráns, kirekesztő mondattal megsérteni, hogy „Amit ti csináltok az nem kolbász.”

Joggal nyílna ki a bicska a zsebben.

Józsa Mihály

Forrás és tartalmi partner: Magyar Teátrum