"A színház kimegy az utcára" - Kozma Attila koreográfus mesélt

Két egyfelvonásost mutatott be a miskolci színház tánctagozata december 2-án: Kozma Attila egyik koreográfiája Miskolc fontos találkozási pontjáról, a Forintról szól, a másik táncjáték a szerelmét és gyermekeit is elpusztító Médea történetét idézi fel. A koreográfust a boon.hu kérdezte. Lapszemle.

A boon.hu cikkéből:

"Nem akartam nosztalgiázni. Amikor foglalkoztatni kezdett a téma, a saját emlékeim mellett mások történeteit is gyűjtöttem. A Forint fénykora a hatvanas-hetvenes évekre tehető – nem lett volna életszerűtlen a múlttal foglalkozni. Valójában a jelen érdekelt, hogy azt próbáljuk meg dokumentálni, ami ma történik velünk, és körülöttünk" - kezdte Kozma Attila. A koreográfus elmondta, ha ebben a világban az ember politikus színházat szeretne csinálni, mindenképpen reagálnia kell valamilyen formában a saját valóságára – ez a művészet dolga. "A Forint valamikor valóban kultikus és divatos hely volt Miskolcon, így is emlékszünk rá: ide jártál, itt találtál barátokra, itt zajlott az életed. Ma már nincs ilyen agora, az emberek nem találkoznak, nem beszélgetnek egymással. Felemésztik őket és az energiáikat a napi problémáik, a megélhetési gondjaik. Általános a rosszkedv – rosszkedvű a város, és rosszkedvű az egész ország. Valami eltűnt az életünkből, valami nagyon hiányzik. Engem ez foglalkoztatott, erről szerettem volna valamit elmondani" - fogalmazott.

Kozma Attila a riporter felvetésére elismerte, valóban jóval nehezebb minderről a tánc nyelvén érvényes módon beszélni. "Amikor rátaláltam, jó témának tűnt, de menet közben kiderült, hogy nem az. Mondom, anyagot gyűjtve sok emberrel beszéltem, például Pankucsi Márta jogász-szociológussal, hogy minél alaposabban kibonthassuk ezt a máig férkőző témát. Menet közben jöttem rá, hogy mekkora hatalmas falat ez. Ráadásul a tánctagozat gyökereihez visszatérve némileg feleselünk az aktuális táncszínházi trendekkel is – szinte mindenki az emberi kapcsolatokkal foglalkozik, ma kevésbé divatos a saját korunk társadalmi kérdéseit feszegetni. Az előadás mutatja majd meg, hogy nekünk mennyire sikerült ez" - mondta Kozma Attila.

kozma-attila-koreografus-tancosFotó: Bujdos Tibor, boon.hu

A koreográfus elmesélte, szakmabeli ismerősei arra bíztatták, mondjon valamit arról is, mi a véleménye, mi a megoldás. "Nem tudok megoldást. Nem vagyok politikus: színházcsináló vagyok, a magam egyszerű módján tudom megmutatni azt, hogy ez és így nem jó. Az én lehetőségeim ott véget érnek, hogy beszélek erről. Amit mondani tudok, remélem úgy találkozik a közönséggel, hogy tovább akarják majd gondolni: igazam van-e, elfogadják-e ezt a helyzetet, vagy változtatni akarnak a saját életükön. A mi előadásunk a valódi világról beszél, a színház kimegy az utcára" - állítja Kozma, aki az est másik táncjátékáról, a Médeáról is szót ejtett: "A Forintban van egy jelenet, amiben Médea mai asszonyként tűnik fel. Ma sem ismeretlen az a mindent elpusztító szenvedély, amellyel ő élt: az erről szóló beszámolók részei a mindennapi kultúránknak. A napokban olvastam egy újsághírt, hogy egy anya megölte a saját gyermekét, mint Médea tette. Ez felfoghatatlan. A mindent, ami valaha fontos volt felemésztő pusztításban az intenzív, bármit feláldozóutc. És arról, ami ezt kiváltja: Iaszon választhatná Médeát is, megbecsülhetné, amije van, és az is érvényes választás lenne. Az én kérdésem: miért nem így teszi? Miért fontosabb a karrier, mint a saját életünk?" - fogalmazott a koreográfus.

A teljes interjú itt olvasható.

süti beállítások módosítása