Az idei adventi időszakban a KoMa szeretne karácsonyi hangulatot varázsolni a XV. kerületbe az iskolások segítségével. Az Ady Endre utcában otthonra talált társulat több programot, fellépést is szervez Rákospalotán, Újpalotán és Pestújhelyen.
A kerületi iskolákba járó néhány fiatallal a társulat tagjai december 17-én és 18-án végigjárják az óvodákat, 15-én délelőtt fellépnek az Ezüst Csarnok Vásárban, ellátogatnak az Arany Alkony Idősek Otthonába, 14-én pedig a KOMA Bázisán is előadják műsorukat 200 alsó tagozatos diáknak.
Sára Eszter beszámolója:
December első hétvégéjén már lázas készülődés folyt az Ady Endre utcában. Az óvodások az óvónénik segítségével elküldték karácsonyi kívánságaikat a KOMÁ-nak. A legnépszerűbb ajándék természetesen a baba és az autó volt, de volt olyan is, aki síelni, vagy korcsolyázni szeretett volna menni a szüleivel.
Az általános iskolás alkotókat a szombati játékos workshopon, próbanapon, elsőként Jaskó Bálint mozgatta meg, egy rövid poénos bemelegítéssel. Ezután következett egy-két névtanulós játék, majd néhány a feloldódást, felszabadulást segítő, a csapatmunkát ösztönző foglalkozás, melyeket Zrinyi Gál Vince vezetett. Az alkotóknak is volt előzetes „házi feladatuk”, el kellett gondolkodniuk azon, hogy mi az a három szó, ami elsőként eszükbe jut a karácsonyról. Egy játék során körben állva ezeket mutogatással, mozdulatokkal és hangokkal ajándékká formálták, amit át is adtak egy választott társuknak, aki reflektálva az ajándék tulajdonságaira átvette azt. Valaki elmutogatta, megformálta a mézeskalácssütést és díszítést, majd tálcán átnyújtotta valakinek, aki jóízűen megette a „lég-mézeskalácsokat”.
Ezután következett csak a munka java: A KoMa és a diákok három csoportra oszolva olyan jeleneteket állítottak össze, amelyekben visszaköszönnek az ovisok vágyai. Mindig arra törekedtek, hogy a játékba be lehessen vonni majd a nézőket (jelen esetben az ovisokat) is: kitaláltak egy vonatozós jelenetet, ahol a csoport összekapaszkodva végigjárhatja a termet, illetve egy hógolyócsatát, ahol „lég-hógolyókkal” dobálhatják egymást az ellenfelek. Kiválogattak néhány szép karácsonyi verset és dalt is, amit majd elszavalnak és elénekelnek a vásárban, illetve az idősek otthonában.
A szerda délelőtti próbanapra már majdnem végleges formát öltött a jelenet szövege, így több idő maradt arra, hogy a színpadra állítással, a szituációk képi megkonstruálásával foglalkozzanak. Eldöntötték, hogy ki milyen szerepet fog játszani, hogy ki, mikor és hol fog állni, illetve, hogy ki honnan érkezik a játéktérbe. Megbeszélték, hogy nem fognak eszközöket használni, hogy ezzel is nagyobb teret engedjenek a nézők fantáziájának.
Fotók: Zrínyi Gál Vince
A lelkes kis csapat rengeteg kreativitással és energiával dolgozott a feladatokon. A karácsony két leglényegesebb összetevőjét varázsolták a Bázisra: az önzetlen adni vágyást és az ötletgazdag készülődést. Mindezt szeretnék továbbadni leendő közönségüknek is.
Szeretettel várnak minden karácsonyra készülődő érdeklődőt, 15-én fél 11-kor az Ezüst Csarnok Vásárban. (Rákospalotán a Wesselényi utcai vásárcsarnokban - Wesselényi utca 1-3.)