Humor nélkül nem megy - Interjú Polgár Csabával

Interjú Polgár Csabával, az Örkény Színház színészével, a Merlin avagy Isten, Haza, Család című előadás rendezőjével.

Pár éve még kizárólag színészként halhattunk rólad, most pedig anyaszínházad, az Örkény és a HOPPart alkalmi társulását rendezed az Örkényben. Hogyan jött létre az együttműködés?

A főváros pályázatára jelentkeztünk, amelynek lényege az volt, hogy kőszínházak hívjanak meg független társulatokat. Az Örkénynek pedig jó kapcsolata van a HOPParttal, ezért Mácsai Pál felajánlotta, hogy velük működjünk együtt, és én rendezzem az előadást.

Hogy találtad meg Tankred Dorst Merlinjét?

Engem általában azok a darabok érdekelnek, amiket nem nagyon játszanak itthon. Így találtam az előző rendezéseim alapanyagait, a Coriolanust és a Hermann csatáját is. Eleinte több darabbal kacérkodtam, aztán négy nappal a határidő előtt Friedenthal Zoli a kezembe nyomta ezt a kötetet. És olyan abszurd választásnak tűnt, hogy úgy éreztem, ezt meg kell próbálni. Tényleg lehetetlennek tűnt a vállalkozás, sőt ma is annak tűnik.

Az eredeti mű majdnem háromszáz oldalas, monumentális történet, szerteágazó cselekménnyel. Hogyan dőlt el, hogy mely szálakat tartasz fontosnak, és melyeket hagysz ki az előadásból?

Nagyon érdekelt a történet fő vonala, az utópiák kialakulása és bukása. Hogy egy ígéretesnek induló eszme hogyan rohad szét. Szerintem erről nekünk, színháziaknak is sok mondanivalónk van, és az országban élő embereknek is rengeteg ilyen tapasztalatuk van. Vegyük az elmúlt húsz évünket: mindenki nagy várakozásokkal ugrott neki a demokráciának, és nézzük meg, mi lett belőle. Számomra ehhez kapcsolódik az előadás másik fontos problémája, a generációk közötti konfliktus is: hogy a hatalmon lévők képtelenek észrevenni, hogy eljárt felettük az idő, és nem hagyják lélegzethez jutni a fiatalokat.

Jelenet az előadásból

Ugyanakkor az előadásban a fiatalabb generációról kialakuló kép sem egyértelmű. Artus törvénytelen fia, Mordred brutalitása rettenetes, miközben igényei jogosnak tűnnek.

Nekem fontos, hogy ne legyen egyértelmű, hogy valaki jó vagy rossz. Az ember eredendően nem gonosz, de a körülmények hatására mások szemében azzá válhat. Ha megnézzük Mordred történetét, akkor látunk egy szerencsétlen gyereket, akit az apja vízbe akart fojtani. Ezek után teljesen érthető, ha azt mondja: ide nekem a részemet, most én jövök. Az országban is időről időre ezt látni, hogy akiket addig nem engedtek közel a hatalomhoz, azok elképesztő gyűlölettel ugranak rá minden lehetőségre, és nem is válogatnak az eszközökben. Mert azt gondolják, hogy nekik ez jár.

Dorst drámájának címe: Merlin avagy a puszta ország. Hogy kerül ide Isten, Haza, Család?

A puszta ország az eredetiben leginkább Parzival történetére vonatkozik, ami nálunk egy mellékszál. De a cím természetesen provokáció is. Fontos, hogy ismerősen csengjen, és ne egy kelta legenda jusson eszünkbe, ahol majd egy varázsló kardokat döfköd valami kőbe. Hanem már itt derengjen valami, hogy ez rólunk szól, velünk történik. Az Isten, Haza, Család olyan fogalmak, amelyeket sokszor halottunk, és ezért elkoptak az elmúlt években.

Hogyan dolgoztál a szöveggel? A szövegkönyvet Gáspár Ildikó dramaturg mellett az előadás egyik színésze, Bánki Gergely jegyzi.

Gáspár Ildi és Bánki Gergő új jeleneteket írt bele a darabba, új helyzeteket hoztak elő az eredeti szövegből. A Korijolánuszban is így dolgoztunk együtt. Arra törekedtünk, hogy ne lehessen megkülönböztetni, mi Dorst és mi a mi szövegünk – próbáltunk minél inkább belesimulni az eredeti szövegbe, és közben időnként erősebben kiszólni belőle. Isabelle jelenetei például teljes egészében Gergő munkái.

Szandtner Anna Merlinként enyhén szólva nem szokványos választás. Ha még azt is hozzá teszem, hogy Parzivalt meg Roszik Hella játssza...

A lényeg a szerep és a személyiség közti kapcsolat. Szerintem Szandtner Anna el tudja hitetni, hogy ezer éve figyel minket a távolból. Hellával ugyanez a helyzet: benne láttam leginkább a szerepet. De az is befolyásolhat ezekben a döntésekben, hogy a nőket bonyolultabbaknak látom.

Szandtner Anna Merlin szerepében

Akkor tulajdonképpen nem is számít, hogy Merlin szerepét egy nő játssza?

Nem, Merlin nemtelen jelenség – olyan, mint Pom-pom. Persze amikor belefárad a küldetésébe, akkor a legendában ősz férfivá válik. Nálunk pedig ezen a ponton nő lesz belőle, abbahagyja a harcot apjával, az ördöggel, kiengedi a haját, szül egy gyereket, megpróbál máshogy élni. Ebben az előadásban a legtöbb szereplő harcol valami, leginkább a saját sorsa ellen. Merlin nem hajlandó elfogadni, hogy az ördög fia, Artus azt, hogy a felesége megcsalja, Ginevra és Lancelot azt próbálja elhitetni magával, hogy a szerelmük nem létezik. Csak Mordred mondja ki: merj önmagad lenni, a gonoszságoddal együtt. Mordred az egyetlen, aki nem kap segítséget. Ő azt mondja, hogy nem kell senkibe kapaszkodni, se Istenbe, se a Grálba – és ezzel kimondja a Grál lényegét, hogy tudd vállalni önmagad, mert te magad vagy a Grálod. Az Ördög is ezt hirdeti: úgyse térhetsz le az utadról. Elindulhatsz az ellenkező irányba, kacskaringózhatsz, de ugyanoda lyukadsz ki.

A zene átszövi eddigi előadásaidat is.

Azt szeretném, hogy a zene beindítsa a néző asszociációit, elkezdjen gondolkodni, és az előadás közös munka legyen. Matkó Tamással mindig igyekszünk olyan dalokat keresni, amik megmozgatnak valamit, amik egy élményhez, korszakhoz tudnak kötődni. Például a Záray-Vámosi házaspár Köszönet a boldog évekért című száma a giccs netovábbja – ugyanakkor egy elfeledett korszak utolsó, hervadt virágszála. De mégis, ha figyelünk, ha a felszín mögé nézünk, láthatjuk, milyen óriási szakadék tátong a két ember között, akik ezt igyekeznek áthidalni a dallal.

A zenével nagyon jól lehet poentírozni, kihozni egy helyzet humorát. Valami fájdalmas, cinikus, mégis szentimentális humort, ami Dorstra is jellemző, ahogy kaján, de humánus beletörődéssel szemléli a világot. Humor nélkül pedig a színháznak semmi értelme. Mindig irtózom attól, ha valami túl komolyan van véve.

Szilágyi Kata

Hogyan kezdtél rendezni?

Amikor megtaláltam a Herrmann csatáját, úgy alakult, hogy a HOPParttal meg tudnám csinálni. Aztán pedig szerencsére adódtak lehetőségek. Tehát nem terveztem, hanem így alakult. Akárcsak színészként egy szerep, ez is egy érdekes feladat. Az pedig, hogy én is színész vagyok, sokat segít abban, hogy nagyjából tudjam, mi játszódik le próba közben a fejekben. Mert csinálhat bármit a rendező, ha a színész fejében nincs rendben a dolog, akkor megette a fene az egészet.

A színpadon lepattant lakókocsi, a szereplők elegáns ruhákban mozognak a szűk térben. Hogyan került ez monumentális, ősi történet ebbe a miliőbe?

Nekem a közösségi tér létrehozása volt fontos. Gondolom, mindenkinek megvan ez a családi élmény, hogy kimegyünk a szabadba, együtt töltjük a hétvégét, apa és anya jól összevesznek, vagy jól nem, és estére mindenki berúg kicsit. A nagy generációk örökös önünnepléséről pedig Izsák Lili látványtervezőnek az '50-es évek Amerikájának giccsmámora ugrott be, ahogy rózsaszín lufik repkednek, kisfiúk rohangálnak ugyanolyan ruhában, mint az apjuk, és lelkesen ünneplik a születésnapokat. Ezt a világot hozta össze a lepattant kelet-európai kempinghangulattal.

Így képzelted az előadást, amikor elkezdtetek dolgozni rajta?

Hát nem. De ez így van jól. Kitalálsz valamit, dolgozol hónapokon át sok emberrel, aztán pedig nem az lesz, amit tervezel. De ez azt jelenti, hogy közben történt valami: egy új dolog jött létre, amibe mindenki belerakta a sajátját.

Fotók: Nagy Gergő

szerző: X.

www.orkenyszinhaz.hu